About Me

Kustra Ferenc József az Irodalmi Rádió szerzője.

Írni 1997-ben kezdtem egy élmény hatására. Eddig valamivel több mint 2400 verses művem van, ebből még kb. 950 vers kéziratban. Eddig írtam haikut, cca. 3400 darabot eredeti, Basó féle stílusban, és cca. 400 db-ot európai stílusban. Naponta írok. Lelki kényszerem van rá. Szoktam írni: verset, aforizmát és novellákat. Haikut, zárt-, nyitott-, és fél haikuláncokat, társakkal Renga láncverset, és Tankát is, sőt megalkottam a HIAQ-t és TANQ-t, mivel álláspontom és a kísérletezéseim-kutatásaim szerint, ezek jobban megfelelnek a magyar nyelv sajátosságainak. (Szótagszám: 6-8-6+8-8). Megalkottam a fordítottját a HIAQ-nak HIAfo néven (6-6-8). Már írok 10 szavasokat és oximoronokat, apevákat és tükör apevákat is, sedoka-t és 3 soros-zárttükrős-t, amit szintén én alkottam meg. Ez "magyar vers", de az eszmeisége olyan, mint a sedoka-é. (A szakirodalomban is utalnak rá, hogy a japán nyelvből történt eredeti lefordítások során a fordítók tévedtek, mert az 5-7-5 szótagszám nem felel meg a japán, eredeti szövegeknek... De, végül is a szakma ezt fogadja el eredetinek!) Szívesen írok - egyedül is - olyan "műveket", amelyekben a különféle stílusosokat vegyítem... Az olvasóm ezek olvasásával közelebb kerül a mondanivalóm megértéséhez... (Visszaigazolásokból tudom...) Már több poéta társam van, akivel együtt is írunk, közös műveket. Sőt, már szerzőtársaimmal együtt írunk, nem csak kétszerzős, de háromszerzős műveket is, ahol mindenki más stílust használ. Anyagi helyzetem soha nem engedte, hogy önálló kötetet jelentessek meg, de több (öt) irodalmi portálon is publikálok. Az alábbi antológiákban szerepelek:
1. Illúzió 2010
2. Átszellemülés 2011
3. Megbúvó csillagok 3. 2011
4. Ritmikus sorgimnasztika - POET 2015
5. A NAPKORONG LAKÓI - Napkorong Irodalmi Klub 2015
6. DÉLIBÁB ANTOLÓGIA - Cserhát Művész Kör 2016
7. Szimfónia ANTOLÓGIA - Magyarerő 2016
8. Mint fénylő nap - Napkorong Irodalmi Klub 2016
9. Szeretet üzenete - Magyarerő Antológia 2017/1.

Tősgyökeres vecsési lakos vagyok és itt is élek, már - szegény - nyugdíjasként. Az idén 70 leszek, ha megérem! A foglalkozásomat tekintve eredendően bűnügyi nyomozó voltam. 6 évig judóztam, majd 8 évig karatéztam és 1978. 09. 01-jén 71 karatékéval megalapítottam a vecsési Karate Szakosztályt. 6 évig én voltam az edző. Azóta is van Vecsésen karate sport. Négy unokám van.
A nyugdíjas le van írva és olyan, mint avarban a levél... Hiába, már gyermekkoromban is mindig mondták az öregek, hogy "az öregség bajjal jár..." Már csak az a dolgom, hogy még egy kicsit húzzam... De még írok Nektek, hátha van, aki várja?!

Posted by
Posted in

Hallgass magadra

Hallgass magadra, Hallgass a múltadra, Bízd magad bizalmadra. Építs belső tudatodra, Fölöset ne vegyél válladra, Ne hagyd tenmagad a fájdalmadra. Ülj ki bátran az életkarzatodra, Jobban hagyatkozz a belső sugallatra, Ha baj ér, veszteséged van, fogd magad hadra. Állj ki, és ne hagyd, hogy belelökjenek fagylaltba, Már megvan és nem csap be téged, hallgass a […]

Posted by
Posted in

Az élet még domináns?

Hol van az élet? Mivé lett? A haldokló avaron, már nem az élet dominál, Ezen útján a levélhalál, bármunkában kaszál… A haldokló avaron, már nem az élet dominál. Állj Készen! Ha szólít, Menni muszáj, Élet már úgy sincs. Élet már úgy sincs, Menni muszáj. Ha szólít, Készen Állj! * De, vajon meddig tart a lét, […]

Posted by
Posted in

Megszülettem… magam nélkül!

