About Me

Szabó Edit az Irodalmi Rádió szerzője.

Szabó Béláné, Szabó Edit két gyermekes özvegyasszony vagyok. Bőcsön élek 38 éve. Közgazdasági végzettségem van. Életem során nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba, többször töltöttem be vezetői pozíciókat. A legfontosabb számomra mégis a bőcsi Általános Iskolában titkárként eltöltött 15 évem. Megismertem a gyerekeket, találkoztam a szülőkkel, munka- és bérügyi elszámolásokat végeztem, költségvetési elszámolásokat készítettem intézményi szinten. "Tanárnéni"-ként matematika és magyar órákat tartottam alsó tagozatban, míg felsőben a környezetismeret helyettesítése hárult rám. A hirtelen kapott tanítási órákat pontosan és lelkiismeretesen tartottam meg. Erre büszke vagyok a mai napig, hiszen nem túl régen elém állt egy 30-as fiatalember, aki megkérdezte tőlem, emlékszem-e rá, mivel tanítottam őket! Az iskolában kezdtem igazából az írásnak. Először pályázatokra írtam prózát, helyi tudósításokat a megyei napilapnak, múzeumi kiírásokra pályáztam. Gyermekeim elköltözése után találtam meg a "VERS"-et, igaz, internetes segítséggel. A Poet.hu gyűjteményébe küldtem, ahol elfogadták. Majd több irodalom és vers szerető közösségnek lettem tagja, ahol pályázatokra írtam. Sok versíró és költő lett ismerősöm, eredményeket értem el. Többször írtam első, második illetve harmadik helyezést elért verset. Önálló kötetem 2016-ban jelent meg az Irodalmi Rádió szerkesztésében és kiadásában Folyóparti álom címmel. Mivel egyedül élek, egyre többet olvasok, hiszen gyerekkoromban is a kedvenc időtöltésem jelentette. Mindig törekedtem a magyar nyelv és irodalom népszerűsítésére, a nyelv helyes használatára és a továbbadására. Több versem képíráson alapult, melynek alanya festőművészek alkotása. Sok köszönetet kaptam tőlük a számukra nagyon tetsző verseimért. A versírás számomra kikapcsolódás, elfeledkezem a világ gondjairól, a megfelelő kifejezés módok megtalálása közben. Örülök, ha több száz ember reagálását olvashatom az általam leírtakról. Realista embernek tartom magam és örülök, ha örömöt tudok szerezni embertársaimnak. Továbbra is írni akarom verseimet!

Posted by
Posted in

Utolsó tánc

Edit Szabó : Utolsó tánc Őszi erdőnek szélén megpihen a vén legény, nincs már egyéb vagyona, kezében a vonója. Magas fának aljában padja várja magában, egyedül a végtelenbe, hegedűje két kezében. Lassan húzza a vonót, halkan búg a zeneszó, vágyában oly messze jár, álmában is táncot jár. Táncra kél az őszi avar, párosan szép, felhő […]

Posted by
Posted in

Márton napján

Edit Szabó : Márton napján Szorgos munka végét járja, pihenés vár a gazdákra, tavaszi mag a raktárban, kukorica meg silókban. Nyár termése őszbe érett, szorgos emberek kezében, vígan dalolt munka hőse, feketén fest szántóföldje. Márton napjának eljötte vágyódik az ünneplésre, libahús van az asztalon, friss újborral koccinthasson. Minden gazda elvégezte, mind e napra betervezte, vigalom […]

Posted by
Posted in

Szabadtűzön

Edit Szabó : Szabadtűzön Régi falu, kicsiny házak kert végében furcsa lábak, haj’ de sokat megélhettem, három lábat építgettem. Beleszúrva föld mélyébe, három ágból közepébe, erős kezek megkötözték, készen állt a főzőkészség. Alágyújtott Édesanyám, hagyma pirult az üst alján, zsírban a piros paprika, rákerült a nyúlnak húsa. Főtt az étel parázs tüzén, kert aljának a […]

