About Me

Hegedűs Gábor az Irodalmi Rádió szerzője.

Nevem Hegedűs Gábor. Szeged melletti településen Algyőn lakom. Nem itt születtem, hanem egy Csongrád megyei kis faluban a valamikor boráról híres Pusztamérgesen 1948. október 10-én egy viharos vasárnapi napon. A középiskolát Szegeden végeztem és itt is dolgoztam nyugdíjba vonulásomig. Sok munkahelyem volt, de mindig emberekkel foglalkoztam. Szerettem a kihívásokat! Már gyermekkorom óta a kedvenc időtöltésem az olvasás. Minden elolvastam ami a kezembe került. Imádtam a klasszikusok verseit, szavaló versenyekre jártam és sokszor nyertem is, igaz csak újabb könyveket, de én ennek jobban örültem mint az okleveleknek! Csak a Pálmalevelem kikérése óta írogatok. Akkor szembesültem azzal, hogy verseket fogok írni és azóta valóban a hobbim lett! Sokat tanultam és tanulok, mert a versek írása sem tanulástól mentes foglalkozás. Olyan szinten nem beszélek nyelvet, hogy fordításra is vállalkozzam. Szeretném magam megméretni. 2015 Karácsonyára jelent meg magánkiadásban az első kötetem: Álmodozások címmel, majd a 2016. évi Poet Antológiában 3 versem kapott helyet. A helyi Algyői Hírmondóban is jelent meg írásom. Verseim - bár én nem vagyok költő - a Poet.hu irodalmi oldalon jelennek meg, de jutott már belőle a Holnap Magazinnál lévő blog oldalamra is. A saját versek mellett írtam már evokációt Lermontov, Rimbaud, Verlaine, Baka István, Kicsiny László, Katona Judit és néhány Poet-os társam verseire. Mostanában írtam novellákat is, melyek szintén a Poet.hu oldalán lévő blogomban találhatók. A Poet.hu oldalán megjelenő verseimet közzé teszem a Facebook oldalamon is. Köszönöm a lehetőséget, hogy csatlakozhattam az Irodalmi Rádió közösségéhez.


A szerző netkötetei az Irodalmi Rádió szerkesztésében:
Szárnyszegetten
Mint tömjénfüst...
Látod fényt sírnak
Csendfolyamok

Posted by
Posted in

Újszülött köszöntő

Baranyai Zalánkának…szeretettel (szül: 2018.02.27.-én 08.40.órakor) Megszületett egy újabb kis élet, e kék bolygó lesz most otthona, kicsi Zalán vígan köszönt téged, kis családod apraja nagyja. Mi lesz majd,ha egyszer ő is felnő, orvos, vagy talán egy katona? Vagy mester ember, politikus, edző, de most még gyerek, kit óv anya, apa. Megszülettél, köszöntünk mi téged, tárt […]

Posted by
Posted in

szikla voltam egykor…

szikla voltam egykor igazi gránit ma már csak aprócska kockakő a fogyó életből nem tudom mi vár itt lehet hogy csillagfénnyel jön csak elő koptat az élet szilánkot pattintva egyre sűrűbben és nagyobb darabot mi marad belőlem ott lenn a homokba* eltűnök talán ha időm elfogyott szobor már nem leszek, utcakő sem mert mindkettőhöz túl […]

Posted by
Posted in

még ver a szív…

éltem egykor harsányan nevetve ma a csend szorít s néha egy mosoly rálátni szeretnék a végtelenre hol az élet nem hazug simán komoly még ver a szív kering a vörös vér gondolat ébred a szürke napokon egyszer az elmúlás úgyis elér a test megpihen a törött álmokon harc a mindennap saját árnyaimmal a porondon csak […]

Posted by
Posted in

Csendesen szitál…

csendesen szitál a fehér “porcukor” takarót terít a megfagyott tájra csend hajlatán csak a szél fütyül dalol a fák ágait oly bőszen cibálja lekókadt csendben a kerti hóvirág emlékét a fagy már porig alázza természet csapdába került a világ tavaszt várt és most dér hullik nyakába metsző a hideg a szél fújta tájon élesen károg […]

Posted by
Posted in

kópé álmok

a kópé álmok megtörik csend-varázsod más útra visznek te elhagyod magányod választod a világot

Posted by
Posted in

Novemberi ősz

Átdereng a fázós napsugár a felhőtornyok apró résein. Néhány sárga, karcsú fénynyaláb megcsillan a fű harmatcseppjein. Szép az ősz, bár elmúlást ígér, s benne a tél fagya, hidege, de néha még szép mesét mesél, levéltakarót terít a kertre.

Posted by
Posted in

De nem!…

Köszönöm, sors, hogy rávilágítottál, minden, mit szépnek hittem illúzió. Csupán egy rés a mátrix fényoszlopán, hol látni véltem, ott egy új dimenzió. De nem! Tudom, hogy gyarló az ember, nem számít semmi, ha érdeke más. Ideje rövid, szolgálni kell, mert a “vetett konc” érzése olyan “csodás”. Barátság, szerelem, érzelmi szálak, helyük e világban csak képletes […]

Posted by
Posted in

Szürke felhők…

Szürke felhők az életem felett, a temető csendje sem ad feleletet, hol szeretteim sírja van, nincs öröm soha, megbékélést nyerek, vagy a bánat maga ül rajtam tort ezen az őszi napon, béke lesz-e bennem, vagy fájdalom? Szüleim sírja itt van régóta már, ilyenkor nem dalol a fákon madár, csak a szél fütyül, kerget felleget, nyugalomra […]

Posted by
Posted in

Élet van…

Megtörténik, naponta látom, hogy álarcot viselsz, barátom. Titkolod valós éned rejtelmeit, gondolod, a maszk ezen segít. Dobd el. Az álarc semmire se jó, hisz nincs farsang, mi mámorító. Élet van, mi szebb és igazabb, ha a hazugság álarca a porba ragad. Evokáció Pilinszky János Szabadulás című versére.