About Me

Szabó Edit az Irodalmi Rádió szerzője.

Szabó Béláné, Szabó Edit két gyermekes özvegyasszony vagyok. Bőcsön élek 38 éve. Közgazdasági végzettségem van. Életem során nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba, többször töltöttem be vezetői pozíciókat. A legfontosabb számomra mégis a bőcsi Általános Iskolában titkárként eltöltött 15 évem. Megismertem a gyerekeket, találkoztam a szülőkkel, munka- és bérügyi elszámolásokat végeztem, költségvetési elszámolásokat készítettem intézményi szinten. "Tanárnéni"-ként matematika és magyar órákat tartottam alsó tagozatban, míg felsőben a környezetismeret helyettesítése hárult rám. A hirtelen kapott tanítási órákat pontosan és lelkiismeretesen tartottam meg. Erre büszke vagyok a mai napig, hiszen nem túl régen elém állt egy 30-as fiatalember, aki megkérdezte tőlem, emlékszem-e rá, mivel tanítottam őket! Az iskolában kezdtem igazából az írásnak. Először pályázatokra írtam prózát, helyi tudósításokat a megyei napilapnak, múzeumi kiírásokra pályáztam. Gyermekeim elköltözése után találtam meg a "VERS"-et, igaz, internetes segítséggel. A Poet.hu gyűjteményébe küldtem, ahol elfogadták. Majd több irodalom és vers szerető közösségnek lettem tagja, ahol pályázatokra írtam. Sok versíró és költő lett ismerősöm, eredményeket értem el. Többször írtam első, második illetve harmadik helyezést elért verset. Önálló kötetem 2016-ban jelent meg az Irodalmi Rádió szerkesztésében és kiadásában Folyóparti álom címmel. Mivel egyedül élek, egyre többet olvasok, hiszen gyerekkoromban is a kedvenc időtöltésem jelentette. Mindig törekedtem a magyar nyelv és irodalom népszerűsítésére, a nyelv helyes használatára és a továbbadására. Több versem képíráson alapult, melynek alanya festőművészek alkotása. Sok köszönetet kaptam tőlük a számukra nagyon tetsző verseimért. A versírás számomra kikapcsolódás, elfeledkezem a világ gondjairól, a megfelelő kifejezés módok megtalálása közben. Örülök, ha több száz ember reagálását olvashatom az általam leírtakról. Realista embernek tartom magam és örülök, ha örömöt tudok szerezni embertársaimnak. Továbbra is írni akarom verseimet!

Posted by
Posted in

Rózsaszínű álmok

Edit Szabó : Rózsaszínű álmok Őszibarack, neved tavasz virágodat kibontottad, az út mentén hosszú sorban méheket is csábítottad. Rózsaszínű álmok útján, nyíló virágba borult táj, fénylő napnak sugarára, bimbók nyílnak mosolygásra. Boldogságnak szép reménye, holnapoknak a termése, ígéret a jövendőnek, köszönet a teremtőnek. Rózsaszínű selyem ruhás, vígan szárnyaló szép leány, könnyű szellő lebegteti, két kezét […]

Posted by
Posted in

Erdő szélén..

Edit Szabó : Erdő szélén… Erdő szélén,patak mentén finom édes csemege, meleg napnak a fényénél megérett eledelre. Piros színe messze virít, felhívás az ebédre, patak szélén bokor rikít, vonzza a tekintetet. Érett málna szemet látva védett állat kicammog, barna mackó bundájában két lábára állhatott. Nem nézett ő szét a tájban, vágyaihoz érkezett, magas bokron várja […]

Posted by
Posted in

Nem ismerem

Edit Szabó : Nem ismerem Irigységet nem szeretem, emberekben felismerem, mért’ van neki több,mint nekem, kérdőn néz a tekintete. A hét főbűnnek egyike, azért tőle nem idegen, barátságot színlel felém, arcán mosoly mégis ferdés. Mért’ nem lehet a helyemben, kérdezte vón’, de nem merte, Irigységben elfeledte, mennyi munkám lehet benne. Mosoly nyílik az ajkamon, empátia, […]

