About Me

Hegedűs Gábor az Irodalmi Rádió szerzője.

Nevem Hegedűs Gábor. Szeged melletti településen Algyőn lakom. Nem itt születtem, hanem egy Csongrád megyei kis faluban a valamikor boráról híres Pusztamérgesen 1948. október 10-én egy viharos vasárnapi napon. A középiskolát Szegeden végeztem és itt is dolgoztam nyugdíjba vonulásomig. Sok munkahelyem volt, de mindig emberekkel foglalkoztam. Szerettem a kihívásokat! Már gyermekkorom óta a kedvenc időtöltésem az olvasás. Minden elolvastam ami a kezembe került. Imádtam a klasszikusok verseit, szavaló versenyekre jártam és sokszor nyertem is, igaz csak újabb könyveket, de én ennek jobban örültem mint az okleveleknek! Csak a Pálmalevelem kikérése óta írogatok. Akkor szembesültem azzal, hogy verseket fogok írni és azóta valóban a hobbim lett! Sokat tanultam és tanulok, mert a versek írása sem tanulástól mentes foglalkozás. Olyan szinten nem beszélek nyelvet, hogy fordításra is vállalkozzam. Szeretném magam megméretni. 2015 Karácsonyára jelent meg magánkiadásban az első kötetem: Álmodozások címmel, majd a 2016. évi Poet Antológiában 3 versem kapott helyet. A helyi Algyői Hírmondóban is jelent meg írásom. Verseim - bár én nem vagyok költő - a Poet.hu irodalmi oldalon jelennek meg, de jutott már belőle a Holnap Magazinnál lévő blog oldalamra is. A saját versek mellett írtam már evokációt Lermontov, Rimbaud, Verlaine, Baka István, Kicsiny László, Katona Judit és néhány Poet-os társam verseire. Mostanában írtam novellákat is, melyek szintén a Poet.hu oldalán lévő blogomban találhatók. A Poet.hu oldalán megjelenő verseimet közzé teszem a Facebook oldalamon is. Köszönöm a lehetőséget, hogy csatlakozhattam az Irodalmi Rádió közösségéhez.


A szerző netkötetei az Irodalmi Rádió szerkesztésében:
Szárnyszegetten
Mint tömjénfüst...
Látod fényt sírnak

Posted by
Posted in

Tényleg?

Tényleg? Csak a mátrix segít nekünk, hogy leéljük oly sokszor silány életünk? Agyunk által épített világ a létünk? Mindez illúzió? Melyben csak szenvedünk? Itt minden valóság csupán csak képzelet? Idegpályáinkon villódzó elektromos jelek, az élet, miben hiszünk, csak egy drótköteg, mit tarkódhoz kapcsol a végtelen hited? De ki mozgat szálakat és ki konfigurál? Klaviatúránkon, vajon ki játszik tovább? […]

Posted by
Posted in

Vajon, meddig hazudsz még…

Vajon, meddig hazudsz még, álnok élet? Csalóka hittel mérgezed minden napom. Miért nem hiszed, hogy tőled sem félek, miért gondolod, hogy úgyis feladom? Mézes hajókötél, mit rángatsz csak előttem, hisz a madzag neked már semmire se jó? Szerinted a puskaporom már mind ellőttem, csak a sír marad már, melyben testem a lakó. Nem hiszem el, […]

Posted by
Posted in

Mit mesél egy sárguló régi kép?

Egy sárguló, foszlott szélű, régi kép, De mit mond neked, miről mesél? Régi, fejkendős, középkorú menyecske, Arcán nincs mosoly, inkább öregecske, Komoly, sokat tapasztalt, érett asszony, Az élet nem engedte, hogy mosolyt fakasszon, Szája keskeny, látszik, hogy kemény nő, Kezét a térdén összekulcsolva pihentető, A szeme, csak a szeme, mi vágyakozó, Megcsillan benne az életet […]

Posted by
Posted in

Farsang…

Farsang az életünk minden napja, álarcot visel apraja és nagyja, mert mást beszél és bizony mást cselekszik, álarca mögé nevetni elbújik. Rózsaszín szemüveg és bohóc sipka, hajlott a gerinc, földet súrolja. Tapsol a jó nép, táncot járnak lábak, farsang is élteti az álarcokat. Csendben botorkálok a nagy zsivajban, kalóz, dáma, bolond itt mindegyik van. Szerepet […]

Posted by
Posted in

Már tudom…

(tükörvers) már tudom: minden az enyém mikor átölel végre a fény hiába tágulnak rám az íriszek ha hiszek, csak magamban hiszek ha hiszek, csak magamban hiszek hiába tágulnak rám az íriszek, mikor átölel végre a fény már tudom: minden az enyém…

Posted by
Posted in

Fájó csend…

(II. Magyar Hadsereg 1943. január) Fájó a csend, de vádló a gondolat ott túl a síkon, hol annyi ottmaradt élete virága szűnt meg a létnek árnyak küzdik le ma a messzeséget néha még látta a hómezőket érezte az átható rémületet a bajtárs kínját kit golyó talált el a fagyott ló húsát, mi volt az étel […]

Posted by
Posted in

akarunk-e felnőni egyszer…

“Hogy felnőjjünk ahhoz több kell! Nem nő az ember egymaga” (Kiss Dénes: Mindért!) akarunk-e felnőni egyszer s elűzni a lázas tegnapot emberi szó nem irtó vegyszer lesöpörni a kétes látszatot összefogás e kicsi hazában nem vádol tapos másokat párbeszéd és mosoly a mában letépni “színes” álarcokat akarunk-e felnőni egyszer széppé tenni a kétes holnapot csodát […]

Posted by
Posted in

Sorsom könyve

“Könyv hull az asztalomra a levegőből ismeretlen nyelven írták” (Kálnoky László: titkok könyve) Igen. Itt van. Már kezem szorítja, sorsom könyve sárguló lapjait. Ábrák és betűk kusza hosszú sora, vajon felfedi előttem titkait? Dőlt betűk a pergament papíron, némelyik mondatot nem értem én. Emberi ész és csodás vágyálom lehet, hogy a könyv nem is enyém? […]

Posted by
Posted in

Szárny szegetten…

“A kéklő lég ura esetlen, bús,beteg, Leejti kétfelé fehér szárnyát az árva S mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.” (Charles Baudelaire: Az albatrosz Fordította: Tóth Árpád) mért van, hogy gondolatom déja vu érzés: Baudelaire albatrosza mintha rólam szólna szárny szegetten vonszolni lelkünk a porba* nincs az emberekben szemernyi megértés ha elmegyek egyszer szórjátok hamvaim repüljön […]

Posted by
Posted in

Mese a faágról, mely ma fali dísz

ág voltam egykor egy csodálatos fán szépen erősödtem vigyázott reám ágacskáimon zöld levelek sora néha kismadár mi pihenni bújt oda hajladoztam ha kellett ha fújt a szél sok levél zizegett és arról mesélt hogy fél az ősztől mely sárgára festi az ág akkor őket végleg elereszti de vad vihar tört a csodaszép fámra nyögött a […]