About Me

Kustra Ferenc József az Irodalmi Rádió szerzője.

ÍRÓI ADATLAPOM – KUSTRA FERENC JÓZSEF

Írni 1997. -ben kezdtem egy élmény hatására. Szoktam írni: verses műveket, haikukat és a társait, különleges versformákat, aforizmát és novellákat.
Eddig valamivel több, mint 3300 verses művem van, ebből még kb. 1000 verses mű, kéziratban. Novellákban is van kb. 30 mű kéziratban. Eddig írtam haikut, cca. 4000 db. -t eredeti Basó féle stílusban, és cca. 480 db. -t európai stílusban (Az egészből cca. 300 senrjú formában íródott!). Naponta írok, lelki kényszerem van rá. A rekordom, hogy egy nap 7 óra alatt 8 versformában 9 művet írtam.
Írok; haikut, zárt-, nyitott-, és fél haikuláncokat, társakkal Renga-láncverset, és Tankát is (Ebből kb. 320 készült!), sőt megalkottam a HIAQ -t és TANQ -t, mivel álláspontom és a kísérletezéseim-kutatásaim szerint, ezek jobban megfelelnek a magyar nyelv sajátosságainak. (Szótagszám: 6-8-6+8-8). Megalkottam a fordítottját a HIAQ -nak HIAfo néven (6-6-8).

 (A szakirodalomban is utalnak rá, hogy a japán nyelvből történt eredeti lefordítások során a fordítók tévedtek, mert az 5-7-5 szótagszám nem felel meg a japán, eredeti szövegeknek... (végül is még összehasonlítani sem lehet a két nyelvet! Meg így legalább van konkrét szótagszámuk az íróknak, ezzel el is lett kerülve az anarchia!)

Verseket is írom sokféle formában, ahogy az adott szótagszám és rímképlet megkívánja! Sőt, a mondanivaló hathatósabb kifejezése érdekében, preferálom a vegyes versformákban írást.

Még írok; 10 szavasokat, valamint oximoronokat, apevákat és tükör apevákat és ezeket írok más formákkal vegyesben is.
Továbbá; sedoka –t, limerik -et és septolet -et is, meg visszatérő rímes és anaforás műveket. Ezekben a versformákban szakirodalmi szinten, szinte alig van szerző és ők is főleg csak, a bő 100 évvel ezelőtt éltek közül kerültek ki.

Megalkottam a kutatásaim alapján, még az alábbi versformákat: (Már ezeket is írom és használom is, szerzőtársakkal közös művekben is!)
~ „3 soros-zárttükrős” versformát. Ez "magyar vers", de az eszmeisége hasonló, mint a „sedoka” -é.
~ „LÉPCSŐZETES” versformát. Az elnevezés a soronkénti egy szótagszám emelkedésre utal.
~ „Grádics” versformát. Az elnevezés a középre igazított versszak kétoldali lépcsőformájára utal.
~ „6 soros” versformát. Ez elsősorban pszichológiai, vagy ehhez közelítő témájú versnek alkalmas.
~ „9 soros” versformát. Ez három „blokkból” áll, így a témán belüli elválasztásokra is alkalmas.
~ „Farkasfog” versformát. Ez rövid és hosszú sorokból áll, így a mondanivaló kifejezett hangsúlyozására ad lehetőséget.
~ A hairon -t és a haironix –t. Ez a haiku továbbfejlesztett formája.
~ Senrjon -t és a senrjonix –t. Ez a senrjú tovább fejlesztett formája.

~ 10 szavasokból továbbfejlesztett „10 szavas DUÓ” –kat, amiknek az eszmeisége azonos, a „sedoka” –éval. De! Még további fejlesztéseket is végeztem és megalkottam a „15 szavas, 6 soros” -okat is. Ezeknek is kötött a szótagszámuk és a rímképletük. Ezeket is már írom, nemcsak egyénileg, hanem szerző-társakkal együtt is.


Szinte minden versformában írok, vagy a szerzőtársakkal írnunk, normál, romantikus és erotikus témában is! Továbbá; tematikus írásaim is vannak mindenféle ünnepekhez, eseményekhez és az is az állandó repertoáromban van.
Ezen új versformáknak a WIKIPÉDIÁRA történő föltétele folyamatban van.
Szívesen írok olyan "műveket", (Vagy írunk a szerzőtársakkal!) melyekben a különféle stílusosokat vegyítem a legváltozatosabban... Az olvasóm ezek olvasásával közelebb kerül a mondanivalóm megértéséhez... (Hozzászólás-visszaigazolásokból tudom... mert határtalan elismeréseket kapok, kapunk!)
Már több poéta társam van, akivel együtt is írunk, közös műveket. Sőt, már szerzőtársaimmal együtt írunk, nem csak kétszerzős, de háromszerzős műveket is, ahol mindenki „más vers-stílust” használ. (Az olvasói visszaigazolások szerint ezek is fölöttébb sikeresek!) Írtunk már több 3 szerzős Renga-láncverset is, eredeti stílusban.
Sőt, mivel az olvasó ilyeneket máshol nem olvashat, így tőlem, vagy a társakkal közös műveinkből extra különleges és fölséges élményeket kap.
Ilyen, írói duó, vagy trió a szakirodalomban –rajtunk kívül- nem lelhető föl!

