About Me

petreskatalinPetres Katalin az Irodalmi Rádió szerzője.

1959 április 5-én születtem, Budapesten. Budán nőttem fel, társbérletben nagyon egyszerű család legkisebb, harmadik gyermekeként. Alsó tagozatos koromban megkérdezte az osztályfőnököm, bizonyára egy felmérés kapcsán, hány könyvünk van otthon, én akkor 11-ről számolhattam be az iskolai tankönyveket kivéve. Viszont jártam könyvtárba, csodálatos tanáraim is voltak. Dr. Kolta Rezsőné, Magdi néni varázsolt el az irodalom birodalmában általános iskolás koromban. Muhi Lászlóné, Zsuzsa néni, középiskolai magyar és történelem tanárom, aki egyben a Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola akkori könyvtárosa is volt, segített eligazodnom e csodálatos világban. Tulajdonképpen szellemi édesanyám lett. A közgazdasági szakközépiskolát szüleim kérésére végeztem el, de az első pillanattól kezdve magyar-történelem szakra készültem. A tanárképzőt 1982-ben fejeztem be, egy év tanítás után megszülettek fiaim, sokáig voltam otthon. Fél állásban a 90-es évek elején még tanítottam eredeti tárgyaimat, majd angol nyelvvizsgám és angol tanár hiány miatt át kellett térnem a nyelvtanításra. Ezért elvégeztem az ELTE-n a másoddiplomás nyelvtanári szakot. 2000-ben középiskolába sodort a sors, ezért a Károli Gáspár Egyetem kétéves kiegészítőjével koronáztam meg 2006-8 között tanulmányaimat, de csak 2012-ben fejeztem be a diplomamunkámat, ezért szinte „friss” diplomás vagyok túl az ötven évemen. Jelenleg a Budai Középiskolában angolt tanítok több, mint tíz éve. Kamaszkorban kezdtem verseket írni, mint olyan sokan, de felmértem a lélek hosszát, nem folytattam, mert nem tartottam méltónak kísérleteimet a nagyokéhoz. Aztán jóval később édesanyaként néhány vers kiszakadt belőlem, főleg hajnalban vagy éjjel. Cetlikre firkáltam őket, nem is törődtem velük sokáig. Közben fiaim felnőttek. 2014-ben a fiókok rendezgetésénél találtam rájuk, akkoriban olvastam a Sodrásban amatőr költők antológiáról. Tetszett az amatőr szó. Elküldtem és megjelentek. Ha van amatőr zenész, miért ne lehetne amatőr költő, aki ír, mert írnia kell. Az írás képessége ajándék, örülök neki, és nem akarom elfecsérelni. Ha valaki másnak is segít magamon kívül, akkor már megéri.

Posted by
Posted in

Tavaszi figyelmeztetés

Tavaszi figyelmeztetés /Szószövő 240/   Fény öntözi bőrödet, sejt-kútjaid forrók, zúg a vér ereidben, a lét díszeit ringatja az örök remény dala: zümmögő méhek raja. Küzdj! Ne hagyd tűzre jutni a sok csoda gyümölcsét soha!

Posted by
Posted in

Konok hála

KONOK HÁLA Köszönök, Uram, minden homokszemet, mely dörzsölte lelkemet, s igazgyönggyé lett. Minden mosolyt, amit az enyém keltett egy szomorú arcon, és amit enyémen más mosolya ébresztett csüggedésemben. A hitet, hogy igenis van mag, ami megfogan és szárba szökken és sugárzó virágjával hirdeti a gyümölcs ígéretét. CSAK AZÉRT IS VAN – REMÉNY

Posted by
Posted in

Rejtély

Rejtély   Bőrömbe zárt, széllel bélelt univerzumom titkait ámítón sejteni véled. Társas magányban napjaink dédelgetett álma éled. Bőrödbe zárt , széllel bélelt univerzumod titkait csábítón sejteni vélem.

Posted by
Posted in

Mindenen túl

Mindenen túl   Még a fülemben cseng az a döbbenetes csend. Ajtócsapásod hangja suhintott, mint szablya. Szívembe döfött a kés, hiányzó dédelgetés.   Üresebb üreges űr magányra mély magányt szül. Zagyvábbnál zagyvább a zűr, sorsod sorsomra ráül. Lélekcsitító csendünk örökké együtt rezdül.

Posted by
Posted in

Velencei hexameterek

Velencei hexameterek   Tó szeme nyílik reggel, röppen a nádi poszáta. Ébresztőt, riadót fúj, kérdőn csörren a hangja: Hajnalod új lesz-e? Itt ér mégis a régi mederben? Téged kérdez a nádzizegés: – Ó, újra remélsz még? Tetszik a játék? Hexameter-sors. Ennyit is kértél!

Posted by
Posted in

Januári alkony

Januári alkony   Lassan nyúlik a kémény-árnyék a kertben, Lomhán mozdul az est a tétova télben. Eltűnt arcok felhői lebbennek a szélben, róluk gyakran álmodunk, de mégis ébren – Újra elment valaki, most múlt egy éve – Némán kiáltok az elolvadó képre: Velem maradsz, tűnődő lelkembe égve, mit számíthat a test, mi már tetemmé lett? […]

Posted by
Posted in

Vergődő vigasz /Asszociáció/

Vergődő vigasz   Itt kucorgok létem vermében, felém nyomuló falak tövében tenyerembe rejtem arcomat. Halkan sikolt a konok kétely, elfojtott dühök torkomban. Tehetetlen tétovaság gyötör, lábam előtt nyílik száz gödör: át hogyan, hogyan ugorjam? „Talán a hang, talán a szó, talán a vers üt át a félelem falán…”