About Me

potyokatalin

Potyó Katalin Borbála az Irodalmi Rádió szerzője.

2008 márciusában kezdtem írni.
Az egyetem első évében.
Első múzsám ki más lett volna, mint egy elérhetetlen, vagy annak hitt férfi.
Azóta múzsák jöttek, mentek.
Az egyetem véget ért.
Az írás folytatódott.
Olykor melankóliával, olykor boldogsággal fűszerezve.

 

Posted by
Posted in

2018.08.17 csalók

Félre! Lép, Dob. Ide! Add! Magad! Nekem! Csín, Báj, Kecs. De kérem, Hol erkölcsös ez? Egy a Lator És egy a Céda. Elszakadt a cérna. Semmi sem szent, Mindenki álszent!

Posted by
Posted in

2019.05.21

Fehéren, Némán, Szelíden: Megállok Melletted. Nézek a végtelenbe, Fátyolos szemedbe. Veled sírok, Nevetek. Lelkem terhes. Mondd: Milyen a terhes lélek? A születendő lélek? Szülhet? Születhet? Elvetél? Remél? Válaszolsz? Nem. Te sem. A többiek sem. Sóhajtok: Elmentél. Könnyebb lettem? Vagy Nőttél terhem?

Posted by
Posted in

Ha

Figyelem, figyelem Eladóvá/kiadóvá vált Megüresedett törékeny 30-as szív és bérlője. Kis testi hibákkal. Egy, két, három -ki számolja- Úszógumival Itt-ott kusza recés fogakkal, Törpe lábbal, Loknival, kóccal, Egy minden bizonnyal Bájos, huncut mosoly alatt. Öniróniával, Akciósan! Vegye, vigye! 2019.04.21

Posted by
Posted in

2019.04.20

Üvegggömb. Rajta állok? Benne vagyok? Látok. Mindenütt rácsok. Rabiga, Láncok. Ordítok, Fájok. Álmok összetört szilánkjain állok. Vér és könny mar. Gúzsba kötött a kar. Menni! Maradni! Akar. Ha van út merre visz? Gyöngéd megalkuvás. Jövőtlen a holnap És azután. Várok Rád, De csak kurtán. Az ígéret ajkadon A tettek parlagon. A befejezés végtelen. Nélküled Mi […]

Posted by
Posted in

2013.12.09

Jó volna, ha dohány füstje elillanna, Lenne kristály tüdőnek Sejtes alaplégzés hangja. Jó volna, ha néma küzdelem Nem lenne Sziszifusz a nevem. Jó volna, ha görgetni nem csak önnön bajunk, Lenne feladat más válláról is levenni sóhajunk. Jó volna, ha elhallgatni Nem lenne alkalom, Hogy volt egyszer egy képzelt holnapom

Posted by
Posted in

2016.12.28

Ha csak könny volna, Sóval jéghegyeket oldana; Globális felmelegedés. A könny, Könnyebb. Ordítva Fáj A száj. A lélek Kopár szirtjén Egy kicsi, Üres ház Áll

Posted by
Posted in

Levél Neked, oda

Azt mondták, nem sírhatok, tudod, mert én, vagyis mi nem sírhatunk sosem. Erősnek kell lenni. Ez a szentencia. Hiszen nem is ismertelek. Illetve Téged tulajdonképpen alig. Csak az a fránya múlt, egy legkedvesebb emlék még az óvodábòl, Ő volt a láthatatlan kapocs. Fél éve, talàn kicsit több, a véletlen “gurított” Hozzád, ha fogalmazhatok így. Mi […]