About Me

kutasmonikaKutas Mónika az Irodalmi Rádió szerzője.

Szerencsen élek a családommal. Egy közeli sváb településen, Rátkán tanítok jobbára kisebb gyerekeket 16 éve. A német nyelv, amelyet hivatásom nagy részében tanítok, mára már egyben a hobbimmá is vált. Tanító diplomám mellett fordító szakon is végeztem a Miskolci Egyetemen, és szívesen foglalkozom főként irodalmi alkotások magyar nyelvre történő átültetésével. Közreműködök a rátkai Német Nemzetiségi, Kéttannyelvű Általános Iskola Facebook oldalának és honlapjának szerkesztésében is. Mivel pedig tudom, hogy a környezetemben élő emberek, ismerősök, rokonok nagy része aktívan jelen van a világhálón szinte nap mint nap, ezért különösen örültem annak a megtiszteltetésnek, amelyet az Irodalmi Rádió honlapján történő megjelenés lehetősége jelent.

Az irodalom felnőtté válásom során vált életem részévé, szenvedélyem az olvasás és az írás. Voltak már korai próbálkozásaim is, de akkor még nem tudtam, milyen témát is választhatnék történeteim kibontakoztatására. Egy napon azonban megragadott egy pillanat, és újra megjelent az az ismerős türelmetlen izgalom, amely mindig jelentkezik, amikor a tollam papírt kíván. Egyszer csak elkezdtem figyelni a pillanatokat, és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy megragadjam őket… a lélek tüzén át.

Írásaimat mindazon olvasóknak szánom, akik hajlandók mai rohanó, és gyakran felszínes világunkban időt és egy nyugodt percet áldozni arra, hogy leüljenek egy csendes helyre, és elgondolkozzanak egy-egy történetemen. Bízom benne, hogy hozzám hasonlóan más olvasni szerető emberek is rájönnek arra, mennyire fontos és felemelő érzés olyan közösség tagjának lenni, akik az irodalom világában szívesen szárnyalnak együtt, s ki tudja, talán még lelki társakra is találhatnak.

Posted by
Posted in

Tangó

TANGÓ Én hittem nekik. Elhittem minden pillanatot, melyet szemem elé pergettek a tánc bűvöletében. Hittem minden mozdulatot, lépést és gesztust. Mert szót nem szóltak, hangjuk helyett kezük, lábuk és testük beszélt, arcukat minden pillanatban a zenébe foglalt történet formálta kifejezővé. Hinni kellett nekik. Hinni akartam nekik. Őszinte volt a könny, melyet ejtettek, valódi a boldogság, […]

Posted by
Posted in

Érzés

Érzés Van az a pillanat. Egyetlen rebbenés, amelyben évek hosszú sora, életek végtelen egymásutánja tükröződik. Ez a pillanat perccé nyúlik, és abban benne van a szívünk, a lelkünk. Összekapcsolódik két fénysugár, mely kizárja a világot, ragyog a tűző napsütésben is. Van az a pillanat, amikor hatalmas megrázkódtatás közepette világod tótágast kerül, és szembesülsz vele, hogy […]

Posted by
Posted in

Ne szólj szám!

Marika mama, a jó öreg Marika mama a mi házmesterünk. Nagyon régóta lakik a házban, azt beszélik, itt született. El nem tudom képzelni, miért nem vágyódott el innen soha, pedig már egészen biztosan túl van a hatvanon. Őszintén szólva fogalmam sincs hány éves lehet. Amióta csak ismerem, mindig dauerolt haja volt, és mivel gondosan ügyel […]

Posted by
Posted in

Mérföldkövek

Téged is a hatalmában tart az idő? Érzed te is néha úgy, hogy ki szeretnél szállni az örök körforgásból? Riasztanak a ráncok vagy az újonnan előbukkanó nyavalyák, amelyek az öregeket szokták kínozni? Gondolsz arra, hogy a születési dátumod csak egy tőled független szám a papírjaidon? Elkap olykor a vágy, hogy úgy fuss végig az utcán, […]

Posted by
Posted in

Dolce Vita

„A szív zenéje…” Mindig szerettem volna megtudni, mit értett nagyanyám ezen a különös szólamon, melyet sokszor hangoztatott, ha valami szokatlan és szép dolog történt az életében. Különleges ember volt ő, egyedülálló a maga nemében. Még kilencvenévesen is tudott figyelni a körülötte levőkre, meglátta a gyönyörűséget a hétköznapokban, és mindig szolgált nekünk valami váratlan meglepetéssel. Ha […]

Posted by
Posted in

Érzékek útvesztői

ÉRZÉKEK ÚTVESZTŐI Ordítani szeretett volna azon a hajnalon. Üvöltéssel nyomni el fájdalmat és tompa bénultságot. Kétségbeesett balsejtelem torokszorító tehetetlenségében még nyöszörögni is csak gyengén tudott a kedélyjavító fátyolos hatása alatt. Úgy ült az autóban, mintha ő is csak egy alkatrész lenne az áramvonalas formák között. Testének egyetlen izma sem rezdült, csupán elméje lüktetett most lázas […]

Posted by
Posted in

Évgyűrűk

Gyönyörűt láttam. Hétköznapi egyedülállót. Évszázados pillanatot. Mezőszéli óriást. Égő narancssárgát égszínkékben ragyogva, fáradt utazó fáklyáját őszi fagyban. Egyedül néz a világra, mely belőle árad, és benne egyesül. Aranysárga levelei eltakarják sötétbarna ágait, de súlyos törzse öreg bölcsességgel emlékeztet Atlasz erős testére. Szellő játszik vele, forgolódik körülötte, lombjába fúj, végigsimít rajta, s ő kacéran kacag vadóc […]

Posted by
Posted in

Varázs

Hatalmas épület a nyüzsgő nagyvárosban. Egyetlen hang se szűrődik ki falai mögül, pedig odabent egész világok tombolnak, üvöltenek, lüktetnek. Különös pogány szentély, arany és vörös bársony birodalma. Lerí róla, hogy emberek alkották, ám olyan emberek, akik meghajoltak a nagysága előtt néhány röpke órára vagy akár egy egész életre. Fehér oszlopcsarnok percnyi nyüzsgést engedélyez csak az […]

Posted by
Posted in

Hangokba zárva

„Nevetnek! Már megint nevetnek!” A pad mellett áll, ideges markolással szorítja a kemény deszkát. Keze a fában, szeme a terem fehér falában, füle a pusmogó kuncogás mögött rejtőző jótékony csendben, lelke a kétségbeesésben keresne kapaszkodót. Jól tudja, támaszt nem talál sem a többiek sürgető, cinkos és ostobán vihogó soraiban, sem a tanár türelmetlen, homlokráncoló üvegtekintetében. […]

Posted by
Posted in

Szenvedély

Én hittem nekik. Elhittem minden pillanatot, melyet szemem elé pergettek a tánc bűvöletében. Hittem minden mozdulatot, lépést és gesztust. Mert szót nem szóltak, hangjuk helyett kezük, lábuk és egész testük beszélt, arcukat minden pillanatban a zenébe foglalt történet formálta kifejezővé. Hinni kellett nekik. Hinni akartam nekik. Őszinte volt a könny, melyet ejtettek, valódi a boldogság, […]