Kurzusvezetői jártasságom, gyakorlatom:
1) Bűnügyes (vizsgálóként és nyomozóként) rendőrtiszt koromban, már 3 éves gyakorlati munkám után (1976. –tól) mindig volt mellém adva kezdő kolléga, akit tanítanom kellett a szakmára. (Volt, amikor egyszerre kettő is!)
2) A magyarok, kezdő vállalkozás világában, vállalkozóként elkészítettem egy oktatási tananyagot és azt oktattam (1992. évtől 2005 évig) cégeknek és egyéni vállalkozóknak. (Kommunikáció, testbeszéd, tárgyalástechnika, stb.) Én is és az anyagom is fölöttébb sikeres volt.
3) 2014 óta már 30 főt oktattam (Távoktatásban!) az írói, poéta szakmára és jelenleg is van 2 tanulóm. És van 2 fő aspiráns is.

Már 1998-ban volt több mint 200 verses művem és az akkori, pesti művészvilág egyik prominense, akinek odaadtam elolvasni, rám parancsolt, ahogy a műveimet azonnal jelentessem meg, mert a társadalomnak ezekre a mondanivalókra van szüksége…
Anyagi helyzetem, azonban soha nem engedte, hogy önálló kötetet jelentessek meg, így (jelenleg; 6) irodalmi portálon is publikálok. Manapság úgyis ez a divat! Volt még több honlap is, ahol publikáltam, de azok megszűntek.
A jelenlegi publikálásaim listája: (2020. 02. 19.)
1) Poet.hu                               813 vers (Itt 1359 fő jelölte be, a figyelőjükbe vettek és így ők minden megjelent művemet elolvassák. (Magasan: Első vagyok) A régebben megjelent műveimnél a statisztikai számból látni, hogy vannak olyanok, amiket több 10.000 fő olvasott el.
2) Napkorong.hu                    1768 vers + 10 novella
3) Irodalmi Rádió                   1340 vers + 4 novella
4) Vers.hu                               909 vers
5) HOLNAP MAGAZIN         317 vers + 8 novella
6) Lidércfény                          76 vers + 3 novella

Az alábbi antológiákban szerepelek:
1. Illúzió 2010
2. Átszellemülés 2011
3. Megbúvó csillagok 3. 2011
4. Ritmikus sorgimnasztika - POET 2015
5. A NAPKORONG LAKÓI - Napkorong Irodalmi Klub 2015
6. DÉLIBÁB ANTOLÓGIA - Cserhát Művész Kör 2016
7. Szimfónia ANTOLÓGIA - Magyarerő 2016
8. Mint fénylő nap - Napkorong Irodalmi Klub 2016
9. Szeretet üzenete - Magyarerő Antológia 2017/1.
10. A Hold is velünk dalol - Irodalmi Rádió 2018 (Apeva- haiku antológia)

Egyébként tősgyökeres vecsési vagyok és itt élek. Az idén, remélem, betöltöm a 72. életévemet.
A foglalkozásomat tekintve eredendően bűnügyi (vizsgáló, nyomozó, hirtelen-halálos helyszínelő) rendőrtiszt voltam.
6 évig judóztam, majd 8 évig karatéztam és 1978. 10. 01 -én 71 karatékéval megalapítottam a vecsési Karate Szakosztályt. 6 évig én voltam az edző. Az óta is van Vecsésen karate sport, világbajnokságokon elért helyezésekkel.
A Nemzetközi Szentgyörgy Lovagrend felavatott lovagja vagyok és tagja vagyok a Történelmi Vitézi Rendnek is! Négy unokám van.
A nyugdíjas, le van írva és olyan, mint avarban a levél... Hiába, már gyermekkoromban is mindig mondták az öregek, hogy "az öregség bajjal jár..."
Már csak az a dolgom, hogy még egy kicsit húzzam... De még írok Nektek, hátha van, aki várja?!

