About Me

Hegedűs Gábor az Irodalmi Rádió szerzője.

Nevem Hegedűs Gábor. Szeged melletti településen Algyőn lakom. Nem itt születtem, hanem egy Csongrád megyei kis faluban a valamikor boráról híres Pusztamérgesen 1948. október 10-én egy viharos vasárnapi napon. A középiskolát Szegeden végeztem és itt is dolgoztam nyugdíjba vonulásomig. Sok munkahelyem volt, de mindig emberekkel foglalkoztam. Szerettem a kihívásokat! Már gyermekkorom óta a kedvenc időtöltésem az olvasás. Minden elolvastam ami a kezembe került. Imádtam a klasszikusok verseit, szavaló versenyekre jártam és sokszor nyertem is, igaz csak újabb könyveket, de én ennek jobban örültem mint az okleveleknek! Csak a Pálmalevelem kikérése óta írogatok. Akkor szembesültem azzal, hogy verseket fogok írni és azóta valóban a hobbim lett! Sokat tanultam és tanulok, mert a versek írása sem tanulástól mentes foglalkozás. Olyan szinten nem beszélek nyelvet, hogy fordításra is vállalkozzam. Szeretném magam megméretni. 2015 Karácsonyára jelent meg magánkiadásban az első kötetem: Álmodozások címmel, majd a 2016. évi Poet Antológiában 3 versem kapott helyet. A helyi Algyői Hírmondóban is jelent meg írásom. Verseim - bár én nem vagyok költő - a Poet.hu irodalmi oldalon jelennek meg, de jutott már belőle a Holnap Magazinnál lévő blog oldalamra is. A saját versek mellett írtam már evokációt Lermontov, Rimbaud, Verlaine, Baka István, Kicsiny László, Katona Judit és néhány Poet-os társam verseire. Mostanában írtam novellákat is, melyek szintén a Poet.hu oldalán lévő blogomban találhatók. A Poet.hu oldalán megjelenő verseimet közzé teszem a Facebook oldalamon is. Köszönöm a lehetőséget, hogy csatlakozhattam az Irodalmi Rádió közösségéhez.


A szerző netkötetei az Irodalmi Rádió szerkesztésében:
Szárnyszegetten
Mint tömjénfüst...
Látod fényt sírnak

Posted by
Posted in

A kutatás

Csodás dolog a kutatás, mint mikor az ember kutat ás. A kút mélysége lassan mélyül, de (tudás)szomját oltja végül.

Posted by
Posted in

Eretnek lelkű…

(tükörvers) Eretnek lelkű, de ember vagyok néha rám tapadnak fényes csillagok s a fény…olykor… átvilágít testemen ha figyelsz, meghallod belső énekem. Ha figyelsz meghallod belső énekem s a fény…olykor…átvilágít testemen néha rám tapadnak fényes csillagok eretnek lelkű, de ember vagyok.

Posted by
Posted in

Bíborvörösen…

Bíborvörösen nyugszik le a nap átszínezi a felhőket, a tájat. Mielőtt eltűnik, még “visszanéz”. -egy percre csak-, az este nem várhat. Eltűnik csendben, magára marad az este. Leple betakar mindent, de fény játszik már a falu felett s benne éji pillangók repülnek. Szél is elült. Csendesen nyugodva, hisz dolgozott egész nap kegyetlenül: gyümölcsfákról a termést […]

Posted by
Posted in

Álmodtam…Veled

Álmomban együtt sétáltunk a parton, vállam a válladhoz simult ezalatt, sorsom könyvében az ékezet te vagy, ki értelmessé teszi a mondatokat! Kacajod, mint a karácsonyi csengő, mely lágy, de mégis szeretetre hív, feledtette mindazt, mivel esendő lelkem mostanában oly nehezen bír! Hiányod éreztem, bár velem voltál, de biztosan tudtam, csak álom lehet, ahogy sétáltunk a […]

Posted by
Posted in

Mint kártyajáték…

Itt is egy fal, a vakolat repedt hullámos a tető, ha eső elered befolyik. A padlás rendezetlen ez van sokszor az én fejemben. Érzelmek sora kúszik és mászik virágos réttől virágos ágyig ott túl a szürke köd homályon izzik a fény…néha szinte látom. Kicsinyke lét, percnyi csupán de csodák sora egymás után emeli a tétet, […]

Posted by
Posted in

Ha magadba zárkózva…

Ha magadba zárkózva élsz csak a sötét csend vesz körül az emlék miben remélsz hiszel sötét függöny mi ablakra feszül. Taglóz a ma, a holnap rettent s menekülnél vissza a múltba maga alá gyűr a sötét szorosan fog minden ujja. Tárd ki az ajtót, dobd el a kulcsot bár veszteség ért, a világ megy tovább […]

Posted by
Posted in

Vallássá lettél…

Vér csorog az oldaladon seb tátong a bordáid között kezed lábad nagy szögek tartják így ábrázol a sokszorosító közöny hisz rólad emléket alkotni kíván. Vallássá lettél, de kiforgatva mindent mi történt akkor veled átírt evangéliumok sorából merít hitet, ki hiszi, hogy egykor megleled az utat, hogy mentsd az embereket. Mit tanítottál, már tovatűnt az ember […]

Posted by
Posted in

A hegedű

A sötétszürke hegedűtok zárva volt. Előtte feküdt az asztalon. Mióta édesapja elment nem nyúlt hozzá. Pedig mennyi emlék fűzi ehhez a “kemény dobozhoz”. Emlékek sora tódult az agyába. Csak nézte a tokot, de nem nyitotta ki. Az oldalán kicsi táblán: ” Reményi Mihály a Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskola szállítója”. Újra és újra elolvasta a feliratot. […]

Posted by
Posted in

Egyszer, tudom…

Egyszer, tudom majd eljön értem megkérdi tőlem: indulhatunk? Széttárva karját, felmutat az égre: “a gyertyád elfújta a mi urunk ez ellen tenni nem tudunk” az idő véges, lázadni nincs mire. Fekete palást, de kasza nincs arcát csuklya és homály fedi lépése kimért, már jó előre int. Menni kell, menni, menni. Maradnál még? Nincs esélyed hisz […]

Posted by
Posted in

Néhány aprócska sárga virág…

Néhány aprócska sárga virág még várja, hogy kisüssön a nap, nem akar elmúlni, bár a világ körforgása erre esélyt sem ad. Darázs is repül a kertben még, édes gyümölcsre vadászik nemsokára itt van a tél csak a búvóhely ami hiányzik. Szőlőszemek közt kicsike méh édes levet szívogat magába ha hidegre fordul majd az idő nem […]