About Me

Paál Marcell az Irodalmi Rádió szerzője.

A versírást felsőfokú tanulmányaim folytatása mellett, tizennyolc évesen kezdtem el, és folytattam 2000-ig, majd tizenkét évnyi csend következett. Komolyabban elszánással 2013 óta írok verseket és prózát (novellákat). Az internetes megjelenések mellett, nyomtatott formában is kiadásra kerültek műveim. Legutóbb az "Elmúlásunk hamutartója" c. antológiába válogatták be verseimet. Korábban a Magyar Irodalmi Ház által kiadott Szárnyak c. és Születés c. válogatás kötetekben jelentek meg írásaim. A fentieken kívül a Szőrös Kő folyóirat 2016-os, téli számában találhatóak verseim, valamint változó rendszerességgel publikálok a Fedél Nélkül magazinban, többek között a 2016. október 20-án megjelent, a Népszabadság szerkesztői által fémjelzett számban is.

Az írás mellett "amatőr megszállottként" fotózom. Néhány képem megtekinthető az alábbi webhelyen (a fotók nagyjából 90%-a A2-es méretig nagyítható):
https://500px.com/hesperus

Posted by
Posted in

AMOR HERMETICUM /Hermész Triszmegisztosz elképzelt gondolatai a szerelemről/

Semmi sem marad meg önmagamból. A fényem bolygó, vándor fáklyaláng. Az üres színpadoktól ments meg inkább, és gyámolíts csodákkal, jó Atyám. Anyám lett a szél, s én körvonaltalan, rőt higany vagyok. Rám zuhannak néha merev századok, bár Mercurius él, de Hermész a nevem, és mágiám a sorsra háromszor hatott. Nem marad számodra más igazság; sohasem […]

Posted by
Posted in

KÖTELÉK

A fagylaltokat mind eladták. Kettészakadt a nyár. Hajtások helyett sebek rügyeznek, lombhullást játszik a táj. Avarba bújsz. Földet ér a hajnal, izzó zug a menny előszobája, vihart pányvázok képzelt hajaddal, lefoszlik rólunk a szemérem ruhája. A sors apránként iramlik belénk. Az ősz ajtaján kezed a kilincs. Kecses vagy és forró, ködképed mézsűrű, bár külalakja nincs, […]

Posted by
Posted in

RANDEVÚ

Sosemvolt szentekkel parolázom, átlépek minden korhatáron, vétkeim hantján liliom sarjad, add a kezed, add a kebled; még óvlak, még akarlak. Lombok suttognak szerelmeket, elpillednek az utcalámpák, s kudarcot valló szemérmeket vetkőztetnek a pásztorórák.

Posted by
Posted in

KÁLVÁRIA

  Strandpapucsban, titokzoknival téblábol egy megtűrt isten itt. A vadak között, túl szelídre edzett, kukában is turkál, néha reszket. Álruhája olyan, mint a sorsa: foltozott, a szakálla kevéssé gondozott. Álmatlanságában, néhanapján, csillagokat ráz az égre fel. És meglepődik, hogyha visszaesnek. Már nem érdeklik bicegő szerelmek, túl sokat és túl élesen látott, a kényszerzubbonya, mint díszruha, […]

Posted by
Posted in

LENNÉL?

Otthonom, ha volt is, talán sosem volt igaz. Valahány háznak megannyi szobáját, belaktam ugyan, mint félsorsuk az árvák, de nem maradt más végül, csak korhadó vigasz, . hogy tartozom még ide és oda is akár, és ragaszkodnak hozzám véletlen személyek, van amit elhagytam, miért szomorkodni kár, s táplálnak megbúvó, gyermeki remények, . hullámzó lombokra aggatott […]

Posted by
Posted in

ELÉG

Elég a szélnek, ha úgy öleled, mint megbántott, hűséges szeretőt. Hozzád beszélnek a gazdátlan rétek, járd őket végig és mielőbb. Kell még a fáknak a tavalyi bánat, a föld helyett te ápold gyökerük. Emlék ha lázad, bilincs a szájnak, parázs a szemnek és arcul üt. Áldó kezekkel mindent bocsáss el, a birtoklás vágya csak délibáb. […]

Posted by
Posted in

HIPNÓZIS

Ha mégsem tudtad volna eddig vagy sejtetted, de nem volt bizonyosság, a nő szemében minden férfi sorsa, többrétegű, áttetsző valóság. Hisz sokfelé néz, lát és érez az, kinek szelleme, majd szíve felzokog, bár derűs marad, talán akkor is, ha elvásnak a nagy piramisok, az idő akár koldus, a kapukon benéz, hogy szemtanúja legyen a halálnak. […]

Posted by
Posted in

MADÁRLES

Távol a kémény, oly távol. Messze a lenge gólyáktól. Ereszek bádogpereme alatt, a fészekhelyek csak körvonalak. . Szeretni tanul az enyhe tél, vizsgázni akar, de véget ér. . Messze a ház, a porta, gólyapár távoli gondja. A hólétől másnapos tavasz, pár kéményre ágakat tapaszt. Szeretni tanul a vad kikelet, vizsga nélkül is viszonyba kezd, . […]

Posted by
Posted in

KIKELET

Már áramlik az ágak között, a teremtés csodáit szüli a tavasz. Vonzó varázs; egész és törött, rügyekbe burkolt, erős és makacs. Ilyen az élet, ha újraindul; teljesebb színekkel játszó szerelem. Kikelet nyílik, az éj megritkul, ölel a hajnal. Fény, járj velem! /Saját fotó/

Posted by
Posted in

A RENGETEG TITKA

A szellemerdő mentsége a tél. Fagyból karistol magának vázat. Röghöz köti még az agg alázat, a törzseken jégmoha éldegél. A szellemfákhoz ösvény nem vezet. Szélfátylakkal készülnek a bálra, lépésmentes, hajladozó táncra, a kérgük rojtos, szikkadt erezet. Bennünk is lakik tanult hidegség, egy árnytotem, mely becézni akar. Ajkain a hamisság: tehetség, ha felélednél, nyomban megzavar. Mézgahajú, […]