Posted by
Posted in

Zúg a vihar

Zúg a vihar, félrevert harang dacára, Senki nem figyel a segélyes szavára. Már nincs erőm szólni, csak állok, mint vitéz Aki vesztes csata után, csak áll és néz. Vajon kihúznak-e a holt nyugalmábúl? Tér és idő nekem vajon még kitágul? Tekintetes Pech rám néz, gúnyol nevetve… Reá vitézre, kinek kardját elvette. Budapest, 2000. augusztus 17. […]

Posted by
Posted in

Iszonyú világ

Borzalmas az egész, iszonyú világ. Mikor gyúl már nekem is egy kis világ. Sírom ajtaját, valaki törhetné És halotti maszkomat levehetné. Meggyilkoltatának. Nem élek többé? Letaposnak. Válik még sorsom szebbé? Az én szívem élve eltemettetett, Várfokról ledőlve betemettetett. Budapest, 2000. augusztus 17. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Elmentünk kirándulni

Elmentünk kirándulni a családdal. Mindent láttunk, most együtt a családdal. Állatkertben voltunk a vadak között. Nem féltem az orrszarvú háta mögött. Feküdt a nagy krokodil, mint egy hulla, A sörényes oroszlán sem volt nulla. A vadkacsa gácsérja éppen búbolt, A fókapár meg játszott, versenyt úszott. Láttunk, pici, erős nyílméreg békát, És hátul vakartuk orrszarvú hátát. […]

Posted by
Posted in

Kullogok

Kullogok, mint egy kivert kutya, a ködben, Ballagok, de nem futok, mint nyúl a ködben. Elvesztem a saját sorsomban, Éreztem, baj van a gondomban. Továbblépni, vajon lehet-e? Én nem vagyok király gyereke!… Futnék tán’, ha volna mérföldes csizmám, De csak nevet ezen, a szomszéd komám. Látja tán’, sánta kutya szintjén vagyok, Miket mesélek, mondja, csak […]

Posted by
Posted in

Az élet, rossz zongora

Az élet olyan, mint egy rossz zongora, Törött a billentyű, szakadt a húrja. Monoton zenét játszik, sőt kornyikál, Sőt, rossz mellett végleg, bőszen kiáll. Javítani, hangolni ezt nem lehet, Csak ütni c-t, halkan, mint a lehelet. Billentyűk közé szorult az ujjam is, Jó fals hangokat ad ki, csak azért is. Monoton hangok kavalkádját zengi, Hogy […]

Posted by
Posted in

Kirándultunk a hegyen…

(Senrjú) Nagy gőzfelhőkkel Vontat a masiniszta. Kicsi gőzmozdony. * (3 soros-zárttükrös) A reggeli járattal jöttünk föl a fennsíkra! Most a fűben tízóraizunk éhes gyomorba. A reggeli járattal jöttünk föl a fennsíkra! * Már látom a hegyi vasút két kocsiból áll, Kicsi gőzmozdony csak vontat és nem is ágál… Az esti utolsó vonattal megyünk innen le, […]

Posted by
Posted in

A vágyam az álmomban

Filozofáltunk… (3 soros-zárttükrös) Az ember életében nem mindig a legjobb hatások érvényesülnek, Biztosan vannak, akikben tobzódnak a vágyak, és ők belehülyülnek… Az ember életében nem mindig a legjobb hatások érvényesülnek. Vagy Így van, Vagy úgy van! Harmadik nincs… Bolond…? Nem leszek! Vagy Igen, Vagy még sem? Más nem lehet! Eszem nem vesztem! * (OXIMORON) Én […]

Posted by
Posted in

Szerelmetes Veca

Jaj! Te szép, szerelmetes Veca! Hulló erdőm, betakarna ma. Hasadon nyomnálak, Másoktól óvnálak. Erdődbe járnék, mint harcosa… Jaj! Nap már, hágva-égve, végre, Hulló bánattal, mi is végre… Fennkölt lenne hágás, Nem volna kifogás. Lámpanyél heve, heves végre. Jaj! Napnak lehet… nekem Veca? Hulló erőm… ez felturbózza. Hevítené vérünk, Jó kutadba férünk… Kacér húsod, finoman nyalva! […]

Posted by
Posted in

Túlélni

Avagy valóság-álom… Ölelésed… éhem Bernadett. Vágyam, facsard ki leheletet. Menjünk el moziba, Meg… szénapadlásra. Széna nem szúr… kicsit tégedet… Tán’ elfelejtetted a nevem, Miért szólítasz épp így engem? Inkább mennyünk bálba, Utána az ágyba. (Mi lesz ebből, komolyan vegyem?) * Ez istálló, télen jó meleg, Sarokban szalma-köteg hetyeg. Meleg! Beleülnénk És elbeszélgetnénk! Lelkünkbe nyomódna ez-bélyeg. […]

Posted by
Posted in

A csend hallgatja…

Ahogy csendben megül a néma, csöndes este, Látszik a sok hallgatag, fénylő csillag teste… Lágyan, csöndben körbeölel az este keze. A csend hallgatja a vadul süket csöndet, Mozdulatlanság, kiszívja az erődet… Eltakart napsugár égeti bőrödet. Gondold végig éltedet… meghökkentőket, Karácsonykor rád tukmálják primőröket… Már sosem találod… fagyba veszendőket. Vak csöndet hallgat a harsogó rádió, Csendesen […]