Égbe kiáltom múltam mázsányi terhét, forgószél támad.   Riadtan hátrál porrá zúzott szenvedés, elrepül bánat.   Új idők szele tövestől tép ki korhadt, recsegő fákat.   Viharkabátom felveszem,  kiállok az esőre bátran.  

Kerek világomnak legörbül a szája, olykor gonosz villám rútul megcibálja, megdörren az ég is, csúnyán bőrig ázik, keze, lába remeg, kedve kámfort játszik.   Nem lesz ez így mindig, fordul majd a kocka, sors szerencsés keze a hatost kidobja, cinkelt, fals lapoknak rég kilóg a lába, kristálytiszta, friss víz kerül a pohárba.

Langyos az éjjel, fáradt lepkék kergetőznek a lámpafényben, sóhajt a szellő, álmos árnyak imbolyognak a fűz tövében.     Tücsök úr lengeti kalapját, hajlong a lelkes publikumnak, koncertje mára már véget ért, ég csillagszórói kigyúltak.   Aludnom kéne, de nem tudok, szívem szaggatja kínzó érzés, vagy még, vagy csak voltál, merre jársz, agyamat rágja kegyetlen […]

Megágyazott a múlt, ágy szélére ült, sóhajtott nagyot, s álomra szenderült, meggyújtotta még emlékek mécsesét, s végső búcsút intve lehunyta szemét.   Nem volt benn harag, lelke békére lelt, legyen könnyű a föld, menj, Isten veled,  elmorzsolom búcsú emlékkönnyeit, kiszínezett tegnap apró gyöngyeit.     Izzon fel a tűz, vad szenvedély tüze, olvadjon a jég, csobogjon […]

Kínos a csendem, nagy kérdőjelet rajzol elméd falára.   Kínos a rendem, zűrzavar cseppje csöpög léted borába.   Szűköl a lelkem, kalitka kulcsa koppan, kapok utána.   Van hova mennem, félelem falán kulcslyuk, út szebb világba.    

    Mikor lesz végre tiszta az égbolt, nagy fekete felleg bántón dohog, hiszi, övé a mennyek országa, sok fényes csillag körötte forog.   Mikor lesz végre tiszta az égbolt, és sors keze többé nem fojtogat, vasmarokkal nem szorongat lelket, s szárnyra kelhet lapuló gondolat.   Mikor lesz végre tiszta az égbolt, és felragyog újra […]

  Fotó: Károlyi Barnabás   Ringatózzunk ma felhővel, széllel, ne fussunk versenyt rohanó léttel, ölelj magadhoz, élvezd a percet,  érezni vágyom minden kis sejted, fürödjön lelkünk angyali fényben, őrizze álmunk csillagos éjben.  

  Gyűrött füzetlap, mivé lett sorsunk, szerelemkönyvben lábjegyzet voltunk.   Mesének indult, kalandregénynek, ábrándos álmok huss, véget értek.   Csupasz valóság szívembe markolt, könnyed játékunk drámába torkollt.   Gyűrött füzetlap, mivé lett sorsunk, lányregényben csak szamárfül voltunk.

Kirajzó méhkasként szárnyal a gondolat, feltörve titkokat poroz be álmokat, fullánkját ha döfi érzés friss húsába, könnyezik a lélek kínzó fájdalmában, máskor édes mézet csorgat a szívedbe, döngve, döngicsélve röpköd a fejedben, szorgalmasan köröz éjt nappallá téve, lecsendesült elme esküdt ellensége.