About Me

Kiss Pálma Virág az Irodalmi Rádió szerzője.

Krisztus után 2002. október 12-én új nap virradt az emberiségre: egy ma Kiss Pálma Virág néven ismert személy olyan dolgot tett, amit azon a napon rajta kívül csak kb. 84 ezer másik személy tett meg a világon: utat törve magának, kikerült majd’ kilenc hónapig birtokolt komfortzónájából, hogy ezzel hozzájáruljon a Föld benépesítéséhez és a Kiss család újdonsült tagjaként folytassa útját.
Oké, szarkazmust és poént félretéve: 14 éves vagyok és a halásztelki Bocskai István Református Általános Iskola nyolcadik osztályának egyik padját koptatom. Tény, a reál tantárgyak nem tartoznak a kedvenceim közé, de hát nem is készülök fizikusnak, se semmi másnak, aminek köze van a matekhoz vagy társaihoz. Az én szívem inkább az irodalom felé húz, azon belül is a költészet iránt mutatok érdeklődést. Leírnám, hogy mióta foglalkoztat a téma, de őszintén nem emlékszem, talán negyedikes korom óta, amikor fogalmazást is tanultunk már a suliban. Sok füzetem betelt „alkotásaimmal” (vers- és novella próbálkozások), csak van egy rossz szokásom: belekezdek valamibe, de úgy döntök, „ez nem elég jó”, és félbehagyom. Persze, ma már kicsit kitartóbb és magabiztosabb vagyok, mint régen. Nemcsak írni, de olvasni is szeretek, kedvenc kortárs költőm Varró Dániel, klasszikusok közül Ady Endre és Tóth Árpád. Alapvetően nyitott embernek tartom magam, de vannak időszakok, amikor inkább melankolikus hangulatom van, és elvagyok a saját gondolataimmal, általában ilyenkor születnek a jó ötleteim.
Egy hatfős család elsőszülött gyermekeként élem mindennapjaimat, három öcsémnek köszönhetem acélidegeimet, de a nehézségeket próbálom humorosan kezelni. Rossz tulajdonságaim közé sorolom, hogy hajlamos vagyok „kisregény” hosszúságúra nyújtani az egyébként egyszerűen megfogalmazható dolgokat, és ez alól mostani bemutatkozásom sem kivétel.:D

Posted by
Posted in

Himnusz…az én tollamból

Ajándékom, egy kis bónusz, nincsen ebben hókusz-pókusz! Víz, homok, föld, por és humusz: Nemzetünk múltja, s jövője a Himnusz.   E műben népünk balsorsa a fókusz, a múlt fájdalma szúr, mint a kaktusz. Istenünk Te vagy, nem pedig Zeusz, tedd jövőnket édessé, mint a kókusz!   Ne ritkítsa nemzetünket abortusz, s ne legyen népünk közt […]

Posted by
Posted in

Haiku ~1

Bátran kijelenthetem, hogy nincs, mi akadályt okozzon, hogy befejezzem ezt a…

Posted by
Posted in

A légyről, aki berepült a hűtőbe

Megható történetet mesélek most el, egy élőlényről, ki csúnyán patkolt el. Híres-neves piaci légy ez, ki emberbosszantást  tervez.   Történt még szerdán, hogy szóban forgó legyünk nagy gorombán berepült hozzánk, mikor ettünk.   Édesanyám a hűtőhöz menvén kinyitotta azt, hogy kenyeret kenvén ama vajat, mi nélkül ez lehetetlen kivegye a hűtőből, mire tehetetlen légy uraság […]