About Me

Kovács Viktória az Irodalmi Rádió szerzője.

Évekkel ezelőtt kezdtem írni, amolyan mentális kieresztő szelepként, vagy ahogyan mostanában nevezni szoktam - „terápia”- ként alkalmazva. Az olykor befelé kunkorodó lelkemen átzubogó, impulzív érzések átszitálásához. Nem tudom sokáig cipelni a rostán fent akadt darabokat, versek formájába öltve könnyedebben szabadulok a súlyuktól. Az élet hatalmas érzelmi hullámvasút, ahol mindig a legmagasabb és a legmélyebb ponton csíp fülön az ihlet. Dunaújvárosban születtem 1987. december 5-én. Tanulmányaimat tekintve, szociológia szakon végeztem a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2011-ben. Előtte 10 évig klasszikus balettet tanultam. Amióta a tánc, mint önkifejezési eszköz/forma eltűnt az életemből, megmagyarázhatatlan hiányérzet vette át helyét a fizikain túl, még inkább lelki értelemben. Ettől kezdve írok, kiszámíthatatlan ad-hoc jelleggel, azóta is. 2016 augusztusától jelentkeztem először irodalmi pályázatokra, az addig fiókom mélyén lapuló és közben elkészült verseimmel. Ennek nyomán a 2017-es „Szárnypróbálgatók” címen meghirdetett irodalmi pályázat alkalmából adódott szerencsém először díjat átvenni, ezüst oklevél formájában.

Posted by
Posted in

Vágyakozás

Mint ahogyan hó az ágakat. Úgy lepi el lelkemet kínzóm. Miközben fáradt izzadtságomat, hetykén mind a földre hajítom. Előre tekintek, látom minden álmom.. Melynek meleg karnyújtására most, szánó fintoromat vágom. Úgy tűnik nem találom, mi elsuhant egy gondolattal. S az idő vájta barlang mélyén, várhatok még a hű tavasszal. Most téli álmom alszom. Agyamba a […]

Posted by
Posted in

Szüretem

Életem borának krémes üledéke … ma tölgyfahordó alján, erjedt borseprőként szűretlen alászáll szívem legmélyére. S ha egyszer dohos lopó szájából hűs kulacsba töltenének, porzó-kiszáradt torkotokra folyékony cser ízű csókomat lehelném.

Posted by
Posted in

Nagymamámnak

Amikor rám gondolsz éppen, s ezüst fényben csillognak szemedből olvadó könnyeid…. Tudd meg; amint végigsimogatják arcod, olyankor ott az én kezem is.

Posted by
Posted in

Séta a karmámmal

Ahogy a talpamba fúródott szúrós szálka fájdalma. Úgy jársz-kelsz fejemben, lépteim magam mögött hagyva. Csak vágy, a pillanat öröme mi a szívemet hajtotta. De ma egyre csak szilánkosodik bennem emléke napjaimnak… Milyen volt úgy sétálni a réten. – Terád közben nem gondolva.