About Me

Pelesz Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője.

Tizenhat éves korom óta írok. Voltak időszakok, amikor nem ragadtam tollat, de a szívem mindig visszahúzott a papírhoz, mégpedig azért, mert írás közben a szabadság olyan fokát élhetem meg, amelyet máskor soha. Lehetek bárki, bárhol, bármennyi ideig. Belemerülhetek az emberi lelkekbe. Írás közben nincsenek korlátok, szabadon szárnyalok. És ha a soraimat olvasva sikerül néha megérintenem másokat, ha csak egy-egy ember is úgy érzi, kapott tőlem valamit, akkor az írásban lelt örömöm - amely egyébként visszacsatolás nélkül is létezik - megsokszorozódik.

Posted by
Posted in

Egy, nulla, egy

Ne! Csak ezt ne! A betonrengeteg közepén állva kiáltom koponyám belsejében. A körülöttem elterülő térkő és aszfalt okádja magából a forróságot, amely megreked a felhőkarcolók közt. Égeti a torkom a levegő, ahogy beszívom, izzik a szemgolyóm a tűző Naptól. Hol vannak a fák? Hol az erdő? Hol vannak a balkonládákba ültetett muskátlik? Talán, ha kiérek […]

Posted by
Posted in

Gyógyítsanak meg

Idejét sem tudom már, mióta őrizlek. Vigyázok rád, beragyoglak a fényemmel, melegen tartalak, figyelem minden rezdülésed. Emlékszem még, milyen volt, amikor tiszta voltál, szinte érintetlen, nálad gyönyörűbbet el sem képzelhetett senki a világegyetemben. Óceánjaid, tengereid a kék megszámlálhatatlan árnyalatában pompázva, hullámzó palástként vontak körbe téged, sós illatukat egész az égig lehetett érezni. A szárazföldek zölden […]

Posted by
Posted in

A fegyver neve: ember

A fegyver neve: ember   Még mindig az a jéghideg, kőkemény márvány… A hideg, dermesztő levegő. Illattalan és élettelen. A kínzó csend. Néha egy élces, fülsértő koccanás csak, ahogy az acél és a vas a márványt érinti. Lillian reszketve feküdt a sarokban, minden porcikája sajgott. Fogalma sem volt róla, hány hete zárták már be ebbe […]

Posted by
Posted in

Emberek vagyunk

Pelesz Alexandra – Emberek vagyunk   Kitöltöm a gőzölgő kávét Marci bögréjébe, az asztalra rakom a kockacukros dobozt, a tejet, aztán mellé telepszek én is. Jobban mondva, most nem mellé, inkább vele szemben ülök le, aminek hatására azonnal fel is szalad a szemöldöke a homloka közepéig. Kérdőn néz rám. – Miért nem ülsz ide? – […]

Posted by
Posted in

Életen át

Szeretek itt lenni. Ez a hely békés, csendes, soha nem zavar meg minket senki. A hatalmas, öreg fenyő is pont úgy tökéletes, ahogy van, hiszen nyáron árnyékot ad, télen elfogja a süvítő szelet. A törzse jó erős, így bármikor megkapaszkodhatok benne, ha megbotlanék, de arra is jó, hogy nekitámaszkodjak, ha már elfáradtam. Az egyetlen, ami […]

Posted by
Posted in

Élet

  Valaki megkopogtatja a vállam. Idegesen pillantok fel a telefonomból, mert éppen egy videót bámultam, amiben állatokat mutattak vicces helyzetekben. Teljesen belefeledkeztem, és az érintés a vállamon megzavart. – Mit csinálsz? – kérdezi egy hatalmas, kék szempár tulajdonosa szinte mérgesen. Nem tudom mire vélni a kérdést, úgyhogy mielőtt válaszolnék, végigmérem az előttem álló emberkét. Óvodás […]

Posted by
Posted in

Vereség

Magas karfájú, puha párnákkal bélelt trónomon ülve bámulok le az előttem elterülő csatamezőre. Tökéletesen látok innen mindent. Látom saját hadseregem támadását, és az ellenfél válaszát is. Jó döntés volt ide, a palota tágas erkélyére helyezni a trónt. Én már nem tudok harcolni. A lábam alig bír el, karjaimban nincs erő, nem tudok lóra ülni, és […]

Posted by
Posted in

Ítélet

– Őt nem szeretheti! Mary a terem közepére helyezett fém széken ült. – Miért nem? – kérdezett vissza rezzenéstelen hangon. Az ítélőszék azonnal felmordult. Úgy harmincan lehettek, férfiak és nők vegyesen, többféle korosztályból és nemzetiségből. – Hogy kérdezhet ilyet? – emelte fel a hangját Agy. Idegességében igazgatni kezdte a nyakkendőjét, lazított rajta, aztán kézfejével megtörölte […]

Posted by
Posted in

Koktélcseresznye

Tetszik a látvány. Lehet, hogy furcsán hangzik, ha az ember a saját lábujjkörmeire ezt mondja, de én most így érzem: gusztusosak. A cseresznyepiros körömlakk úgy veri vissza a délutáni napfényt, hogy összefut tőle a nyál a számban. Megkívánok valami jó roppanós, piros húsú gyümölcsöt, ahogy bámulom őket. A napozóágyam melletti asztalkára pillantok, hatalmas, Dolce & […]

Posted by
Posted in

Sors

A sarokban ülve, mozdulatlanul várom, hogy mozdulhassak. Csak a látószögembe eső tárgyakra tudok fókuszálni. Velem szemben egy ajtó, sajnos kulcsra zárva, előttem egy régi, poros szőnyeg hever a cseresznyeszínű parkettán. Az ajtó melletti fésülködőasztal némán sóhajtva várja, hogy valaki, egy hölgy, vagy csak egy kislány, még egyszer ebben az életben elé telepedjen és megszépüljön mellette. […]