Posted by
Posted in

Négy évszak

Edit Szabó : Négy évszak Tó vizében ragyognak a szinek, hullámait megtörik a fények, part közelben fekete a madár, halkan úszik felette a táj. Fenségében messzire tekint, frissen zöld fák tavaszt jelentik, ébredő természet, megújulás, életre kél minden virág. Fényes zöld falevél nyarat idéz, véle öröme, sárguló napfény, melegét szórja földi világra, teremtés hatalmát adja […]

Posted by
Posted in

Nem változhat…

Edit Szabó : Nem változhat…. Mondhatnám én, bizonyisten’, hogy bezzeg az én időmben, fürdés után esti mese, bújhat ágyba minden gyerek. Reggel aztán kipihenve, felkeléskor minden rendbe, szép nyugodtan iskolába indulhat a család ága. Gyerekeim így neveltem, bezzeg még az én időmben, esti mese bizony nem volt, paplan alatt a könyv hajolt. Már a mában […]

Posted by
Posted in

Óda a természethez

Edit Szabó : Óda a természethez Folyó parti lépcsőn lepihentem, sodrásába merült tekintetem, nem hallottam a habok zaját, gurgulázó madarak dalát, mint a víz felett tova szálltak, mind, akik élelemre vágytak, füzesnek lehajló ága simogat, hozza elém az elmúlt napokat, gyerekkor a folyó homokján, megéled az elmúlt ifjúság. Úgy érzem, mint ki ideszületett, nevelték szülők […]

Posted by
Posted in

Túlnan messze

Edit Szabó : Túlnan messze Udvar gyepén kisgyerek, talán kétéves lehet, mellette a pajtása, derék jószág kutyája. Kíváncsiság benne él, mi lehet a túl felén, kerítésen kukucskál, szeme messzire kószál. Tekintete mit is lát deszkapalánk magasán, nagy dolog lehet ottan, kutyája is ott moccan. Messze túl a kerítésen, talán réten, mezőségen gyereksereg hangja száll, kacagásuk […]

Posted by
Posted in

Voltál, Anyám !

Edit Szabó : Voltál, Anyám ! Szonett Édesanyám sokáig beteg voltál, mégis jártad kijelölt utadat, szavaidban hallottam fájdalmadat, lépteiddel is halkabban csoszogtál. Szíved fájdalmasabban veregetett, nem győzte a sok-sok évi gondokat, megvívta a maga harcát foltosan, minden nap ünnep, ha szerethetett. Nyugalmasabb élet, néha kettecskén, apám átélte betegség veszélyét, délutáni szieszta ebéd után Kis széken […]

Posted by
Posted in

Egy nap emlékezés

Edit Szabó : Egy nap emlékezés… Sárgult őszi fák alatt vezetnek a sors utak, emlékezni éltekről, emlékekről, életről. Szeretteink pihennek, lelkük itt van feletted, virágoknak tengerét sírhantjukra tehetnénk. Emlékezés egy napja, ne feledd, van holnapja ! szereteted sose engedd, nem egy nap az emlékezet. Színes, fehér virágok, mindenfelé őszt látok, aranysárga levelek borítják emlékeket. Halottaknak […]

Posted by
Posted in

Várakozásom

Edit Szabó : VÁRAKOZÁSOM Napok jönnek, nem fényesek, fájdalom tölti szíveket, emlékezés életekről, temetőkben pihenőkről. Ám az élet gyorsan halad, vágyak mélyén utat mutat, várakozás, remény éltet, várhatod-e reménységed. Év utolsó hónapjában, kicsi ünnep, nagy sorjában, tél ereje vajh’ mit hozhat, érezheted, kétség rogyaszt. Kétsége, hogy ünnepelhetsz, kétsége, hogy együtt lehetsz kik szívedben fogantattak, kik […]