About Me

Pelesz Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője.

Tizenhat éves korom óta írok. Voltak időszakok, amikor nem ragadtam tollat, de a szívem mindig visszahúzott a papírhoz, mégpedig azért, mert írás közben a szabadság olyan fokát élhetem meg, amelyet máskor soha. Lehetek bárki, bárhol, bármennyi ideig. Belemerülhetek az emberi lelkekbe. Írás közben nincsenek korlátok, szabadon szárnyalok. És ha a soraimat olvasva sikerül néha megérintenem másokat, ha csak egy-egy ember is úgy érzi, kapott tőlem valamit, akkor az írásban lelt örömöm - amely egyébként visszacsatolás nélkül is létezik - megsokszorozódik.

Posted by
Posted in

Nem vagyok

Talán nem mindig értesz. Talán túlontúl féltesz a világtól! Úgy hiszed, elragad, leránt, vagy épp a magasba repít, eléget, mint száraz gallyat a tűz, elűz, mint vadat a lángoló erdő, a füst, rángat, mint egy csiptető tartotta rongyot a szél, eltaposva leszek, mint  a parázsló cigarettavég… Talán túlontúl féltesz, s félted magadat a léttől, mi […]

Posted by
Posted in

Tarts meg!

Hangosan felhorkanok, amikor észreveszem, hogy fordítva gyújtottam meg a cigimet. A nyelvemre ragadt dohánydarabokat kiköpöm, a parázsló füstszűrőt pedig erősen a betonhoz dörzsölöm. Lecsípem a megperzselődött végét, aztán az immár csak fél-szűrős cigimet a számba veszem, és újra meggyújtom – ezúttal sikeresen. Jobb is így. Erősebb. Hátradőlök a betonon, majd egy ideig lehunyt szemmel élvezem […]

Posted by
Posted in

Térdre rogyva

Reccsenve reped szét felettem az ég fekete szövete. Róla a csillagok, mint meglazult gombok, hullnak alá. A repedésen átfolyik valami egészen más. Összefogom, fonallá sodrom, s térdre rogyva kötöm belőle az új Messiást.

Posted by
Posted in

Elméd lenyomata

Nem tudod, ki vagyok? Nem érted a lenyomatot, mit otthagyok magam után, amikor kiléptem az ajtón? Nem tudod, hogy láthatsz bennem ördögöt, – ki rögtön felröhög, amint gyengének lát –, mikor mások szemében angyal vagyok? Nem tudod, hogy láthatsz bennem szörnyet, – ki elől menekülni fejvesztve muszáj –, mikor mások szemében tündérnek tűnök talán? Nem […]

Posted by
Posted in

Viszketés

– Hála a Jóistennek, hogy életben maradt! – hallom meg anyám hangját. Csak csend rá a válasz. Hosszúra nyúló csend, amit újra anyám hangja tör meg. – Ne sírj! Már sírtunk eleget! Életben van, csak ez számít, minden rendben lesz! Zokogás. Fogalmam sincs, hol vagyok. Nem tudom, mi történt. – Nina, kérlek, próbálj megnyugodni! Lehet, […]

Posted by
Posted in

Béklyó nélkül

Elgondolkodva kevergetem a kávémat, az illata megállíthatatlanul kúszik az orromba. Bárcsak az élet receptje is ilyen egyszerű lenne, mint egy jó erős espressóé. Egy adag fekete, két cukor, egy kis tejszín, és már tökéletes is. A barátnőimmel végre sikerült összehoznunk ezt az estét, mindegyikünk szabaddá tette magát; Fruzsi rábízta a gyerekeit a mamára, én a […]

Posted by
Posted in

Béka úr

Alig vártam, hogy eljöjjön végre az este. Szokásos rituálémhoz készülődve lépek ki az ajtón, és egyenesen a közeli tó felé indulok. Ha nem lennék ennyire magam alatt, valószínűleg csodásnak látnám ezt a nyári estét, szépnek hallanám a tücskök ciripelését, élvezném, ahogy a meleg szellő simogatja a bőröm. De nem vagyok rá képes, hogy bárminek is […]

Posted by
Posted in

Kihalófélben

Szánalmas vagy? Csak mert koldulod a szerelmet, ott, hol mint korhadt fatörzsben az élet, annyi sincs már? Csak mert vágyod a tiszta csókot, mely örök időkre forraszt össze? Szánalmas vagy? Csak mert hiszed a barátot, hogy lehet még bízni, hogy nem kell mindig Istent hívni, mert ember is lehet még jó? Szánalmas vagy? Csak mert […]

Posted by
Posted in

Csárdás-szív

Már csak egy fellépő van előttünk, és mi következünk. A folyosón várakozunk, a tornateremből csak úgy dübörög a basszus, a hip-hop megszokott hangzása lüktet a dobhártyámon, furcsa elegyet alkotva saját izgatott szívdobogásom ritmusával. Kata napokig vívódott, nehezen döntötte el, be merjük-e vállani, hogy a középiskolai tehetségkutatón csárdást táncoljunk. – Ki fognak minket röhögni – duzzogott […]

Posted by
Posted in

Disznó-világ

A felkelő Nap narancsos-vöröses fénye megcsillant a disznók lábnyomaiban poshadó tócsákon. A fénysugár egyre közelebb kúszott az ólhoz, és ahogy finoman megcirógatta Malac kilógó farkincáját, az halkan röfögve mocorogni kezdett. A hangra felébredt Koca is, aki eddig szorosan hozzásimult Kan hatalmas, sáros hasához, és úgy aludta át a hűvös, kora őszi éjszakát. Malac szokásához híven […]