About Me

Kustra Ferenc József az Irodalmi Rádió szerzője.

ÍRÓI ADATLAPOM – KUSTRA FERENC JÓZSEF

Írni 1997. -ben kezdtem egy élmény hatására. Szoktam írni: verses műveket, haikukat és a társait, különleges versformákat, aforizmát és novellákat.
Eddig valamivel több, mint 3300 verses művem van, ebből még kb. 1000 verses mű, kéziratban. Novellákban is van kb. 30 mű kéziratban. Eddig írtam haikut, cca. 4000 db. -t eredeti Basó féle stílusban, és cca. 480 db. -t európai stílusban (Az egészből cca. 300 senrjú formában íródott!). Naponta írok, lelki kényszerem van rá. A rekordom, hogy egy nap 7 óra alatt 8 versformában 9 művet írtam.
Írok; haikut, zárt-, nyitott-, és fél haikuláncokat, társakkal Renga-láncverset, és Tankát is (Ebből kb. 320 készült!), sőt megalkottam a HIAQ -t és TANQ -t, mivel álláspontom és a kísérletezéseim-kutatásaim szerint, ezek jobban megfelelnek a magyar nyelv sajátosságainak. (Szótagszám: 6-8-6+8-8). Megalkottam a fordítottját a HIAQ -nak HIAfo néven (6-6-8).
(A szakirodalomban is utalnak rá, hogy a japán nyelvből történt eredeti lefordítások során a fordítók tévedtek, mert az 5-7-5 szótagszám nem felel meg a japán, eredeti szövegeknek... (végül is még összehasonlítani sem lehet a két nyelvet!)
Még írok; 10 szavasokat, és az általam ebből továbbfejlesztett 10 szavas DUÓ –kat, amiknek az eszmeisége hasonló, mint a „sedoka” –é, valamint oximoronokat, apevákat és tükör apevákat. További még további fejlesztéseket végeztem és már írok -társakkal együtt is- 15 szavasokat - 6 sorban.
Továbbá; sedoka –t, limerik -et és septolet -et is, meg visszatérő rímes műveket. Ezekben a versformában szakirodalmi szinten, szinte alig van szerző és ők is főleg csak, a bő 100 évvel ezelőtt éltek közül kerültek ki.

Megalkottam a kutatásaim alapján, még az alábbi versformákat: (Már ezeket is írom és használom is, szerzőtársakkal közös művekben is használjuk!)
~ „3 soros-zárttükrős” versformát. Ez "magyar vers", de az eszmeisége hasonló, mint a „sedoka” -é.
~ „LÉPCSŐZETES” versformát. Az elnevezés a soronkénti egy szótagszám emelkedésre utal.
~ „Grádics” versformát. Az elnevezés a középre igazított versszak kétoldali lépcsőformájára utal.
~ „6 soros” versformát. Ez elsősorban pszichológiai, vagy ehhez közelítő témájú versnek alkalmas.
~ „9 soros” versformát. Ez három „blokkból” áll, így a témán belüli elválasztásokra is alkalmas.
~ „Farkasfog” versformát. Ez rövid és hosszú sorokból áll, így a mondanivaló kifejezett hangsúlyozására ad lehetőséget.
~ A hairon -t és a haironix –t. Ez a haiku továbbfejlesztett formája.
~ Senrjon -t és a senrjonix –t. Ez a senrjú tovább fejlesztett formája.
Szinte minden versformában írok, vagy a szerzőtársakkal írnunk, normál, romantikus és erotikus témában is! Továbbá; tematikus írásaim is vannak mindenféle ünnepekhez, eseményekhez és az is az állandó repertoáromban van.
Ezen új versformáknak a WIKIPÉDIÁRA történő föltétele folyamatban van.
Szívesen írok olyan "műveket", (Vagy írunk a szerzőtársakkal!) melyekben a különféle stílusosokat vegyítem a legváltozatosabban... Az olvasóm ezek olvasásával közelebb kerül a mondanivalóm megértéséhez... (Hozzászólás-visszaigazolásokból tudom... mert határtalan elismeréseket kapok, kapunk!)
Már több poéta társam van, akivel együtt is írunk, közös műveket. Sőt, már szerzőtársaimmal együtt írunk, nem csak kétszerzős, de háromszerzős műveket is, ahol mindenki „más vers-stílust” használ. (Az olvasói visszaigazolások szerint ezek is fölöttébb sikeresek!) Írtunk már több 3 szerzős Renga-láncverset is, eredeti stílusban.
Sőt, mivel az olvasó ilyeneket máshol nem olvashat, így tőlem, vagy a társakkal közös műveinkből extra különleges és fölséges élményeket kap.
Ilyen, írói duó, vagy trió a szakirodalomban –rajtunk kívül- nem lelhető föl!