Posted by
Posted in

Magyar az én hazám

Edit Szabó : Magyar az én hazám Magyarország a születésem helye, magyar nyelven tanultam az életem, kicsiny falumból messzire jutottam, mindig hazulról vittem a jussomat. Bejártam sok táját és vidékét, megláttam boldogságát és szépségét, városok csodáit és emlékeit, hányszor csodáltam míves remekeit. Várak, minaretek macskaköveken, varázs minden az eleven szemekben, múzeum és kiállítás képein múltunk, […]

Posted by
Posted in

Ma is élő Bory-vár

Edit Szabó : Ma is élő Bory-vár Volt és van ma az Öreg-hegy, hol élt hajdan kő mestere, borospince, rajta présház, ráépült az új lakóház. Nagyot gondolt a ház ura, lakóházból lesz palota, két kezében van az erő, művészetek mestere Ő. Lassan gyűlt a jövedelme, haladt az építkezésben, emelkedtek falak, tornyok, beleremegtek a szobrok. Ő […]

Posted by
Posted in

Bölcső nyugalma

Edit Szabó : Bölcső nyugalma Szoba közepében áll nem rezzenő hintaláb, ékesen kifaragott bölcső nyugalmat hozott. Nyugalmat és szépséget, nem zakatol vénsége, puha piciny takaró szívből várja a lakót. Édes egy szem gyermekét, szülei szeme fényét, lágyan ringó selymében édesanyád meséljen. Meséljen ő csodákat, csókolja meg a szádat, dúdolása nyugtató, a világot megváltó. Kicsi lélek, […]

Posted by
Posted in

Gyermeknap volt mindennap

Edit Szabó : Gyermeknap volt mindennap Gyermeknap volt gyermekségem mindennapja az életben, szerettek kedves szüleim, pénzük volt, hát ettünk fagyit. Jutott néha egy-egy csoki, minden héten egy tál süti, vasárnapon a húsleves, jól lakhatott minden gyerek. Játéknak volt erdő-mező, babánk is volt, tengeri cső, labda rongyból, focizhattunk, folyópartján horgászhattunk. Mára már a gyermeknapot úgy várják, […]

Posted by
Posted in

Életkép

Edit Szabó : Életkép Kopár a táj, szikkadt határ, száradó csonkok kérnek esőt, felhő borong,folyhatna már, esőcseppért kiált a táj. Mezőn,réten pipacs virít, száraz tájból messzire néz, pihenő szép sudár leány arcán a pirosló fénye. Elindult ő,fáradt lépte megpihent virág tengerében, fehér ruhájára rávetül piros pipacs múlt emlékébe. Elmúlt a rég, a gyermekség, felnőttként tör […]

Posted by
Posted in

Hitem az életben

Edit Szabó : Hitem az életben Megtanultam nagyon korán lesz életünk holnap után, nagyszüleim nem ismertem, Isten tette talán velem ? A szüleim felneveltek, kezeikkel terelgettek, szavaiknak mindig hittem, messze ment az Isten innen. Szorgalmasan dolgozgattak, minket is munkára fogtak, nem múlik el, mert nem emlék, mindent tudok, nem feledék. Nem feledék házi munkát, felnőtten […]

Posted by
Posted in

Óda a régi kutamhoz

Edit Szabó : Óda a régi kutamhoz Itt vagy előttem, kedvesem szépsége gyermekkoromnak, hűsölő lombok alatt innám jéghideg, tiszta vized, csörögve hullt láncod a mélybe, csillogó víztükröt érintve, megmerítve a cinvödrödet emelkedett a felszínre. Inni adtál a szomjazónak lehűtötted a forróságot, tisztaságodnak mélysége az emberi testet éltette szeretlek téged, nem múlnak emlékek, szeretlek, fényét a […]