About Me

Magyar Boglárka az Irodalmi Rádió szerzője.

Hogy ki vagyok én?
Ránézésre egy hétköznapi, gimnazista lány, aki kívülről szemlélve egyáltalán nem mondható különlegesnek. Ha valaki egy kicsit jobban ismer, az már tudhatja, hogy soha nem indulok el az iskolába könyv nélkül. Minden egyes pillanatot megragadok, hogy olvashassak, legyen ez akár a pad alatt, amíg valaki épp felel, vagy egy-egy lyukasóra, és persze a szünetek.
Ahhoz sem kell tudósnak lenni, hogy valaki felfedezze, mennyire szeretek novellákat írni. Elég csak a padomra pillantani, és a könyv mellett máris észrevehető egy gyűrött, összefirkált füzet is, amiben ötletek és rövid, gyakran még befejezetlen novellák találhatóak.
Bár már elég régóta tudom magamról, hogy szeretek írni, komolyabban csak tizedikesként kezdtem el vele foglalkozni. (Jelenleg 11.-es vagyok) Nagy segítségemre voltak a tanáraim és barátaim is, akik még mindig maximálisan támogatnak, és tucatszámra mutatják nekem a különböző pályázatokat vagy egyszerűen csak véleményt formálnak az írásaimról.
Egy ilyen pályázat keretein belül jelenhetett meg egyik novellám A Vörös Postakocsi című folyóirat jubileumi számában. Hatalmas mérföldkő volt számomra látni a saját írásomat egy igazi, irodalommal foglalkozó, nyomtatott folyóiratban. Nem sokkal ezután az örömhír után érkezett is a következő; 2017 novemberében II. helyezést értem el - szintén novellával - egy országos versenyen.
És mik a tervek a jövőre?
Rengeteget fejlődni, és írni, írni, írni, mert az írás terápia, az írás hobbi. Szeretném, ha egyszer majd a hivatásommá válhatna ez a gyönyörű szakma, és esetleg egyszer az én könyvem is ott legyen a polcokon.

Posted by
Posted in

Hazugság

6 éves voltam, kicsi és magányos. Anyám akkoriban minden este apámmal veszekedett, még akkor is, amikor hazajöttem az iskolából. Igen, erre határozottan emlékszem, mert abban az időben teljesen egyedül csináltam a házimat minden nap. Pedig még olvasni se tudtam. De megtanultam egyedül lenni, olyan egyedül, ahogy akkoriban még gyerek nem is lehetne. Szépen lassan boldogulni […]

Posted by
Posted in

Szívzivatar

Kicsi vagyok. A barna ajtók felém magasodnak, sose éreztem még magam így, mint egy eldobott felmosórongy, amit ott felejtettek a wc-ben. Büdös van. Csavarja az amúgy is ingatag lelkemet, zsibbasztja a csuklómat, a számat, hideget hoz belém, felkavarodik tőle a gyomrom. A deszka nélküli wc-re bámulok, arra gondolok, hogy az lesz a bűzforrás és arra, […]

Posted by
Posted in

Találkozásom a Halállal /18 éves voltam novellaciklus II/

18 éves voltam, amikor először szembetalálkoztam a Halállal. Érdekes tapasztalat volt, mely azóta sem ismétlődött meg. Pedig egy kicsit megszerettem. Egy kicsit még máig is hiányzik. Egy kátyúkkal teli, graffitis falakkal körülvett, szűk utcában történt. Emlékszem, mert a csatorna bűze össze-vissza csavarta az orromat. Azt hiszem, oda jártak inni a csövesek, mert rengeteg üvegszilánk hevert […]

Posted by
Posted in

Testvérek /Csak gyerek/

  Nyelvtani szempontból csak egy egyszerű jelentéstömörítés. Bár inkább nevezném testvér helyett „Neidegesítsmárfolyamatosan!”-nak.  Mert ha már az embernek születik egy testvére, -akit nem tud megválogatni, hogy kéne egy aranyos kis öcsi szőke hajjal, kék szemekkel, és lehetőlegszarkasztikus humorral,- akkor minimum kijárna nekem, hogy ne kelljen minden egyes nap kiszednem a mosogatóból.   -Te ezt nem […]

Posted by
Posted in

Apám temetése /18 éves voltam novellaciklus I/

18 éves voltam, amikor apám meghalt. Polgári temetést rendeztünk neki. Sokan eljöttek. A feketébe öltözött embertömeg hatalmas tintapacává olvadt össze a mély gödör mellett. Csak a virágok, egyedül azok voltak színesek mindenfele. Átütöttek a novemberi ködön, elűzték a szürkeséget gyönyörű pompájukkal. Apámat mindenki gyűlölte. Még én is. Mégis itt vagyok. Eljöttem a temetésre, mert kötelezőnek […]

Posted by
Posted in

Ikreknek lenni jó

Tulajdonképpen egyáltalán nem indult rosszul az a vasárnap. Úgy terveztem, hogy végre sziesztázom egyet a nyugágyban. Semmi sem lehetett volna tökéletesebb; Nyár közepe volt, perzselő forróság, én pedig éppen a” kötelezően egy hét a nagyinál” nevezetű börtönbüntetésemet töltöttem. Ami nem lett volna rossz, ha nagyi nincs ott, és Sári, szeretett ikrem, nem hagy egyedül arra […]