About Me

Kustra Ferenc József az Irodalmi Rádió szerzője.

ÍRÓI ADATLAPOM – KUSTRA FERENC JÓZSEF

Írni 1997. -ben kezdtem egy élmény hatására. Szoktam írni: verses műveket, haikukat és a társait, különleges versformákat, aforizmát és novellákat.
Eddig valamivel több, mint 3300 verses művem van, ebből még kb. 1000 verses mű, kéziratban. Novellákban is van kb. 30 mű kéziratban. Eddig írtam haikut, cca. 4000 db. -t eredeti Basó féle stílusban, és cca. 480 db. -t európai stílusban (Az egészből cca. 300 senrjú formában íródott!). Naponta írok, lelki kényszerem van rá. A rekordom, hogy egy nap 7 óra alatt 8 versformában 9 művet írtam.
Írok; haikut, zárt-, nyitott-, és fél haikuláncokat, társakkal Renga-láncverset, és Tankát is (Ebből kb. 320 készült!), sőt megalkottam a HIAQ -t és TANQ -t, mivel álláspontom és a kísérletezéseim-kutatásaim szerint, ezek jobban megfelelnek a magyar nyelv sajátosságainak. (Szótagszám: 6-8-6+8-8). Megalkottam a fordítottját a HIAQ -nak HIAfo néven (6-6-8).
(A szakirodalomban is utalnak rá, hogy a japán nyelvből történt eredeti lefordítások során a fordítók tévedtek, mert az 5-7-5 szótagszám nem felel meg a japán, eredeti szövegeknek... (végül is még összehasonlítani sem lehet a két nyelvet!)
Még írok; 10 szavasokat, és az általam ebből továbbfejlesztett 10 szavas DUÓ –kat, amiknek az eszmeisége hasonló, mint a „sedoka” –é, valamint oximoronokat, apevákat és tükör apevákat. További még további fejlesztéseket végeztem és már írok -társakkal együtt is- 15 szavasokat - 6 sorban.
Továbbá; sedoka –t, limerik -et és septolet -et is, meg visszatérő rímes műveket. Ezekben a versformában szakirodalmi szinten, szinte alig van szerző és ők is főleg csak, a bő 100 évvel ezelőtt éltek közül kerültek ki.

Megalkottam a kutatásaim alapján, még az alábbi versformákat: (Már ezeket is írom és használom is, szerzőtársakkal közös művekben is használjuk!)
~ „3 soros-zárttükrős” versformát. Ez "magyar vers", de az eszmeisége hasonló, mint a „sedoka” -é.
~ „LÉPCSŐZETES” versformát. Az elnevezés a soronkénti egy szótagszám emelkedésre utal.
~ „Grádics” versformát. Az elnevezés a középre igazított versszak kétoldali lépcsőformájára utal.
~ „6 soros” versformát. Ez elsősorban pszichológiai, vagy ehhez közelítő témájú versnek alkalmas.
~ „9 soros” versformát. Ez három „blokkból” áll, így a témán belüli elválasztásokra is alkalmas.
~ „Farkasfog” versformát. Ez rövid és hosszú sorokból áll, így a mondanivaló kifejezett hangsúlyozására ad lehetőséget.
~ A hairon -t és a haironix –t. Ez a haiku továbbfejlesztett formája.
~ Senrjon -t és a senrjonix –t. Ez a senrjú tovább fejlesztett formája.
Szinte minden versformában írok, vagy a szerzőtársakkal írnunk, normál, romantikus és erotikus témában is! Továbbá; tematikus írásaim is vannak mindenféle ünnepekhez, eseményekhez és az is az állandó repertoáromban van.
Ezen új versformáknak a WIKIPÉDIÁRA történő föltétele folyamatban van.
Szívesen írok olyan "műveket", (Vagy írunk a szerzőtársakkal!) melyekben a különféle stílusosokat vegyítem a legváltozatosabban... Az olvasóm ezek olvasásával közelebb kerül a mondanivalóm megértéséhez... (Hozzászólás-visszaigazolásokból tudom... mert határtalan elismeréseket kapok, kapunk!)
Már több poéta társam van, akivel együtt is írunk, közös műveket. Sőt, már szerzőtársaimmal együtt írunk, nem csak kétszerzős, de háromszerzős műveket is, ahol mindenki „más vers-stílust” használ. (Az olvasói visszaigazolások szerint ezek is fölöttébb sikeresek!) Írtunk már több 3 szerzős Renga-láncverset is, eredeti stílusban.
Sőt, mivel az olvasó ilyeneket máshol nem olvashat, így tőlem, vagy a társakkal közös műveinkből extra különleges és fölséges élményeket kap.
Ilyen, írói duó, vagy trió a szakirodalomban –rajtunk kívül- nem lelhető föl!

