About Me

Kustra Ferenc József az Irodalmi Rádió szerzője.

ÍRÓI ADATLAPOM – KUSTRA FERENC JÓZSEF

Írni 1997. -ben kezdtem egy élmény hatására. Szoktam írni: verses műveket, haikukat és a társait, különleges versformákat, aforizmát és novellákat.
Eddig valamivel több, mint 3300 verses művem van, ebből még kb. 1000 verses mű, kéziratban. Novellákban is van kb. 30 mű kéziratban. Eddig írtam haikut, cca. 4000 db. -t eredeti Basó féle stílusban, és cca. 480 db. -t európai stílusban (Az egészből cca. 300 senrjú formában íródott!). Naponta írok, lelki kényszerem van rá. A rekordom, hogy egy nap 7 óra alatt 8 versformában 9 művet írtam.
Írok; haikut, zárt-, nyitott-, és fél haikuláncokat, társakkal Renga-láncverset, és Tankát is (Ebből kb. 320 készült!), sőt megalkottam a HIAQ -t és TANQ -t, mivel álláspontom és a kísérletezéseim-kutatásaim szerint, ezek jobban megfelelnek a magyar nyelv sajátosságainak. (Szótagszám: 6-8-6+8-8). Megalkottam a fordítottját a HIAQ -nak HIAfo néven (6-6-8).
(A szakirodalomban is utalnak rá, hogy a japán nyelvből történt eredeti lefordítások során a fordítók tévedtek, mert az 5-7-5 szótagszám nem felel meg a japán, eredeti szövegeknek... (végül is még összehasonlítani sem lehet a két nyelvet!)
Még írok; 10 szavasokat, és az általam ebből továbbfejlesztett 10 szavas DUÓ –kat, amiknek az eszmeisége hasonló, mint a „sedoka” –é, valamint oximoronokat, apevákat és tükör apevákat. További még további fejlesztéseket végeztem és már írok -társakkal együtt is- 15 szavasokat - 6 sorban.
Továbbá; sedoka –t, limerik -et és septolet -et is, meg visszatérő rímes műveket. Ezekben a versformában szakirodalmi szinten, szinte alig van szerző és ők is főleg csak, a bő 100 évvel ezelőtt éltek közül kerültek ki.

Megalkottam a kutatásaim alapján, még az alábbi versformákat: (Már ezeket is írom és használom is, szerzőtársakkal közös művekben is használjuk!)
~ „3 soros-zárttükrős” versformát. Ez "magyar vers", de az eszmeisége hasonló, mint a „sedoka” -é.
~ „LÉPCSŐZETES” versformát. Az elnevezés a soronkénti egy szótagszám emelkedésre utal.
~ „Grádics” versformát. Az elnevezés a középre igazított versszak kétoldali lépcsőformájára utal.
~ „6 soros” versformát. Ez elsősorban pszichológiai, vagy ehhez közelítő témájú versnek alkalmas.
~ „9 soros” versformát. Ez három „blokkból” áll, így a témán belüli elválasztásokra is alkalmas.
~ „Farkasfog” versformát. Ez rövid és hosszú sorokból áll, így a mondanivaló kifejezett hangsúlyozására ad lehetőséget.
~ A hairon -t és a haironix –t. Ez a haiku továbbfejlesztett formája.
~ Senrjon -t és a senrjonix –t. Ez a senrjú tovább fejlesztett formája.
Szinte minden versformában írok, vagy a szerzőtársakkal írnunk, normál, romantikus és erotikus témában is! Továbbá; tematikus írásaim is vannak mindenféle ünnepekhez, eseményekhez és az is az állandó repertoáromban van.
Ezen új versformáknak a WIKIPÉDIÁRA történő föltétele folyamatban van.
Szívesen írok olyan "műveket", (Vagy írunk a szerzőtársakkal!) melyekben a különféle stílusosokat vegyítem a legváltozatosabban... Az olvasóm ezek olvasásával közelebb kerül a mondanivalóm megértéséhez... (Hozzászólás-visszaigazolásokból tudom... mert határtalan elismeréseket kapok, kapunk!)
Már több poéta társam van, akivel együtt is írunk, közös műveket. Sőt, már szerzőtársaimmal együtt írunk, nem csak kétszerzős, de háromszerzős műveket is, ahol mindenki „más vers-stílust” használ. (Az olvasói visszaigazolások szerint ezek is fölöttébb sikeresek!) Írtunk már több 3 szerzős Renga-láncverset is, eredeti stílusban.
Sőt, mivel az olvasó ilyeneket máshol nem olvashat, így tőlem, vagy a társakkal közös műveinkből extra különleges és fölséges élményeket kap.
Ilyen, írói duó, vagy trió a szakirodalomban –rajtunk kívül- nem lelhető föl!