Kurzusvezetői jártasságom, gyakorlatom:
1) Bűnügyes (vizsgálóként és nyomozóként) rendőrtiszt koromban, már 3 éves gyakorlati munkám után (1976. –tól) mindig volt mellém adva kezdő kolléga, akit tanítanom kellett a szakmára. (Volt, amikor egyszerre kettő is!)
2) A magyarok, kezdő vállalkozás világában, vállalkozóként elkészítettem egy oktatási tananyagot és azt oktattam (1992. évtől 2005 évig) cégeknek és egyéni vállalkozóknak. (Kommunikáció, testbeszéd, tárgyalástechnika, stb.) Én is és az anyagom is fölöttébb sikeres volt.
3) 2014 óta már 30 főt oktattam (Távoktatásban!) az írói, poéta szakmára és jelenleg is van 2 tanulóm. És van 2 fő aspiráns is.

Már 1998-ban volt több mint 200 verses művem és az akkori, pesti művészvilág egyik prominense, akinek odaadtam elolvasni, rám parancsolt, ahogy a műveimet azonnal jelentessem meg, mert a társadalomnak ezekre van szüksége…
Anyagi helyzetem, azonban soha nem engedte, hogy önálló kötetet jelentessek meg, így (jelenleg; 6) irodalmi portálon is publikálok. Manapság úgyis ez a divat! Volt még több honlap is, ahol publikáltam, de azok megszűntek.
A jelenlegi publikálásaim listája: (2020. 01. 08.)
1) Poet.hu                               802 vers (Itt 1352 fő jelölte be, a figyelőjükbe vettek és így ők minden megjelent művemet elolvassák. (Magasan: Első vagyok) A régebben megjelent műveimnél a statisztikai számból látni, hogy vannak olyanok, amiket több 10.000 fő olvasott el.
2) Napkorong.hu                    1737 vers + 10 novella
3) Irodalmi Rádió                   1262 vers + 4 novella
4) Vers.hu                               909 vers
5) HOLNAP MAGAZIN         305 vers + 8 novella
6) Lidércfény                          42 vers + 3 novella

Az alábbi antológiákban szerepelek:
1. Illúzió 2010
2. Átszellemülés 2011
3. Megbúvó csillagok 3. 2011
4. Ritmikus sorgimnasztika - POET 2015
5. A NAPKORONG LAKÓI - Napkorong Irodalmi Klub 2015
6. DÉLIBÁB ANTOLÓGIA - Cserhát Művész Kör 2016
7. Szimfónia ANTOLÓGIA - Magyarerő 2016
8. Mint fénylő nap - Napkorong Irodalmi Klub 2016
9. Szeretet üzenete - Magyarerő Antológia 2017/1.
10. A Hold is velünk dalol - Irodalmi Rádió 2018 (Apeva- haiku antológia)

Egyébként tősgyökeres vecsési vagyok és itt élek. Az idén, remélem, betöltöm a 72. életévemet.
A foglalkozásomat tekintve eredendően bűnügyi (vizsgáló, nyomozó, hirtelen-halálos helyszínelő) rendőrtiszt voltam.
6 évig judóztam, majd 8 évig karatéztam és 1978. 10. 01 -én 71 karatékéval megalapítottam a vecsési Karate Szakosztályt. 6 évig én voltam az edző. Az óta is van Vecsésen karate sport, világbajnokságokon elért helyezésekkel.
A Nemzetközi Szentgyörgy Lovagrend felavatott lovagja vagyok és tagja vagyok a Történelmi Vitézi Rendnek is! Négy unokám van.
A nyugdíjas, le van írva és olyan, mint avarban a levél... Hiába, már gyermekkoromban is mindig mondták az öregek, hogy "az öregség bajjal jár..."
Már csak az a dolgom, hogy még egy kicsit húzzam... De még írok Nektek, hátha van, aki várja?!

Posted by
Posted in

Nyári tanka csokor… 3.

A tanka csokrot eredeti Bashó féle stílusban írta meg a szerzőpáros. A levegőben Úszik a sok galamb raj. Rekkenő hőség. Galamb vadul turbékol, És mindenbe beleszól. * Erdő lombjában, Pókfonál fed zugokat. Pókok, csak híznak. A párkányon araszol, A macskától eliszkol. * Juhnyáj, szunnyadó. Állatok is horkolnak. Nádas, bóbiskol. A kutyuska csak csahol, Orrlyukával szimatol. […]

Posted by
Posted in

Nyári tanka csokor… 2.

