About Me

Holéczi Zsuzsa az Irodalmi Rádió szerzője.

60 éves "friss nyugdíjas" vagyok, korábban egy bankban dolgoztam vezető beosztásban. Az Alföldön egy kis faluban születtem, ezután Kecskeméten éltem a férjemmel és fiammal, de egy szakmai kihívás miatt tíz évvel ezelőtt Piliscsabára költöztünk. Nyugdíjasként szellemi elfoglaltságot is keresetem,  előbb nyelvtanulásra gondoltam, majd kis idő elteltével megfogalmazódott bennem az a diákkorom óta dédelgetett vágy, hogy írni kezdjek, talán még nem késő. Már a Középiskolai tanulmányaimat befejezve népművelés-könyvtár szakon szerettem volna továbbtanulni, de édesapám 17 éves koromban bekövetkezett halála után kereső nélkül maradt a család, ezért munkába álltam - és az évek során egyre messzebb kerültem ettől az elképzeléstől. Az irodalomszeretet és a jó fogalmazási készség persze megmaradt, és mindig jó szívvel gondoltam a Középiskolai magyar tanáromra Baltás Dánielre, illetve az ő osztálytalálkozónkon tett kijelentése, mely szerint "bölcsész létemre az olyanok miatt volt érdemes magyart tanítani mint  amilyen diák maga volt Zsuzsa ". Az egyetlen tantárgy amiből "dicséret" -tel érettségiztem  a magyar volt, és valahol a lelkem mélyén mindig készültem, hogy majd egyszer annál komolyabb "művet" is írok, mint a Macskaújságban közzétett 2 oldalas "nekrológom".

Kedvenc hetilapomat olvasva üzenet értékű volt számomra a Központi Médiaakadémia felhívása, mely szerint képzést indítanak írói ambíciókkal rendelkezők számára. Megosztva elképzelésemet a családommal, támogatásra találtam részükről is, ezért jelentkeztem. Felvételt nyertem egy 15 fős csoportba - melynek keretében januártól május végéig Hetente szombatonként jártam a "kreativ irástechnika" elnevezésű tanfolyamra, és vizsgamunkát írtam, melyet Mörk Leonóra kedvezően bírált el (többek között azt írta, a hősnőm olyan élethű, hogy Csernus doktorral kellene kezeltetni - ő szereti ezeket az önsorsrontó figurákat). A tanfolyam elvégzése után jelentkeztem a Kortárs Magyar Irodalom Verslista Baráti csoportba, melynek pályázatai hatására eddig már nyolcvannál is több írásom született, és az általuk megjelentetett Sodrásban 2016 című könyvben két írásom szerepel, a 2017-esben négy, az 1150 Haikuban pedig 75 haikum. 2017 őszén az általuk alapitott "Kortárs Magyar Irodalomért" díj "közösségért" díját mentorommal, Kutasi Horváth Katalinnal megosztva kaptam -melyre nagyon büszke vagyok.

Az Irodalmi Rádióhoz 2017. év elején csatlakoztam, már két alkalommal kaptam oklevelet, három kiadványban is szerepelnek műveim (Ezerszínű irodalom, Körutazás, és a Téli örömök könyve). Az IR-nek köszönhetem az E-Könyvem megjelenését is, melyet "A szerelem messengeren érkezik és egyéb más történetek" címmel olvashattok.A 2018-as év új "csodákat" hozott számomra: az IR szerkesztésével megjelent első novelláskötetem a SORSOK SZILÁNKJAI, melynek piliscsabai bemutatóját követően felkértek egy irodalomkedvelői klub létrehozására és vezetésére. De ennek a könyvnek köszönhetem hogy szülőfalumba Jakabszállásra már kétszer meghivtak iró-olvasó találkozóra: viszont láthattam első tanítóimat és az egykori iskolatársaimat. ...és a csodák 2019-ben is folytatódtak: az IR  2018.évre hirdetett versenyének februári eredményhirdetésén a PRÓZA kategóriában 2. helyezett lettem. Ezután szintén az IR-nek köszönhetően részt vehettem és dedikálhattam a Nemzetközi könyvszemlén.

És most a miért: Miért érzem azt, hogy a mai rohanó világban - ahol az  emberek kikapcsolódását már sajnos elsősorban a vizuális élmények jelentik - van helye az írott sajtónak? Kell, hogy legyenek emberek, akiknek igényük van még egy teljességre. Elvitathatná-e bárki, hogy más élmény pl. a "Gyertyák csonkig égnek" elolvasva, mintha ha az olvasó a filmet látná? Természetesen nem ilyen horderejű művek megírására érzem magamat elhivatottnak, de meggyőződésem: igenis kell még lennie annak a rétegnek, akit még érdekel apáink története, vagy két különböző országban felnőtt magyar diáklányé a hetvenes évekből - a mában folytatva. Vagy akár a társkeresés örök és kibékíthetetlen ellentétei, vagy az együttélés minden öröme és kínja ... vagy bármi más, ami foglalkoztatja a ma emberét, csak éppen nem tudja azt megfogalmazni. Hiszem, hogy helyem van azok között az emberek között akik nem megélhetési gondtól vezérelve azzal szeretnék tölteni idejüket, hogy adjanak az embereknek. Ha jól meggondolom, én ezt tettem eddig is: oktattam a kollégáimat, befektetési, életvezetési tanácsokat adtam az embereknek egy bank keretei között - de szükségem volt a váltásra, és bízom benne: a IR hathatós segítségével ezután olvasmányélményt tudok nyújtani az embereknek.