Kurzusvezetői jártasságom, gyakorlatom:
1) Bűnügyes (vizsgálóként és nyomozóként) rendőrtiszt koromban, már 3 éves gyakorlati munkám után (1976. –tól) mindig volt mellém adva kezdő kolléga, akit tanítanom kellett a szakmára. (Volt, amikor egyszerre kettő is!)
2) A magyarok, kezdő vállalkozás világában, vállalkozóként elkészítettem egy oktatási tananyagot és azt oktattam (1992. évtől 2005 évig) cégeknek és egyéni vállalkozóknak. (Kommunikáció, testbeszéd, tárgyalástechnika, stb.) Én is és az anyagom is fölöttébb sikeres volt.
3) 2014 óta már 30 főt oktattam (Távoktatásban!) az írói, poéta szakmára és jelenleg is van 2 tanulóm. És van 2 fő aspiráns is.

Már 1998-ban volt több mint 200 verses művem és az akkori, pesti művészvilág egyik prominense, akinek odaadtam elolvasni, rám parancsolt, ahogy a műveimet azonnal jelentessem meg, mert a társadalomnak ezekre van szüksége…
Anyagi helyzetem, azonban soha nem engedte, hogy önálló kötetet jelentessek meg, így (jelenleg; 6) irodalmi portálon is publikálok. Manapság úgyis ez a divat! Volt még több honlap is, ahol publikáltam, de azok megszűntek.
A jelenlegi publikálásaim listája: (2020. 01. 08.)
1) Poet.hu                               802 vers (Itt 1352 fő jelölte be, a figyelőjükbe vettek és így ők minden megjelent művemet elolvassák. (Magasan: Első vagyok) A régebben megjelent műveimnél a statisztikai számból látni, hogy vannak olyanok, amiket több 10.000 fő olvasott el.
2) Napkorong.hu                    1737 vers + 10 novella
3) Irodalmi Rádió                   1262 vers + 4 novella
4) Vers.hu                               909 vers
5) HOLNAP MAGAZIN         305 vers + 8 novella
6) Lidércfény                          42 vers + 3 novella

Az alábbi antológiákban szerepelek:
1. Illúzió 2010
2. Átszellemülés 2011
3. Megbúvó csillagok 3. 2011
4. Ritmikus sorgimnasztika - POET 2015
5. A NAPKORONG LAKÓI - Napkorong Irodalmi Klub 2015
6. DÉLIBÁB ANTOLÓGIA - Cserhát Művész Kör 2016
7. Szimfónia ANTOLÓGIA - Magyarerő 2016
8. Mint fénylő nap - Napkorong Irodalmi Klub 2016
9. Szeretet üzenete - Magyarerő Antológia 2017/1.
10. A Hold is velünk dalol - Irodalmi Rádió 2018 (Apeva- haiku antológia)

Egyébként tősgyökeres vecsési vagyok és itt élek. Az idén, remélem, betöltöm a 72. életévemet.
A foglalkozásomat tekintve eredendően bűnügyi (vizsgáló, nyomozó, hirtelen-halálos helyszínelő) rendőrtiszt voltam.
6 évig judóztam, majd 8 évig karatéztam és 1978. 10. 01 -én 71 karatékéval megalapítottam a vecsési Karate Szakosztályt. 6 évig én voltam az edző. Az óta is van Vecsésen karate sport, világbajnokságokon elért helyezésekkel.
A Nemzetközi Szentgyörgy Lovagrend felavatott lovagja vagyok és tagja vagyok a Történelmi Vitézi Rendnek is! Négy unokám van.
A nyugdíjas, le van írva és olyan, mint avarban a levél... Hiába, már gyermekkoromban is mindig mondták az öregek, hogy "az öregség bajjal jár..."
Már csak az a dolgom, hogy még egy kicsit húzzam... De még írok Nektek, hátha van, aki várja?!

