About Me

pmolnarangesP. Molnár Ágnes az Irodalmi Rádió szerzője.

Egy borsod megyei faluban élek, gyönyörű hegyek között, a Bükk lábánál. 1966-ban születtem, és bizony ennyi évesen kellett rájönnöm, hogy az írás mennyire fontos nekem! Úgy látszik későn érő típus vagyok! Az irodalom, a művészet mindig is közel állt hozzám. Az írás mindig foglalkoztatott, cselekedni azonban nem volt merszem. Mostanra azonban már annyi gondolat van a fejemben, annyi történet és mese, hogy kénytelen vagyok leírni, mert csak így lesz hely a következőknek. Először nagyon bátortalanul mérettem meg magam amatőr művészeti oldalakon, de a biztatások erőt adtak. A pályázatokon elért jó eredmények, az antológiákban való megjelenés egyre magabiztosabbá tettek. Az írásaimban magamról írok, arról, amit érzek, ami foglalkoztat. A szerelem, a férfi-nő játék, a szülő-gyermek kapcsolat, a magány, az egyedüllét. Én vagyok valamennyi, minden megszületett mű egy rész belőlem! Hiszem, hogy az írás formáz, alakít, írót és olvasót egyaránt. Én is kinyíltam, erőt és önbizalmat kaptam. Eddigi életem során talán épp most érzem azt, hogy jó helyen vagyok. Az írás az én pszichológusom!

Posted by
Posted in

A csiga álma II.

Meleg tavaszvégi nap volt. A nap olyan melegen sütött, mint nyáron, az ég is pontosan olyan csodaszép kék volt. Az autó suhant az úton, hangosan szólt a rádió. A férfi dúdolta a slágert, élvezte a száguldást, a dalt, és a szabadságot. Horgászni indult, a csomagtartóban lapult a felszerelés. Pár kilométerrel később megállt, hogy a barátját […]

Posted by
Posted in

A csiga álma

Gyönyörű napfényes délután volt. Az égen bárányfelhők törték meg a csodaszép kéket, a napsugarak beragyogták a tájat. Tavasz végi meseszép idő volt. Csiga ott állt az országút szélén és a távolba nézett elszántan. Előtte ott volt az Út. Széles volt és meleg, sok-sok veszéllyel. A másik oldalon is fák álltak, de a csiga úgy látta, […]

Posted by
Posted in

Lélekvándorlás

Hatalmas szél fújt, erejétől a vén tölgy is megropogtatta a derekát. A falevelek már az ősz színeit játszották, végtelen színárnyalatban. Még utolsó leheletükkel kapaszkodtak az ágakba, de a szél erősebb volt, letépte őket és megforgatva a levegőben messzire fújta. Lehullottak a földre, egymásra. Csendesek voltak, csak belül fájt az elmúlás. Az őszi napfény megcsillant egy-egy […]

Posted by
Posted in

Levél a fiamnak

Mikor még kicsi voltál ott totyogtál mellettem. Nagy kék szemekkel néztél rám, puha kis talpacskáidon felfedezted a világot. Tőlem bátorítást, megerősítést és biztonságot vártál. Mindig olyan „szelíd” voltál. Kérdéseidre én adtam válaszokat. Most nézlek, és eszembe jut, ahogy az évek alatt szép lassan elengedted a kezem és a kérdéseidre a válaszokat leginkább magadtól várod már. […]

Posted by
Posted in

A maci

A padlás hátsó zugában élt már sok éve. Megszokta a körülményeket, nem lázadozott már. A nagy doboz lett az otthona, lassan belakta. Megbarátkozott a szomszédokkal. – Rendes népség – gondolta, amikor már alaposabban megismerte őket. Valahogy ez vigaszként hangzott a szájából. Lelki vigaszként. Amikor beköltözött, helyesebben beköltöztették, magának való volt. Nem szólt jó sokáig senkihez. […]