Kurzusvezetői jártasságom, gyakorlatom:
1) Bűnügyes (vizsgálóként és nyomozóként) rendőrtiszt koromban, már 3 éves gyakorlati munkám után (1976. –tól) mindig volt mellém adva kezdő kolléga, akit tanítanom kellett a szakmára. (Volt, amikor egyszerre kettő is!)
2) A magyarok, kezdő vállalkozás világában, vállalkozóként elkészítettem egy oktatási tananyagot és azt oktattam (1992. évtől 2005 évig) cégeknek és egyéni vállalkozóknak. (Kommunikáció, testbeszéd, tárgyalástechnika, stb.) Én is és az anyagom is fölöttébb sikeres volt.
3) 2014 óta már 30 főt oktattam (Távoktatásban!) az írói, poéta szakmára és jelenleg is van 2 tanulóm. És van 2 fő aspiráns is.

Már 1998-ban volt több mint 200 verses művem és az akkori, pesti művészvilág egyik prominense, akinek odaadtam elolvasni, rám parancsolt, ahogy a műveimet azonnal jelentessem meg, mert a társadalomnak ezekre van szüksége…
Anyagi helyzetem, azonban soha nem engedte, hogy önálló kötetet jelentessek meg, így (jelenleg; 6) irodalmi portálon is publikálok. Manapság úgyis ez a divat! Volt még több honlap is, ahol publikáltam, de azok megszűntek.
A jelenlegi publikálásaim listája: (2020. 01. 08.)
1) Poet.hu                               802 vers (Itt 1352 fő jelölte be, a figyelőjükbe vettek és így ők minden megjelent művemet elolvassák. (Magasan: Első vagyok) A régebben megjelent műveimnél a statisztikai számból látni, hogy vannak olyanok, amiket több 10.000 fő olvasott el.
2) Napkorong.hu                    1737 vers + 10 novella
3) Irodalmi Rádió                   1262 vers + 4 novella
4) Vers.hu                               909 vers
5) HOLNAP MAGAZIN         305 vers + 8 novella
6) Lidércfény                          42 vers + 3 novella

Az alábbi antológiákban szerepelek:
1. Illúzió 2010
2. Átszellemülés 2011
3. Megbúvó csillagok 3. 2011
4. Ritmikus sorgimnasztika - POET 2015
5. A NAPKORONG LAKÓI - Napkorong Irodalmi Klub 2015
6. DÉLIBÁB ANTOLÓGIA - Cserhát Művész Kör 2016
7. Szimfónia ANTOLÓGIA - Magyarerő 2016
8. Mint fénylő nap - Napkorong Irodalmi Klub 2016
9. Szeretet üzenete - Magyarerő Antológia 2017/1.
10. A Hold is velünk dalol - Irodalmi Rádió 2018 (Apeva- haiku antológia)

Egyébként tősgyökeres vecsési vagyok és itt élek. Az idén, remélem, betöltöm a 72. életévemet.
A foglalkozásomat tekintve eredendően bűnügyi (vizsgáló, nyomozó, hirtelen-halálos helyszínelő) rendőrtiszt voltam.
6 évig judóztam, majd 8 évig karatéztam és 1978. 10. 01 -én 71 karatékéval megalapítottam a vecsési Karate Szakosztályt. 6 évig én voltam az edző. Az óta is van Vecsésen karate sport, világbajnokságokon elért helyezésekkel.
A Nemzetközi Szentgyörgy Lovagrend felavatott lovagja vagyok és tagja vagyok a Történelmi Vitézi Rendnek is! Négy unokám van.
A nyugdíjas, le van írva és olyan, mint avarban a levél... Hiába, már gyermekkoromban is mindig mondták az öregek, hogy "az öregség bajjal jár..."
Már csak az a dolgom, hogy még egy kicsit húzzam... De még írok Nektek, hátha van, aki várja?!

