About Me

Holéczi Zsuzsa Az irodalmi Rádió szerzője.

59 éves "friss nyugdíjas" vagyok, korábban egy bankban dolgoztam vezető beosztásban. Az Alföldön egy kis faluban születtem, ezután Kecskeméten éltem a férjemmel és fiammal, de egy szakmai kihívás miatt tíz évvel ezelőtt Piliscsabára költöztünk. Nyugdíjasként szellemi elfoglaltságot is keresetem,  előbb nyelvtanulásra gondoltam, majd kis idő elteltével megfogalmazódott bennem az a diákkorom óta dédelgetett vágy, hogy írni kezdjek, talán még nem késő. Már a Középiskolai tanulmányaimat befejezve népművelés-könyvtár szakon szerettem volna továbbtanulni, de édesapám 17 éves koromban bekövetkezett halála után kereső nélkül maradt a család, ezért munkába álltam - és az évek során egyre messzebb kerültem ettől az elképzeléstől. Az irodalomszeretet és a jó fogalmazási készség persze megmaradt, és mindig jó szívvel gondoltam a Középiskolai magyar tanáromra Baltás Dánielre, illetve az ő osztálytalálkozónkon tett kijelentése, mely szerint "bölcsész létemre az olyanok miatt volt érdemes magyart tanítani mint  amilyen diák maga volt Zsuzsa ". Az egyetlen tantárgy amiből "dicséret" -tel érettségiztem  a magyar volt, és valahol a lelkem mélyén mindig készültem, hogy majd egyszer annál komolyabb "művet" is írok, mint a Macskaújságban közzétett 2 oldalas "nekrológom".

Kedvenc hetilapomat olvasva üzenet értékű volt számomra a Központi Médiaakadémia felhívása, mely szerint képzést indítanak írói ambíciókkal rendelkezők számára. Megosztva elképzelésemet a családommal, támogatásra találtam részükről is, ezért jelentkeztem. Felvételt nyertem egy 15 fős csoportba - melynek keretében januártól május végéig Hetente szombatonként jártam a "kreativ irástechnika" elnevezésű tanfolyamra, és vizsgamunkát írtam, melyet Mörk Leonóra kedvezően bírált el (többek között azt írta, a hősnőm olyan élethű, hogy Csernus doktorral kellene kezeltetni - ő szereti ezeket az önsorsrontó figurákat). A tanfolyam elvégzése után jelentkeztem a Kortárs Magyar Irodalom Verslista Baráti csoportba, melynek pályázatai hatására eddig már negyvennél is több írásom született, és az általuk megjelentetett Sodrásban 2016 című könyvben két írásom is szerepel.

És most a miért: Miért érzem azt, hogy a mai rohanó világban - ahol az  emberek kikapcsolódását már sajnos elsősorban a vizuális élmények jelentik - van helye az írott sajtónak? Kell, hogy legyenek emberek, akiknek igényük van még egy teljességre. Elvitathatná-e bárki, hogy más élmény pl. a "Gyertyák csonkig égnek" elolvasva, mintha ha az olvasó a filmet látná? Természetesen nem ilyen horderejű művek megírására érzem magamat elhivatottnak, de meggyőződésem: igenis kell még lennie annak a rétegnek, akit még érdekel apáink története, vagy két különböző országban felnőtt magyar diáklányé a hetvenes évekből - a mában folytatva. Vagy akár a társkeresés örök és kibékíthetetlen ellentétei, vagy az együttélés minden öröme és kínja ... vagy bármi más, ami foglalkoztatja a ma emberét, csak éppen nem tudja azt megfogalmazni. Hiszem, hogy helyem van azok között az emberek között akik nem megélhetési gondtól vezérelve azzal szeretnék tölteni idejüket, hogy adjanak az embereknek. Ha jól meggondolom, én ezt tettem eddig is: oktattam a kollégáimat, befektetési, életvezetési tanácsokat adtam az embereknek egy bank keretei között - de szükségem volt a váltásra, és bízom benne: a IR hathatós segítségével ezután olvasmányélményt tudok nyújtani az embereknek.

