About Me

Szabó Ibolya az Irodalmi Rádió szerzője.

Miskolcon lakom a Bükk hegység ölelésében, itt is születtem 1952. február 29-én, így aztán nyugdíjas éveim taposom.
Tizenéves koromban kezdtem kacsingatni az írás felé, mint megannyi fiatal. Majd ösztönzés és hasonló érdeklődők hiányában abbahagytam.
Életem során még sokszor nekifutottam valami belső kényszer hatására, amit aztán mindig letörtek.
Így alakult ki nálam a fiókírás.
Idővel megváltozott a magánéletem és az életkörülményeim is. Majd beköszönt otthonomba a technika. A számítógép új lehetőségeket adott. Először a Verseskönyv-be majd a Poet-ba küldtem be verseimet.
Közben Beri Róbert által megszületett egy kis verses füzetem, Törékeny idő címmel. Gyermekeimen keresztül pedig tudomást szereztem az Irodalmi Rádió létezéséről. Bátortalanul ugyan, de ismerkedem a számomra rég álmodott új világgal.
Tudom az ifjúságé a jövő, de ki tudja mit hoz még a sors és az idő.

Posted by
Posted in

Az idő…

Az idő…       mintha malom volna, őrli a perceket vagy patak gyors folyású, megállni nem lehet.     Napra nap, a dolgok néha hajlanak, majd mint az íj megfeszül, vállunkon a teher elterül.     S ha az idő kerekén … volna fék, akkor most éppen fékeznék !         Miskolc. […]

Posted by
Posted in

Unokám tánca

Mint a nádszál ! Hajlik, mozdul ütemre, zsebkendőt szorítok kezembe. Neki arcán mosoly, átéli a zene dallamát, száll és suhan a termen át. Egy élet ! Mi élteti az enyémet, szunnyadnak benne ezernyi remények. Kérésem, egy a sok közül, életednek mindég így örülj !  

Posted by
Posted in

Szilveszter és a dal

Ha szilveszterkor összeborzadsz egy szép dal hallatán, vedd hangosabbra – és gondolj majd rám…   A dallamok bőrünk alá bújnak, megfeszült izmainkhoz lapulnak. Megremegünk belé, szikrát szór szemünk, minden dalban valamit találunk, keresünk. Ereinkben végig fut valami, mint a vér – a zene szavak nélkül is beszél.   Biztos valami ilyesmit érzel, ha füledbe csendül […]

Posted by
Posted in

Karácsonyi emlék

Karácsonyi emlék.   A konyhában az ünnepi ebéd illatozik és a meleg párnák közt  dagad, nő, a kelt tészta, ami már alig várja, hogy mosolygós kalács váljék belőle. Közben serény farigcsálás, mert hát a fenyőfa törzse sosem akkora, hogy beleférjen  abba a fránya tartóba, de végül is sikerül. Szemrevételezés, jól áll? Nem ferde? Rendben.  Kezdődhet […]

Posted by
Posted in

Advent idején.

  Advent idején.         Víztükrén kicsinyke buborék, egy szerelemből vagyok maradék. Kik teremtettek engem … már csak egy fénycsík a végtelenben.   Mint aprócska csillag karácsonykor felragyog, Súgnak, búgnak …   és  már veletek is  vagyok !   Advent idején gyújtom a gyertyát, hogy fenyőfámat ők is megtalálják. Díszek érintése gondolat a múltra, […]

Posted by
Posted in

…töredék

Töredék   Ha majd véget ért a rendelés: – Főúr fizetünk. A végösszeg mi kijön, maga az életünk. – Volt egy kevés tonik, sok – sok vodka, költöttük kevéske pénzünk mosolyogva. – Főúr! A röpke órákat is írja a számlára, mert egy pillanat sem telt el hiába. A gombához, tartárhoz, ettünk egy szelet kenyeret, s […]

Posted by
Posted in

Kérdésre kérdés.

  Kérdésre kérdés.           Köd és pára ül a tájra, jajongva, fájva, elfojtott fájdalmat kiabálva.   Szép arcú emberek váratlan  tette, ráült az aszott testre.   Érzelmek gyötrő világa, nem tudni kinek a hibája, de elméket zavartak össze, bánatot csokorba kötve.   Kulturált, talányos beszédek s kezetek közt az utód eltéved. […]

Posted by
Posted in

Biztató /B.B.- nek /

  Biztató.  /B.B.—nek/         Fújom a füstöt, egyre többet, gondolatok csak pörögnek, nem ér el hozzám a világ zaja, lelkem saját gondjának otthona. Meghasadt, reped lélek … ne bánkódj ! Ereszd szélnek, mindent mi fáj, a múlt hol van már. Őrlődő napok fakult fénye, visz talán  – egy új reménybe. Hagyd hát […]

Posted by
Posted in

Kezeket eresztve.

    Kezeket eresztve.         Tátong az űr, valahol belül. Zuhanok, földet érek, valami most ér véget . Mellbe vág a hír, a tény, a valóság kőkemény. Szemem előtt a kép, mi foszlik szét, kezeket eresztve, pereg egy verembe, kinek már  nincs hite, megérkezik a semmibe.           Miskolc. […]

Posted by
Posted in

Flóri és én…

A zöld fű, a fák, az apró kis virág meglazítja keskenyre húzott szád.   Az apró csodák, bogár és lepke… csak nézzük önfeledve.   Az élni akarás, mi bennük rejlik ők sosem felejtik.   Öreg, beteg kutyám lábamra hever, megsimogat… hűséges szemeivel !