Megszülettem, akarat nélkül… Meghalok biz’, akarat nélkül… Addig élek, akarat nélkül. * Nem kértem létet… Élek, mert megszülettem. A halált sem akarom. Akarat semmis, Születtem, élek s halok… Ezt kényszerből kell tennem. * Nincsen akarat, Se színeső- szivárvány, Életem hideg. *** Megszülettem, akaratom ellenére… Meghalok biz’, akaratom ellenére… Addig a lét… akaratom ellenére. * Akarni […]

Posted by
Posted in

Életpont

A lélek üressége… Csak hallgatom, hogy eső búsan kopog a betonon, A vízből kiugrott hal, meg ott hal meg a rakparton… Múlt Kopog Betonon. Nem félek én. Hisz jön ő felém. * Érzem, ha a sors engem meghívna egy fellépésre, Ez a koncert nekem, akár évadnyitó lehetne… Hmm… ő meg egyben, az utolsóként tovább vezethetne. […]

Posted by
Posted in

Káoszom örvénylik

Írásba adott hétköznapi pszichológia: hogyan tovább…? A saját káoszom, örvénylik, mint egy vödör víz, Próbálok magamon nevetni, de ez nem egy kvíz… A saját káoszom, örvénylik, mint egy vödör víz… Káosz az életem, amit főztem ehetem, Kínos helyzet, nincs nevethetnékem. Csend. Nevet A káosz. Kínos érzés. Én nem mosolygok. Én nem mosolygok. Kínos érzés, A […]

Posted by
Posted in

Lefagyott élet…

Életről vizionálás… Ki törődik velem, az életnek én is csak a nagy játéka vagyok, És egyszerűen nem tudok eltűnni láthatatlannak, ha akarok. Egyedül vagyok, mint totemfa a jéghideg temetőben, Még képlékeny is lehetnék, ki igényli hideg időben? Bennem is volna a jobbítás igénye, De ez biz’, senkinek nincsen az ínyére. * Egyedül vagyok, Meghalok a […]

Posted by
Posted in

A nyárról

Renga-láncvers, fél haiku-láncban… Délidőben, oly’ Tüzes a búzatábla. Nap, nem kíméli. Lélegzik a táj. Szénabálát cirógat Nyári napsugár. Est érkezése Bíborfátylat tájra hint. Nyáresti mámor. Szárba szökött a Búza, mező lengedez. Nap, nem kíméli. Fűszálon mosoly. Meleg fuvallatot ér Nyári napsugár. Bíborszín fények Bokrokon táncot ropnak. Nyáresti mámor. Kecsesen ring-ring A sárgult búzakalász! Nap, nem […]

Posted by
Posted in

Sikamlós talajon…

Az érzelmek síkján… Kedves Barátném, mutasd a kottád, Mit mutat nekem az ábrád? Kedvesem! Ne keresd kottám. Egy húron pendülünk már. Húrom pengesd, búj hozzám, Szeretlek! -mondám. * Odaadó szeretőm… az egyetlen vagy, Aki bajban el nem hagy. Tudom jól, Egyetlen vagyok. Tűzön, vízen át együtt, Menni veled akarok, S végig… maradok! * Édes szerelmem […]

Posted by
Posted in

Eső illat…

Nyári viharban… Ég, már messziig Elsötétült, vihar lesz. Felhőzet vastag. * Nap, elmenekült, Sötétség ül a tájon. Árnyak baljósak. * Minden nesztelen, Kutya bebujt házába. Égető villám! * Rettenetes csatt! Kutya fél, felnyüszített! Vihar lecsapott! * Kezdődő eső, Átcsapott özönvízbe. Mennydörgés ijeszt… * Tyúkok, kárálnak Az ólban, most nem tojnak. Villám versenyek… * Eső illata, […]

Posted by
Posted in

Bíborszínű a csend és az alkonyat…

A bíboros alkonyatról haiku csokor, eredeti Baso féle stílusban… Bíbor horizont Festi be a tófelszínt. Lassú sötétség… * Este, bronzszínű Leplet húz magára ég. Sötét láthatár… * Megnyúlt árnyékok, Bíbor színűek lettek. Fent felhőtlenség. * Bíbor csendesség, Hosszan, mélán, felettünk! Rohanó alkony… * Égszínkék világ, Az esti bíbor égbolt…. Csend és alkonyat. * Habkönnyű szellő […]