Posted by
Posted in

Törtető a hegyi patak

Látvány variációk… A Patak Törtető. Hegyről zúdul, Soha ne áll meg. * A vad, hegyi patak, Csak zúdul, gátlástalanul. Törtető vízhozam! * Törtető a hegyi patak, Csak nézem, hogy zúdul, patak… Törtető a hegyi patak. * A hegyi patakot elnézem, mily’ törtető, Lezúdulása elsöprő… nézni felemelő. Vecsés, 2018. január 18. – Kustra Ferenc – Készült: […]

Posted by
Posted in

Kóbor kedves

Az éjféli holdfény, mint kóbor kedves a tájon, Sétálgat, de itt hagy, elhagy, eltávozik fájón. Borús, sötét éjjelen én már semmit sem látok, Keresek, kutatok, tapogatok, botorkálok. Elmennék, de hova? Éjnek nincs világa, Holdfény is hiába… Vecsés, 2002. március 24. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Már nyáron is…

A poéta szemszögéből… Jön az öregség, folyvást csak múlnak a hetek. Már nyáron is meglátszanak a leheletek? A régi időben, volt még az a „régi” nyár, Mára az időjárás is megváltozott már. Immár én vagyok az öregedő, fáradt vándor, Ennek tudatára, már nem tölt el… fránya mámor. Emberek! Sorstársak! Kutya sorsa várhat rátok. Hát még […]

Posted by
Posted in

Az agresszivitás

Hétköznapi pszichológia… Az agresszivitás az emberbe kódolt, a sajátja, De a jó emberek, hogyan győzik le? Az agresszivitás nem más, mint az uralkodás vágya S Ember nem olyan, hogy oly’ könnyen mond le. Nyílt agresszívnak mindegy, hogy a másik felebarátja… Vecsés, 2017. június 15. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Zsarátnokzokogás.

A szél hátán járnék, ha hagynák, Könnyemet kicsalják a hangyák. Késem csak arra jó, hogy vágja A kezem… lassan hűl a máglya. Már lecsendül a vad lobogás, Már a vízben nincsen zubogás. Tűz már csak parázslani látszik, Zsarátnokzokogás hallatszik. Legnagyobb tűz is leég egyszer. Hiába rakunk rá ezerszer. Meleg, belefullad hamuba, Szél meg szétszórja… a […]

Posted by
Posted in

Hangos szél… végigsüvölt

Hangos szél… végigsüvölt a háztetőn, Dübörögve… mint lovas had a mezőn. Engem üldözne, de én lekushadok, Védelmet ellene, sehol nem kapok. Elvagyok, mint cirkáló a tengeren, Egy csóró pórnép vagyok a végeken. Én lennék más… pici szerencsém volna, De nincs (!) csak a pech szól… utolsó szóra. Már kitörnék, mint bika karámjából, Mert már elegem […]

Posted by
Posted in

Az élettől

Az élettől, nem kérek sokat, Csak egy jó „egy éjszakás kalandot”. Ez? Nem adja meg, olyan, mint egy szűz. Ahelyett, hogy adna, folyvást csak űz! Életút kedves? És mért vehemens velem? Bántó… öröme. Vecsés, 2002. október 15. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Dzsungeltúra

Hétköznapi pszichológia… Az érzésekben kóborolni, átélni, maga egy dzsungeltúra. Éhség, szerelem, remény, vágy, meg a sóvár, merengő szem. Az érzésvilág leküzdhetetlen, keserves mint, gyilkos tortúra S Szenvedő érzi, nincs szabadulás, elvesztem az eszem. Pszichésen, mindennel lehet mit kezdeni, de érzés, lélek ura. Vecsés, 2017. június 17. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

10 szavasok -3.

Mécs lángja maga a szeretet, Igyekszem is nézni, éppen eleget. * Mécs melegséget sugároz, Hozzá fényt szétsugároz, Nagy szeretetet is kisugároz… * Mécs, világit karácsonykor az ablakban, Kint is látszik a szabadban. * Mécs volt a barátom, Ma este már… papírt se látom. * Pincénkbe mécs világít, Nincs gáz, ezzel ámít… Már nem számít… * […]

Posted by
Posted in

Múltra hallgatni?

Versben és európai stílusú haikuban és tankában… Lehet minden… jól sejtem, hogy minden elveszett, Pedig szerintem ennél jobban is lehetett Volna, de mit a könny már lemosott, elveszett! Ha embernek bőven volna, -sok- örömkönnye, Ha nem folyna folytában, az a bánat könnye, Még végül jó dolga lenne, talán örökre! * Mikor van késő? Mikor végső […]