About Me

Papp András az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2007. cím birtokosa.

005pappandras"Születtem 1938-ban Nyíregyházán. Édesanyám cseléd volt, édesapám kőműves, aki eltűnt az orosz fronton. Nagyon nehéz körülmények között éltem, a társadalom peremén, sokszor éhezve, fagyoskodva. Sorsom az általános iskolától és a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnáziumtól – néhány év kihagyással - egyenes úton vezetett a miskolci Aknászképző Technikum levelező tagozatára, és újabb néhány év kihagyásával az egri Tanárképző Főiskola Népművelő szakának levelező tagozatára. Tanulás közben azért kénytelen voltam mással is foglalkozni. Először is megnősültem, egy évre rá megszületett első gyermekem, ezért a családról is gondoskodni kellett. Sok mindennel foglalkoztam: voltam kőművesek, majd asztalosok mellett segédmunkás, lőszerraktárban betanított munkás, bányában csilletoló, un. "urasági", frontfejtésen csillés, bányafelmérő segéd, bányamérő technikus, gépészeti előadó, legvégül nyugdíjazásomig mintegy 25 éven keresztül művelődési ház igazgató. E közben, hogy ne unatkozzak, elvégeztem egy két éves amatőr színjátszó rendezői tanfolyamot is. "B" kategóriás (középfokú) oklevelet szereztem. 1962-től Izsófalván, majd Alberttelepen színjátszó csoportot vezettem. 1990-ben, igazgatói teendőim megsűrűsödése miatt hagytam abba. A közel harminc év alatt több, mint 350 előadást tartottunk a környező bányász lakta településeken. Olyan nagysikerű bemutatók szerepeltek a repertoárunkban, mint Szigligeti Liliomfija, Illyés Gyula Bolhabálja, Csehov Leánykérése, Hans Sachs Vásári komédiái, vagy Vaszíljev: Csendesek a hajnalok című színműve, és jó néhány mai tárgyú főleg falun játszódó komédia. A vezetésem alatt álló csoporttal már 1971-ben bemutattuk Nobel-díjas írónk: Kertész Imre: Csacsifogat című zenés vígjátékát, Fényes Szabolcs zenéjével. A "Csendesek a hajnalok" című színművet is amatőrök közül az országban mi játszottuk először 38 előadásban. Több, mint 50 éve írok verset, novellát, krokit, riportot. Közel 20 évig külső munkatársa voltam a Borsodi Bányász című hetilapnak. Jelenleg a Bányamunkásban és az Észak-Magyarországban jelennek meg időnként írásaim. Műveim ez idáig több, mint 25 irodalmi füzetben és antológiában jelentek meg. 2004-ben, a tokaji Rím kiadó gondozásában megjelent első verseskötetem, melynek címe: Embernek maradni. 2008-ban szintén a Rím Kiadó gondozásában sikerült megjelentetni második kötetemet, melyben prózai írásaimból adok válogatást. A kötet címe: Sorsok és álmok. Közben a Miskolci Irodalmi Rádió segítségével egy verses CD lemezem is megjelent, mely 43 verset és egy prózát tartalmaz. A CD lemez címe: Imádság örömért. Büszke vagyok a Bányász Kulturális Nívódíjamra, a Bányász Kulturális Életműdíjamra és az Irodalmi Rádió 2007 Legjobb Szerzője díjra. Családi állapotom: 19. éve özvegy vagyok. Két felnőtt fiam van, akik négy okos és szép (kié nem okos és nem szép?) unokával tettek igazán boldoggá. Túl vagyok egy infarktuson, és az utána következő nehéz szívműtéten. Több, mint 25 éve súlyos cukorbeteg vagyok (hála a gyermekkori ínséges időknek). Sokáig tagja és előadója voltam a kazincbarcikai SZÍRT-nek, jelenleg aktív tagja és időnként előadója vagyok a Miskolci Irodalmi Rádiónak. Nyugdíjasként is igyekszem aktívan élni: az alberttelepi Hunyadi Művelődési Házban vezetem az "Őszikék" nevezetű nyugdíjas klubot, és a RÍMEK (Rímfaragók, Irodalmárok, és Megszállott Ecsetkezelők Klubja) nevezetű költői, csoportot, ahol a feltűnt tehetségek útját igyekszem egyengetni. Remélem, még nagyon sokáig."

Bemutatkozása és művei korábbi weboldalunkon: http://www.irodalmiradio.hu/pappandras.html

No posts to display