A szerző netkötete az Irodalmi Rádió szerkesztésében:
A szerelem messengeren érkezik...

Az Irodalmi Rádió szerkesztésében megjelent első papíralapú kötete a SORSOK SZILÁNKJAI 2018.10.23.

 

Posted by
Posted in

A negyvennegyedik (egy képzelt levél – mely akár igaz is lehetne)

    Kedves Andi! Elképzelni sem tudtam korábban, hogy egyszer majd azért fogok tollat ragadni, hogy a születésnapom miatt panaszkodjak neked. Nem baj, ha nem tudsz rögtön válaszolni nekem, de egyszerűen meg kell osztanom valakivel a nyomorúságomat, mert belehalok. Képzeld el, hogy már hetek óta vártam ezt a szeptemberi napot, a 44. születésnapomat, mert bíztam benne, hogy a férjem […]

Posted by
Posted in

Fekete a disznó

A közelmúltban a Verslista pályázatot hirdetett “disznó” témában … többek között ez a vers-szerűség tellett tőlem: Fekete a disznó   Egyszer régen, nagyon régen disznót vágtunk a pincében. Nem volt ez akkor nagy csoda, és  beszolgáltatás az oka. Mert ha disznód úgy levágod, hogy nagy részét le nem adod, börtönbe mégy, mert a szervek népellenségnek […]

Posted by
Posted in

Erdei út

Van a szobánkban egy festmény, egy erdei út. Igen, ott lóg a hálószobánkban az ágyam mellett – és én minden reggel úgy ébredek, hogy a tekintetem erre a Paál László festménymásolatra esik legelőször. A kép persze nem tökéletes másolat – Bán Tibor alföldi festő készítette, valamikor a nyolcvanas években – de nagyon az szívemhez nőtt, […]

Posted by
Posted in

Egy gyűrű története

  Megfigyeltem: ahogy öregszem, egyre szívesebben hordok ezüst ékszereket… igen, igen! Már nem vonz az arany csillogása, valahogy túl feltűnőnek érzem, ha nem alkalmi ruhához vagy kosztümhöz viselem. Kosztüm? Szinte azóta nem volt rajtam, mióta nyugdíjba mentem! Mikor is viselném? Talán a bevásárláshoz vagy a tornára menjek benne? Esetleg a túrázáshoz? A Verslista találkozóra se […]

Posted by
Posted in

Közelmúltban a Verslista pályázatán nyertem az alábbi történettel:

Holécziné Tóth Zsuzsa: Kaméleonok pedig vannak!   Lehettem vagy tíz éves, amikor elkezdtem természettudományi és útikönyveket hazahordani a kecskeméti Ifjúsági könyvtárból. Tanyán éltünk még a hatvanas évek végén, villany sem volt nemhogy televízió, édesapámmal esténként a petróleumlámpa fényénél olvastunk. Mivel ez a fény nem volt elég erős, és könnyen elfáradt a szemünk, volt, hogy felváltva […]

Posted by
Posted in

Vasutasnak lenni…három generáción át

A fiam születésnapjára fotóalbumot akartam készíteni, így hozzáláttam a régi fényképek rendezgetéséhez. Egyszer csak kezembe került egy kép, melyen úgy kb. tíz évesen ott ül az M41-es mozdony vezetőállásán: keze a kontrolleren, lábával elszántan tapossa az éberségit – melynek pedálját még alig érte el – arcán boldog mosoly. A férjem mögötte áll, látszik, hogy szeretettel […]

Posted by
Posted in

Halászmacska

A halászmacska elnevezést az Ozone Netwörkön hallottam először, és nekem rögtön a mi cirmosunk: Berci jutott eszembe. Persze megnéztem a bejátszást, és láttam hogy egy nagyon ritka és nemes állatról van szó, aki nagyszerűen úszik, és főként hallal táplálkozik, de nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ezt a jelzőt mi már legalább két éve használjuk […]

Posted by
Posted in

Gazsi kiszabadítása

Egy kis humor a nyári napokra: Gazsi kiszabadítása A múlt hét végén megkaptuk városunk havilapját, a Piliscsabai Polgárt – melyben az önkormányzati ülések unalmas beszámolóin és a helyi rendezvények fotóin kívül mindig szokott lenni néhány helyi vonatkozású rendőrségi hír is –tekintettel arra, hogy a svábokon, szlovákokon és magyarokon kívül van még egy népes kisebbség a […]

Posted by
Posted in

Múlt, jelen, jövő

Janka végzett a levéllel, melyet a „Szerelem.hu” blogra akart beküldeni, de mielőtt még megnyomta volna a küldés gombot, átolvasta a levelet, melyben ez állt: Sziasztok! Janka vagyok, huszonhat éves, boldog és szerelmes! A mi történetünk öt évvel ezelőtt kezdődött: épp a barátnőmet vártam a munkahelye előtt, amikor közvetlenül mögötte egy nagyon helyes srác is kijött […]

Posted by
Posted in

De jó is adni! …ezzel az írással kívánok áldott, békés ünnepeket Nektek!

Gábris tanító úr lassan sétált a falu szélén, a havas fenyőkkel szegélyezett út mentén.  Téli szünet volt, diákjai javában készülődtek a karácsonyi ünnepségre, melyet a kultúrházban rendeztek. Örömmel gondolt rá, hogy ezen a délutánon milyen sok embernek fognak örömet szerezni – mivel a diákok nemcsak a szüleiket, hanem a nyugdíjasház lakóit is vendégül látják a […]