Posted by
Posted in

Karácsonykor gyertya ég majd…

Karácsonykor gyertya világít majd a fán, az asztalon, És bízok, mind szeretnénk, lángja szeretettől lobogjon. Ha szikrázik, pattogjon ránk a szeretet, Gyújtson békét, töltse be, meg a szíveket. Irigység, rosszindulat, tartós harag, csendesülj, Mert én bízok, hogy mi mind jók vagyunk ott legbelül. Van, tán’ akinek a karácsonyi fények, csak a csillagok És talán karácsonyi […]

Posted by
Posted in

A fenyőfánk hegyén…

A fenyőfánk hegyén ott a fényes csillag, Szép szavakat használjunk, mint… vezércsillag. A Dicsőséges Atyának adjunk hálát, Mert segített, hozta a szív diadalát. Ne feledd, a mennyei fény adja az életet Az ő neve Jézus, ki sugározza a szeretetet. Nem leszünk mi a kín zsámolya, Ha átitat ma a szeretet mámora! Havas, borús téli estén […]

Posted by
Posted in

Szép karácsony…

Megint itt van a hideg, fagyos, de és szép karácsony. Fázik a hóban őzgida és varjúcsapat fákon. Kint a hóban én is didergek, fázok, hóhullásban ázok, De nagyon szép, ritka élmény, lelkembe béke beszivárog. Jézuskának hozzánk eljönni, bízzunk, hogy van is kedve, Együtt ünnepelhet velünk, boldogan leheveredve. Megyek haza és megpihenek a család szeretetében, Együtt […]

Posted by
Posted in

Várta a karácsonyt…

Volt gyertyája, de annak a lángja is csak úgy, megfagyott Az erdei nylon sátorban hol, mint hajléktalan lakott. Csak egy szakadt doboz volt az asztala, És pár –ellopott- fenyőág volt rajta. Tengette az életét, mint kivert kutya, Jött a vad hideg, megfagyott, nincs már útba. Karácsony szép estéjét ő… nem érhette már meg, De mi […]

Posted by
Posted in

Karácsonyfa díszeleg a szobában

Eljött a karácsony, a fa díszeleg a szobába Ködös éjszaka hozta a szentestét, be, lakásba. Napfény, vette az irányt nyugat felé, Elmegy, mert este már a hideg lelé. A fánkon a kis csengettyű, az Isten hangja, Ezen jött el ide hozzánk, esti ajándékba. A szeretet útján a zene nem rekedt kolomp De e szeretet a […]

Posted by
Posted in

Tűrj és szeress…(karácsonytól karácsonyig…)

Ha fáj és nem érted, miért büntet az Isten, Ha te jó vagy, úgy érzed… biz’ valami nincsen, Tűrj, és szeress, s a végén kivirágzol. Az élet ilyen… mert e kettőről szól. Ha szívből jön a szó és a tetted, A szeretet ereje, így nem dermed… Mindig mutasd, hogy jó és szép az élet, Más […]

Posted by
Posted in

Az élő hit karácsonykor

Az élő hit, az élő szeretet. Hidd! Minden ebből eredeztetett! Legyen missziód: szeretni a családot, Szomszédot, munkatársat, felebarátot. Családdal karácsonykor erősítsed a hited, Együttérzést ne rejtsd el, mutasd ki szereteted. Karácsonyfán gyertyaláng a reményt sugározza Felénk, meg az összetartozást, békét mutassa… Nézem melegből, bentről a havas decemberi ködben, De a hó csendes, nesze sem hallatszik […]

Posted by
Posted in

Adventet megélni…

Odakint szép csendben havazik, ki- fehérül a táj, Csillog a fénye, szinte világít, ez maga a báj. Eljött az ideje, kicsi láng ég nézem, ez bűbáj. Az első gyertya, az advent első fénye, Gyertyalobogás, már Jézus érkezése? Egy hét eltelt, fellángol a másik gyertya, Ez mutatja, hogy ez évek fénye, máma. Megint elment egy kerek […]

Posted by
Posted in

Az én jó napom

Versben, európai haikuban és tankában… Ha jó a napom, akkor az olyan, mint fodrozódó folyó, Olyankor soha nem, hajódokkot kötélről leszakító! Az én folyómon, már hajók sem úsznak semerre, Az én koromban nyugodtabb nem nagyon lehetne. Az én folyóm, mindig akkor hömpölyög vidáman, Ha nincs benne egy csepp félsz, a kis hullámtaréjban. Az én folyómnak […]

Posted by
Posted in

Megy le a nap…

Megy le a nap és szép kék vásznat fest maga után, Itt maradnak, tündökölnek a csillag, tán’ furán. Ezeregyéjszaka életre kél, eljött az ő ideje… Így majd megmutatja, hogy mi az éjszakai mese léte… Fönt, magas égben a csillagok vibrálva pislognak, Kihunyt a fény a földön, helyet adva a lámpásnak. A csillagfényben, álmos szemmel látszik, […]