A tanka csokrot eredeti Bashó féle stílusban írta meg a szerzőpáros. Felhők takarják A gyengén sütő napot. Zöldellő évszak. A zöldellő fűpázsit, Hajnalban némán ásít. * Rét szépen zöldell, Hallani a fűnövést. Gaz kezdemények. Felfelé nyújtózkodik, A felhő rajta kotlik. * Tomboló meleg Hozza zivatarfelhőt. Zöld, gaz-növények. A szélben hajladozik, Friss harmatban mosakszik. * Föveny, […]

Posted by
Posted in

Nyári tanka csokor… 1.

A tanka csokrot eredeti Bashó féle stílusban írta meg a szerzőpáros. Őzek udvarban, Csak körbe-körbe mennek. Magas kerítés. Az őz négy lábbal ugrál, A medve csak szunyókál. * Forrás csordogál, Őzikék is ott isznak. Csobogó, friss víz. Forrás csendben folydogál, Az ágra egy galamb száll. * Őzike szökken, Gida követi félőn! Réten, friss a fű. […]

Posted by
Posted in

Filozófia a szerencséről

Hétköznapi pszichológia Kinek sorsa, hogy alakul, érdekes, Ki tudja, élni vajh’ miért érdemes? Persze ez a kérdés csak elméleti, Pro és kontra válasz, csak hitvitai. Nézzük az ember életét, mi adott; Lét jelenti az ötven százalékot. Ehhez ember, tanul, képezi magát, Ez jelenti össz. harminc százalékát. Marad még a százhoz húsz százalék, Ez a szerencse, […]

Posted by
Posted in

Régi gyermeknapok…

Ma inkább mobilnapok vannak… Mesélek nektek kis unokáim, gyerekek Régi gyermeknapokról, életről, egyebek… Mesélek nektek kis unokáim, gyerekek Régen nem volt mobil, Beszélgetni, személyesen. Mentél és elmondtad! Ha a gyermeknapon találkozni akartatok, Személyesen kellett megbeszélni, mit akartok! Nem ám, hogy egyedül terveztél, Szülővel előbb egyeztettél! Ha, rossz fát tettél a tűzre, akkor volt bizony nagy […]

Posted by
Posted in

Minden gyermek…

Minden gyermeknek legyenek szerető szülei, Minden gyermeknek legyenek kedves testvérei… Minden gyermeknek legyenek szerető szülei. Minden gyermek, boldogságba bele szülessen! Minden gyermek, finomat, eleget ehessen… Minden gyermek, boldogságba bele szülessen! Minden gyermek játsszon sokat, otthon gyermekkorában, Minden gyermek tanulhasson sokat az iskolában… Minden gyermek játsszon sokat, otthon gyermekkorában. Minden gyermeknek, legyenek békések hétköznapjai, Minden gyermeknek, […]

Posted by
Posted in

Felvonások…

A szerzőpáros tankában filozofált… Hold, lassan szövi Az álmok nagy hálóját. Csillag van benne. Rég kihunyt, de fénye él, Dicső múltunkról zenél. * Völgybe beszorult Meleget enyhít eső. Gaz is felüdül. Búzaszem között konkoly, Meg-megbújik és rombol. * Alkony szétterül, Bíborpalástja bársony. Sötét színre vált. Holló szárnya verdesi Ablakod. Csendet lesi. * Csendes fuvallat A […]

Posted by
Posted in

Létbeli asszociációk!

Enyém, vagy a miénk? Tied, vagy a miénk? Csak Jönnek Viszályok Nap-nap után, Ha nincs már, ,,miénk’’. Ha nincs már, ,,miénk’’! Nap-nap után, Viszályok Jönnek Csak. Csak Kérdés? Sértő szó, Kételyt keltő Vagyonosztás, mért? Vagyonosztás, mért? Kételyt keltő Sértő szó. Kérdés Csak? * Gyerekem, vagy a miénk? Gyereked, vagy a miénk? Szó Vádló! A gyerek […]

Posted by
Posted in

Darázscsípés

A darazsakról, TANQ –ban értekezett a szerzőpáros… Mint nyáron, akkor is, Ház és kutyapásztor voltam. Az én nyaralásom! Társas, redősszárnyú darázs… Hártyásszárnyúak sem varázs… * Dolgom bevégezve, Már is indulni készültem. Vettem kerékpárom. Többféle: fali darazsak, És élősködő darazsak. * A szememhez kaptam. Szemüveg mögött, mi lehet? Egy darázs! Szúrt is már! Látjuk sokat, kecskedarázs, […]

Posted by
Posted in

Van már, hetven évem

Fura az élet, abból csak egy van… Hetven éve, hajnal négy-huszonháromkor, élet jól elkapta a grabancom! Egyedül voltam, sorba állított, pedig láthatta, nem rakoncátlankodom… Nem is vettem észre, amikor erős hajókötél-gúzsba kötött! Nem tudom ma sem, miért bánt velem így, szerintem nem vagyok lökött. Fiatalságomról, annyit tudok, volt részem nagy szeretetben, De bevágott első bomba, […]