About Me

Pelesz Alexandra az Irodalmi Rádió szerzője.

Tizenhat éves korom óta írok. Voltak időszakok, amikor nem ragadtam tollat, de a szívem mindig visszahúzott a papírhoz, mégpedig azért, mert írás közben a szabadság olyan fokát élhetem meg, amelyet máskor soha. Lehetek bárki, bárhol, bármennyi ideig. Belemerülhetek az emberi lelkekbe. Írás közben nincsenek korlátok, szabadon szárnyalok. És ha a soraimat olvasva sikerül néha megérintenem másokat, ha csak egy-egy ember is úgy érzi, kapott tőlem valamit, akkor az írásban lelt örömöm - amely egyébként visszacsatolás nélkül is létezik - megsokszorozódik.

Posted by
Posted in

Az én templomom

Kövezzetek csak meg vagy hányjatok rám szitkokat ezer meg ezer szájból szóljon az indulat, de én nem félek! Bennem a hit már gyökeret vert rég nincs selejtes gondolat nincs elárvult, elhagyott alkonyat az én templomomba most is besüt a Nap! Én nem félek! Nem bújok magamba nyílok, virágot bontok zöldellő templomhajóm hűsében csak hallgatom a […]

Posted by
Posted in

Eszmélés

Fonnyadt bőr alatt felnyög az élet réved a szempár félig még itt, félig már odaát éled, sajgó napok szabdalta homlokon felelet ül mindent-tudás önvallomás benne bűnbánat nincs lehulló lélekbilincs csörren ahogy felszabadul a sóhaj: nincs gyarló emberi vétek, mit az Isten fel nem oldoz! hisz minden barázda megbánást hordoz… Fonnyadt bőr alatt felsír az élet, […]

Posted by
Posted in

Csak az igazat!

Csendet, csak a lényeget mondd, Isten! Csak a lényeget, ami kell hogy a szív az életet pumpálja körbe körbe a hamis, a hazug a gyáva, az álca a téves, a réges régen elhagyott szavaktól hemzsegő agyamból űzd ki, kifelé, aki csak áltat! Csak az igazat halljam a parazsat, ahogy sercen a szívben a tengernyi rímben […]

Posted by
Posted in

Az voltam

Már el is felejtettem hogy a tenyeremben vagy csak egyetlen percben is elfér a boldogság… már el is felejtettem hol siklott ez félre, hisz mindig az voltam, kinek elég felnézni az égre s már száll is a sóhaj, mint a mesékbe’: köszönöm, hogy élek! Már el is felejtettem hol siklott ez félre talán a kopaszon […]

Posted by
Posted in

Apámnak

Bár visszamehetnék… hallanám dübörögni a zenét, és sokkal, sokkal többet adnék sokkal többször borulnék az öledbe, hogy tudd, hogy mindig tudd, mennyire… bár visszamehetnék, oda, a régi házba, ahol még a fotel is azt várja, hogy te benne ülj hogy magányodból is csak hozzánk menekülj! Bár visszamehetnék csak odakucorodnék rád hagynám összefolyni szívünk ritmusát, hagynám, […]

Posted by
Posted in

Anya mellett

Én nem tudom, ez másnak is ilyen-e de nekem van az a hely ahová hazatérhetek ha köröttem minden szétesik itt akkor is nyugodt leszek ez a hely ahol a csend is felemel ahol a levegőt kifújhatom de magamban is tarthatom mert itt mindegy, mit teszek vagy hogy ki leszek szeretve vagyok és magam is szeretek […]

Posted by
Posted in

Fagyott angyalok

Vigyázz, mert megfagynak így az angyalok! Márványtestük ezer szilánkra törve hever, jégcsappá dermedt holnapok lehelete kever sajgást a mába. Vigyázz, mert a szó kevés, hiába hányod bele a világba, hiába rázod az öklöd az égnek, megfagynak így az angyalok… s csak zuhannak, zuhannak a mélybe…

Posted by
Posted in

Angyallal teáztam

Tegnap én egy angyallal teáztam álomszerű, földöntúli jó szárnyai közt többé már nem fáztam keresztülfolyt rajtunk ezer szó. Híd volt nekem test és az ég között emberbőrű összeköttetés kincset lát ott, ahol én csak romot fénnyel telik minden érvelés. Lecsitított háborgó viharból angyaltolla mesét írt nekem csillagszőttes égboltról is az szólt: szabad nekem… szabad szeretnem!

Posted by
Posted in

Nem lehet

Egyetlen levegővétellel gyűjtök erőt. Beszívom, s minden porcikámból a szívem felé terelem az érzést. Ott összegyúrom. Egészen kicsire, magamban tartom, szeretgetem, aztán egy újabb mély levegő… és kifújom. Bele az összekulcsolt ujjaim közé, csendben, észrevétlenül. Belesúgom izzadó tenyerembe azt, ami nem lehet a világé. Se az enyém. Két szó csupán. Belesúgom… Megvárom, míg a suttogás […]

Posted by
Posted in

Akkor leszek

Most nem, mert keskeny a Hold. Már kifli sem. Csak hajtott vonallá préselve dermed a feketeségen, mint aki maga se tudja, legyen-e még. Most tényleg nem, mert olyan keskeny a Hold! Csak egy mozdulatlan fénykarc a csillagtalan égen, mint aki bizton tudja: nem kell már! Most nem, majd ha a Hold úgy dönt, hogy megdagad […]