Posted by
Posted in

A vershez

  Szüless vágyaink éjszakáján, szüless, ha kong a déli harang, szüless hajnali gyöngyhullásban, s akkor, ha alkonyodik a nap! Csengjen kristálytisztán dalod, mint forrásé erdei tisztáson, zúgj, mint a szél, ha üzenettel száll, dobogj, mint szív dobog a kőben, légy kenyér a szellem asztalán!

Posted by
Posted in

A megújulás forradalma

Meg kell újulnunk örökölt szívekkel, örökölt zászlóval, örökölt ízekkel! A megújulás forradalma Tavasz, te forradalmak forradalma, hírnökeid harsonája gyökértől koronáig felráz minden szunnyadót, dicsőségedre fényes kardot ránt az ég, s lobogtat tisztító lángot útjában a megújulásnak.

Posted by
Posted in

Biztató ölelés

Oxigénért kiált lelkem, s a fák fölém hajolnak biztatón. Kívánhatok-e ennél többet, ha gyengeségem lassulni kényszerít, s vágyaim gyáván megtorpannak, mint érezni a változó lomb ölelését, a mély kékségben a végtelen erőt, s a mező enyhült sóhajtásából mélyre szívni egy új tavasz ígéretét

Posted by
Posted in

Az öröm gyümölcse

Mit viszel csőrödben, kismadár? –, kérdi, s míg válaszra vár, az apró teremtmény vállára száll, és torkából a dal az ő lelkébe hull.   Az ember tudta már, a madarat ki küldte, lelkébe a derű magját elültesse, ott meggyökerezzen, szépen növekedjen, virága teremjen nemes gyümölcsöt, mellyel borús lelke éljen, s övendezve nyíljon a teremtett világra, […]

Posted by
Posted in

Úgy, mint ők

Ha megtanulnánk a madarak énekét, s úgy köszöntenénk mint ők a pirkadó eget, lelkünk húrjai nem feszülnének pattanásig, míg a nap békésen halad kelettől nyugatig. Megköszönnénk az alkony csodáját, s könnyű lenne álmunk éjszaka!

Posted by
Posted in

HAIKUK tőlem válogatás nélkül

A föld mélyében (is) tűz dohog, míg békésen termi kenyerünk. * Égig érő fa koronáján csillagok – álmot sző a csend. * Fényes tó partján némán bámul a béka – bűvöli a hold. * Kései virágzás – a természet ábrándja – csak szemnek való. * Hallod? Magányod kertjében egy madár most csak neked dalol. * […]

Posted by
Posted in

Költő a magasban – In memoriam Kányádi Sándor

  A költő magányosan a folyóparton áll, földig hajló lomb hűvöse homlokára száll. Amíg ír, a szél hang nélkül repül, madár ül az ágon szótlan, tétlenül. A vidéken most különös csend honol, a költő fűre dől fényben álmodón. Este jön, halkan pereg a ég harmatja, messze világlik egy szentjánosbogár lámpa. A tücsök húrjain most dicséretet […]

Posted by
Posted in

Apevák

Könyv, te légy örökké világunknak világossága! … Szólj szavam, hirdesd, hogy a szeretet megtartó erő! … Jó pásztor, tereld nyájad dús mezőre, ott nyugalmat lel! … Ím, várad homokból építetted, s elfújta a szél. … Nap süti a mezőt aratásra érik az idő. … Nyár, érleld választott gyümölcseid, legyen bő szüret. … Fa, virág, állatok […]