About Me

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője.

rozsaivan-nagy"Pécsett születtem 1959. május 27-én, az ikrek jegyében. Általános iskolában matematika tagozatos voltam, a Nagy Lajos Gimnáziumban viszont kémia tagozaton érettségiztem 1977-ben. Utána merész huszárvágással Pestre, a Közgázra jelentkeztem. Itt 1984-ben végeztem, külgazdaság szakon. Ezután az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be 1986-ban. Még egyetemista koromban kezdtem el írni a Közgáz lapjába, a Közgazdászba, ahol újságíróként dolgoztam 1991-ig. Közben persze más lapoknak is írtam: megjelentem az ef-Lapokban, az Interpress Magazinban, a Magyar Ifjúságban, a Műszaki Életben. Fordítottam németből a Harlequin Kiadónak két szerelmes regényt. Aztán egyéni vállalkozó lettem, és sokáig az íróasztalfióknak írtam: prózát, esszéket, aforizmákat, majd a gimnáziumi zsengék után 1995 óta újra verseket is. Ezekből már vagy kétezernél tartok: már amennyi megmaradt belőlük, sok írásomat ugyanis elégettem. Kilószámra… 2001-ben határoztam úgy, hogy mégis meg akarom jelentetni írásaimat, az után, hogy Kárpátalján jártunk. Felelősséget kezdtem el érezni irántuk; igaz, az is egyfajta felelősség volt, hogy nem akartam hosszú életet sokuknak. Úgy éreztem, az őszinte szó is hazugnak hat egy hazug világban, ahol minden érték kifordul magából, és önző célokra használódik fel. Kárpátalján, különösen a messzi, Tisza-parti Rahón, meghatott az, hogy itt még mindig vállalják az itteni magyarok magyarságukat, miért ne tenném hát én is ezt szülőföldemen? Visszatértem hát a sajtó világába: egy évtizedes, önkéntes száműzetésem után. Azóta megjelentem már rendszeresen cikkeimmel, prózai írásaimmal, verseimmel és német nyelvi fordításaimmal a Richard Wagner Társaság – melynek nejemmel, Zitával együtt tagja vagyok - kiadványaiban és lapjában, a Hírmondóban, a Betyárvilágban, a Kapuban, a Magyar Világban. De előfordultam már az elmúlt években többek között a Havi Magyar Fórumban, a Nemzetőrben, a Galaktikában, a Lyukasórában, a Tárogatóban, vagy újdonsült városunk, Budakalász lapjában, a Kalász újságban is. Több kiadó (NO-KO SAT, Boldog Jövőnkért Alapítvány, NDP Kiadó, Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesület, Accordia) antológiájában is helyet kaptam, az Accordiánál például már ötször is. Az elmúlt években többször is sikeresen szerepeltem – többször bekerültem a kiemelt, vagyis könyvvel vagy oklevéllel elismert, 8-10 vers közé, több száz pályázat közül – a Poéta Hargitai-Haitsch Gyula Költészeti Alapítvány éves, Hargitai-díjért kiírt verspályázatán. 2008-ban Bronz oklevelet nyertem az Alföld Művészeti Egyesület és a Raszter Könyvkiadó által meghirdetett „Bordalok” országos költői versenyén, s egy versem meg is jelent a pályázaton legjobbnak ítélt versekből összeválogatott könyvben. És hát szerepelek a miskolci Irodalmi Rádió négy kötetében és két hangoskönyvében is. Az Irodalmi Rádió pályázatain különben nagyon sokszor szerepeltem sikeresen. 2011-ben eddig három kiadó (Garbo, Irka, Napkút) különböző pályázatán kerültem a megjelenő nyertesek közé. Önálló kötetem, szponzorok hiányában, még nincsen, a sok versem és prózám mellett van viszont ráadásul egy kész, ám még kiadatlan, kisregényem is. Egy ideje nem égetek el hát semmit; igaz, ez nehezebben is menne, ugyanis budakalászi otthonunkban már nem vaskályhával, hanem gázzal fűtünk…"

Művei előző weboldalunkon: http://www.irodalmiradio.hu/muvek/category/rozsaivan/

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Szorul a hurok

Rózsa Iván: Szorul a hurok Szorul a hurok azon, ki épp soros: Legyen bár középkorú vagy koros. Bűnözők állnak egymással szemben: Míg Te ott állsz egyedül a Végtelenben… Budakalász, 2017. április 6.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Stadion-politika, avagy “1984” lehetséges újra-eljövetele

Rózsa Iván: Stadion-politika, avagy „1984” lehetséges újra-eljövetele (Negatív utópia) Volt egyszer Közép-Kelet-Európában egy banánköztársaság, melyet egy diktátorocska vezetett. Ennek a mini-diktátornak az volt a mániája, mivel valamilyen szinten maga is focizott, hogy stadionokat építtetett nyakra-főre, miközben a „népe” majd éhen döglött. Sőt, annyira beleszólt az országa labdarúgó életébe, hogy a tévéje (köztévé?) szinte minden héten […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Művészek és politikusok

Rózsa Iván: Művészek és politikusok Bosszú és szenvedés Volt egyszer egy kopasz kommunista diktátor, ismert nevén Rákosi Matyika, aki hosszú börtönévek után a Szovjetunióba került, majd a vesztes háború után Moszkvából visszatérve bosszút állt. Nagyon csúnya dolgokat művelt, de valamilyen szinten még valamennyire meg lehet őt érteni. A mostani, magukat fiatal demokratának tartó, valójában autokrata […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Nyuszi-altató

Rózsa Iván: Nyuszi-altató Tente nyuszi, tente, Eljött már az este, Hulljon álom szemedre, Aludj el, te kis szende! Tente nyuszi, tente, Vésd jól az eszedbe, Fényt követ naplemente, Aludj el, te kis zsenge! Tente nyuszi, tente, Apa nem ment messze, Csak az álom leverte, Aludj el, te kis egyke! Tente nyuszi, tente, Nem vagy soha […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Patkányok és politikusok

Rózsa Iván: Patkányok és politikusok A patkányok gonoszak. A patkányok koszos csatornákban élnek és kórt, járványokat terjesztenek. De vannak jó, hasznos patkányok is! A bányászok etetik a patkányokat a tárnák mélyén, hogy veszély esetén jelezzenek nekik. Igen, a patkányok nagyon érzékeny lények, előre megérzik a veszélyt: sújtólég-, metángáz-robbanás, járat-beomlás stb. És a bányászok vész, végveszély […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Eszkimonó

Rózsa Iván: Eszkimonó Szegény eszkimó… Nincs néki kimonója! Vesz majd Japánban. Menő kimenő: Eszkimó asszonyoknak Kimonót vevő… Pécs, 2017. március 11.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Szomália

Rózsa Iván: Szomália Milyen szép, dallamos név: Szomália… Van hosszú tengerpartja, még sincs ott turista. Nem megy oda senki ember józan fia: Mert elrabolhat, megölhet a helyi politika. Budakalász, 2017. március 5.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Pancho Aréna

Rózsa Iván: Pancho Aréna Csak egy kerti törpe hiányzik a tetejére: Hisz elég mélynövésű a megrendelője… Giccsparádé ez bizony a javából: A lényeg, hogy innen kisvasút zakatol… Budakalász, 2017. március 4.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Olimpia ürügyén

Rózsa Iván: Olimpia ürügyén A buzi-szimpatizánsok megfricskázták a diktátort! Most örüljünk vagy bánkódjunk?! Egy ország romjain ülnek lassan halotti tort: Szétfoszlott újra egy régi álmunk… Pécs, 2017. február 26.