About Me

Hegedűs Gábor az Irodalmi Rádió szerzője.

Nevem Hegedűs Gábor. Szeged melletti településen Algyőn lakom. Nem itt születtem, hanem egy Csongrád megyei kis faluban a valamikor boráról híres Pusztamérgesen 1948. október 10-én egy viharos vasárnapi napon. A középiskolát Szegeden végeztem és itt is dolgoztam nyugdíjba vonulásomig. Sok munkahelyem volt, de mindig emberekkel foglalkoztam. Szerettem a kihívásokat! Már gyermekkorom óta a kedvenc időtöltésem az olvasás. Minden elolvastam ami a kezembe került. Imádtam a klasszikusok verseit, szavaló versenyekre jártam és sokszor nyertem is, igaz csak újabb könyveket, de én ennek jobban örültem mint az okleveleknek! Csak a Pálmalevelem kikérése óta írogatok. Akkor szembesültem azzal, hogy verseket fogok írni és azóta valóban a hobbim lett! Sokat tanultam és tanulok, mert a versek írása sem tanulástól mentes foglalkozás. Olyan szinten nem beszélek nyelvet, hogy fordításra is vállalkozzam. Szeretném magam megméretni. 2015 Karácsonyára jelent meg magánkiadásban az első kötetem: Álmodozások címmel, majd a 2016. évi Poet Antológiában 3 versem kapott helyet. A helyi Algyői Hírmondóban is jelent meg írásom. Verseim - bár én nem vagyok költő - a Poet.hu irodalmi oldalon jelennek meg, de jutott már belőle a Holnap Magazinnál lévő blog oldalamra is. A saját versek mellett írtam már evokációt Lermontov, Rimbaud, Verlaine, Baka István, Kicsiny László, Katona Judit és néhány Poet-os társam verseire. Mostanában írtam novellákat is, melyek szintén a Poet.hu oldalán lévő blogomban találhatók. A Poet.hu oldalán megjelenő verseimet közzé teszem a Facebook oldalamon is. Köszönöm a lehetőséget, hogy csatlakozhattam az Irodalmi Rádió közösségéhez.


A szerző netkötetei az Irodalmi Rádió szerkesztésében:
Szárnyszegetten
Mint tömjénfüst...
Látod fényt sírnak

Posted by
Posted in

szikla voltam egykor…

szikla voltam egykor igazi gránit ma már csak aprócska kockakő a fogyó életből nem tudom mi vár itt lehet hogy csillagfénnyel jön csak elő koptat az élet szilánkot pattintva egyre sűrűbben és nagyobb darabot mi marad belőlem ott lenn a homokba* eltűnök talán ha időm elfogyott szobor már nem leszek, utcakő sem mert mindkettőhöz túl […]

Posted by
Posted in

még ver a szív…

éltem egykor harsányan nevetve ma a csend szorít s néha egy mosoly rálátni szeretnék a végtelenre hol az élet nem hazug simán komoly még ver a szív kering a vörös vér gondolat ébred a szürke napokon egyszer az elmúlás úgyis elér a test megpihen a törött álmokon harc a mindennap saját árnyaimmal a porondon csak […]

Posted by
Posted in

Csendesen szitál…

csendesen szitál a fehér “porcukor” takarót terít a megfagyott tájra csend hajlatán csak a szél fütyül dalol a fák ágait oly bőszen cibálja lekókadt csendben a kerti hóvirág emlékét a fagy már porig alázza természet csapdába került a világ tavaszt várt és most dér hullik nyakába metsző a hideg a szél fújta tájon élesen károg […]

Posted by
Posted in

kópé álmok

a kópé álmok megtörik csend-varázsod más útra visznek te elhagyod magányod választod a világot

Posted by
Posted in

Novemberi ősz

Átdereng a fázós napsugár a felhőtornyok apró résein. Néhány sárga, karcsú fénynyaláb megcsillan a fű harmatcseppjein. Szép az ősz, bár elmúlást ígér, s benne a tél fagya, hidege, de néha még szép mesét mesél, levéltakarót terít a kertre.

Posted by
Posted in

De nem!…

Köszönöm, sors, hogy rávilágítottál, minden, mit szépnek hittem illúzió. Csupán egy rés a mátrix fényoszlopán, hol látni véltem, ott egy új dimenzió. De nem! Tudom, hogy gyarló az ember, nem számít semmi, ha érdeke más. Ideje rövid, szolgálni kell, mert a “vetett konc” érzése olyan “csodás”. Barátság, szerelem, érzelmi szálak, helyük e világban csak képletes […]

Posted by
Posted in

Szürke felhők…

Szürke felhők az életem felett, a temető csendje sem ad feleletet, hol szeretteim sírja van, nincs öröm soha, megbékélést nyerek, vagy a bánat maga ül rajtam tort ezen az őszi napon, béke lesz-e bennem, vagy fájdalom? Szüleim sírja itt van régóta már, ilyenkor nem dalol a fákon madár, csak a szél fütyül, kerget felleget, nyugalomra […]

Posted by
Posted in

Élet van…

Megtörténik, naponta látom, hogy álarcot viselsz, barátom. Titkolod valós éned rejtelmeit, gondolod, a maszk ezen segít. Dobd el. Az álarc semmire se jó, hisz nincs farsang, mi mámorító. Élet van, mi szebb és igazabb, ha a hazugság álarca a porba ragad. Evokáció Pilinszky János Szabadulás című versére.

Posted by
Posted in

A szél mesél…haikuban

Kósza esti szél, Fülembe suttog, mesél, Most is csak rólad! Mindig csak szépet, Tudja: szeretlek téged, Halkan dúdolgat. Drága esti szél, Arra jár, neked mesél, Akkor már rólam! Súgja, szeretlek, Álmodom, mindig veled, Csupán csak álom! Ha felébredek, Megköszönöm, szél, neked, Hogy segítettél! Álmom messze szállt, Szeretetem nem talált Most viszonzásra. Van még bennem hit, […]