Posted by
Posted in

Levélváltás

Levélváltás Levélváltás – avagy két barátnő levélváltása Édes Diám! Bocsáss meg, hogy csak most válaszolok a leveledre, de szinte minden energiámat felemészti a házasságom megmentése. Igen, jól érted, lassan már ott tartok, hogy feladom! Ezerszer megbántam, hogy egy zseniális és átlagon felül jóképű férfihez mentem hozzá öt évvel ezelőtt. Egyszerűen nullának érzem magamat mellette, sem […]

Posted by
Posted in

Nem adom a lányomat

Sokféle ember, sokféle küzdelem létezik. Abban viszont azt hiszem, egyetérthetünk: a gyermekért folytatott küzdelem a legnehezebb, a legfájdalmasabb. Ha nincs fogantatás azért, ha van, azért – mert egy gyermek sokféleképpen elveszíthető. A felnőttek közötti játszmák és csaták – amelyek a gyermek körül folynak – legtöbbször esztelenek és átgondolatlanok, és e csaták áldozatai mindig a gyerekek. […]

Posted by
Posted in

Marci bácsi kalapácsa

Az ősszel, amikor a kertünkben az öntözőrendszert telepítették, talán a második napon a gondnokunk András segítségnek Marci bácsit hozta magával. Látásból valamennyien ismertük már, hiszen nyugdíjasként a lakóparkunk kapuőrségét látta el két másik bácsival – de tudtuk róla azt is, hogy eredeti szakmája kályhás, csak már a sok évi térdelés, hajolgatás után voltak egészségügyi problémái, […]

Posted by
Posted in

Lányok a vásznon

Lányok a vásznon   Rita Csinos fekete mini ruhájában, vállára vetett púderrózsaszínű stólával állt a kiállító terem közepén, és éppen Munkácsy Mihály  „Az első könnyek” című 95×70-es méretű pasztellképének keletkezési körülményeit ismertette: „Munkácsy nyaranta szeretett esettanulmányokat készíteni a Luxemburg területén lévő colpachi kastély kertjében – mely kastély a hozzá tartozó romantikus kerttel a felesége örökségeképpen […]

Posted by
Posted in

Akinek életet adott, azt meg mell óvnia

Akinek életet adott, azt meg kell óvnia   Az imént olvasottak hatására döbbenten ülök a szálloda teraszán, kezemben kedvenc újságom legutolsó számával. Előttem a medencében gyerekek lubickolnak önfeledten, kacagásuk és kiabálásuk messzire száll. Szüleik a medence partján a víz felé fordulva beszélgetnek, nehogy szem elől tévesszék csemetéjüket. Gondolataim visszatérnek az imént olvasott cikkhez: „Egy szőke […]

Posted by

Sziciliai kaland

Ma délután fotókat rendeztem. Régi tervem volt már, hogy rendet tegyek az albumokon kívüli képek között –  halogattam már legalább 10 éve – de most már nincs mentség: nyugdíjas lettem, erre is rá kell érnem! Igen, a fotók! Visszaröpítenek a múltba, rátalálok a 90-es évek elején készült Szicíliai képekre is … istenem, Szicília! Tudnotok kell, […]

Posted by
Posted in

Hóhányók

Téli éjben, csillámló holdfényben kérges kezek hányják a havat. Alkalmi munka – nem pénz: alamizsna, s nincs rajta kamat. Mire is elég? Szalonna – kenyér, s tán némi ital. S ha jő a mámor, már nem fáj a magány, a durva fagy. Pokrócba bújva sorba áll újra: munka van? Ételt osztanak? Városlakó! Gondolj rájuk akkor […]

Posted by
Posted in

Bezzeg az én időmben…

Gyerekkoromban sokszor hallottam nagyapámtól EZT a mondatot és magamban mosolyogtam Rajta: Ugyan nagyapa! Nem változhatott olyan nagyot a világ – mivel lehettek Mások azok sokkal amire Te emlékszel? Azóta eltelt ötven év, és most én Mondom EZT, visszagondolva azokra AZ időkre, amikor heteken Ho födte Az alföldi tájat, de akkora, Hogy Kihívás Volt egy kövesútról […]

Posted by
Posted in

Kávé öt cukorral

Gyuri kamionos volt, négy nap után épp hazaért Olaszországból. A gépet leállította a város szélén, a telepen, és átült a saját kis Polski Fiatjukba. Fáradt volt. Ahogy elfordította a slusszkulcsot, eszébe jutott, hogy ihatott volna egy kávét Jucikánál – a főnök titkárnőjénél – hogy ne úgy érjen haza Krisztinához mint a „mosott rongy”, de aztán […]

Posted by
Posted in

Sorsdöntő kávé

Van olyan, hogy néha az embernek a sorsa egyetlen kávén  múlik? Ha nem velem történt volna meg, lehet hogy én sem hinném el… 2002 októberét írtunk a történet kezdetén. Én – mint a Bank sikeres csoporttagi termékértékesítője – épp akkor érkeztem haza Thaiföldről. A jutalomút után a biztosító – akinek a termékeit olyan nagy sikerrel […]