About Me

Paál Marcell az Irodalmi Rádió szerzője.

A versírást felsőfokú tanulmányaim folytatása mellett, tizennyolc évesen kezdtem el, és folytattam 2000-ig, majd tizenkét évnyi csend következett. Komolyabban elszánással 2013 óta írok verseket és prózát (novellákat). Az internetes megjelenések mellett, nyomtatott formában is kiadásra kerültek műveim. Legutóbb az "Elmúlásunk hamutartója" c. antológiába válogatták be verseimet. Korábban a Magyar Irodalmi Ház által kiadott Szárnyak c. és Születés c. válogatás kötetekben jelentek meg írásaim. A fentieken kívül a Szőrös Kő folyóirat 2016-os, téli számában találhatóak verseim, valamint változó rendszerességgel publikálok a Fedél Nélkül magazinban, többek között a 2016. október 20-án megjelent, a Népszabadság szerkesztői által fémjelzett számban is.

Az írás mellett "amatőr megszállottként" fotózom. Néhány képem megtekinthető az alábbi webhelyen (a fotók nagyjából 90%-a A2-es méretig nagyítható):
https://500px.com/hesperus

Posted by
Posted in

BEFELÉ

Ha kutatok magamban, derengés vagyok. Majdnem áttetsző, formátlan homály. A terhem persze megmarad, ráncokba vésve őriz titkokat, a súly mássága saját is; sorsokra gyűrt, foltozott ruha. A szélére, mint kulimász ragad mindaz, ami hű vagy mostoha. Végül nem szorít ez sem, csak a lüktető vákuumok, gazdátlan dimenziókba szórva, hol a valótlant színekre bontva sodródom a […]

Posted by
Posted in

ÚTKERESŐ

A cseresznyefák sűrű, testes báját, lemosta a májust hozó zápor, a gesztenyefák díszruhája foszlott aszfaltszőnyeg. Óvakodom minden, meztelen sétánytól, mégis rajtuk járok, s kerülöm nyomait az önző múltidőnek. Rajzolnék az útra, hogy áttervezzem fakó jelenem, bár nincsen ceruzám, csak bolyhos ecsetem, mellyel megfestem magamon színtelen hiányod. A cseresznyefák virágokat sírnak, s arra tartok, ahol sejtem […]

Posted by
Posted in

PROGRESSIO FIDEI /A hit fejlődése/

Maradt még locspocs a vízözönből, mikor Bábel tornya nyújtózkodni kezdett, a frissen mosott vétkek homokjából, nagyravágyó, konok téglák lettek, s munkába fogott az őskevélység, a teremtmény megsebzett büszkesége, zord vágyai kusza halmazából, bálványt tákolt ismét; önképére. Átfagyott a világ szíve akkor, szétmarták a hajszálrepedések, és engedelmes, híg dimenziókból, az Isten döbbent arccal visszanézett, de úgy […]

Posted by
Posted in

FÁZVA

Múzsákról szóbeszéd most ne essen. A hallgatásuk kotnyeles hiány. Többségük csupán hasznos felesleg, vagy hitves, aki hű, de slendrián. A költő sorsát nem írja le senki, ha mégis, akkor vákuum az egész, bár képes olykor önmagát szeretni, de csalódása mindig naprakész, robotol, uzsorát ad a jóért, a rosszat ingyen kapja: csemege, szél lesz minden veszteglő […]

Posted by
Posted in

SZELÍDÍTŐ

Hasad a csönd, szavadra várok. Másom vagy, s én lélegző bábod, kettőnk között, a horizont alatt, a világ éppen magára marad. Kalózkodik a képzelet, víztükrön bohó neszek, meztelen emlékek színpada, olykor ennyi a szív, s belemerül az éjszaka. Csillagmezőt néz a domb, a vitorlákra félbolond, szelet köt egy árnyalak. Ha rőt szakállat fest az ég, […]

Posted by
Posted in

TÁJLEÍRÁS

Ha tájat mondok, fákra gondolok. Sudár derekú, játékos nőkre, akik ránctalanítják a homlokot, s a fiút férfivá teszik, egy kis időre. Ha vízről beszélek, a dús folyókra, úgy gondolok, akár ágra-bogra. A tenger is erdő, és tudhatod, minden magányt megőriz; feloldva. Ha hegyeket írok le képzeletben, csúcsaikat helyből ugrom át, és látom, amint szép, könnyű […]

Posted by
Posted in

ÉSZLELT MÁGIÁK

A neved, bár Krisztushoz tartozik, de függetlenek vonzó mágiáid, szemfényed belém akaszkodik, mosolyodért leszek én akárkid, bárkid leszek, hogyha úgy kívánod, ám ne akard, hogy senkiddé legyek, mint önmagával összeveszett látnok, akit egyben tart még gyakorolt kegyed, és hangod, szavad, nevetésed tánca, a vállíved díszítő alkonyok, ringó járásodnak ritmikája, amit nekem adsz, ha feléd fordulok. […]

Posted by
Posted in

AZ ERDŐ PANASZA

Ahol mások eltévednek, ott lakom. Halott tündérek a méla tölgyek. Ha túl közel jössz; nincsen alakom, szégyenlős vagyok, mint néma völgyek, az ormok között feszülő tisztások vagy bükktermést kutató vadkanok, az őzek, akiket senki sem látott, de hallhatóak: óvatos zajok. Ha szeretnél eljutni néha hozzám, hogy törzsemre testeddel ráfeszülj, szomorúfűz legyél; zöld oroszlán, a fák […]

Posted by
Posted in

VILÁGFA

Megfogadtam; céltalan derűvel, jókedveket osztok szanaszét. Színpad lesz a jellegtelen udvar, a szomszédok gáláns papírmasék, visszafelé suhan néhány árnyék, a rozsdás porolókon fennakad, a szerelmesek illetlen csókjait, ellopja a gyöngyházfényű Nap. Sziesztázni kezd, akit a gyötrő aggodalom kalodába húz. A bizonytalan, üvegcsontú idő, csonka reményekért háborúz, hátraarcot vág mind, aki csöndes, a girbegurba múltnak szára […]

Posted by
Posted in

REGGELI MONOLÓG

Csacsog a hajnal. Madárdalból kottáz párbeszédet. Olykor belebotlik egy szárny a Napba, s a felhők szélét összeszaggatja. Küszködöm néhány idegen hanggal, fontos szavakkal, mint Démoszthenész, aki kavicsok nélkül csökönyös szájjal tudatta azt, hogy mit rejt az ész vagy mily szenvedélyért rajong a szív. Önző nyelvem a csöndre feszítem, s vonz az idő, mely reád tanít.