About Me

Szabó Veronika az Irodalmi Rádió szerzője.

Nyírteleken, egy nyolcgyermekes nagycsalád harmadik leányaként születtem. Az általános iskolát szülőfalumban, a középiskolát és egyéb szakmai képzéseket Nyíregyházán, a főiskolát Egerben végeztem, munkahelyeim jelenlegi lakóhelyemen, Nyíregyházán voltak. Saját családot nem sikerült alapítanom. Rövid ideig tartó házasságomból született kislányunkat még újszülött korában elveszítettük. Irodalmi érdeklődésem kisiskolás koromban kezdődött el mesék olvasásával, hallgatásával, majd egyre több regény és vers megismerésével. Nagy hatást gyakoroltak rám a Petőfi Rádió régi irodalmi műsorai, rádiójátékai, mesejátékai, színházi közvetítései, a mai napig szívesen emlékezem rájuk. Gyermekként és ifjúként színjátszó csoportokban tevékenykedtem, gyakran vettem részt vers- és prózamondó, valamint szaktárgyi – leginkább magyar nyelv és irodalmi – versenyeken. 12 éves koromban kezdtem el verseket írni egészen 18 éves koromig. Sajnos egy kamaszkori helytelen döntésem miatt azok már nincsenek meg. Hosszú ideig szabadidő hiányában nem nagyon foglalkoztam írással, csak néha vetettem papírra gondolataimat, átélt vagy mástól hallott, illetve kitalált történeteimet egy-egy novellában, amelyeket sokáig a fiókom mélyén őriztem. Az utóbbi években neveztem be néhány pályázatra írásaimmal, többségük napilapban, folyóiratban, antológiában és meséskönyvben jelent meg, dobogós helyezéseket is értem el velük. 2017-ben készítettem el mindkét szülőm ágán Családkönyv címmel őseim, rokonaim adatokkal, fotókkal, dokumentumokkal illusztrált történetét, eddig ez volt a legnagyobb munkám. Környezetemben mesemondóként is ismernek, meghívásra több rendezvényen sikerrel szerepeltem, felnőtteknek valamint gyerekeknek szóló népmesékkel. A tavalyi esztendőben egy országos versenyen vers- és prózamondó kategóriában „Kiemelt arany” minősítést kaptam. Mostanában egy novelláskötet és egy életrajzi regény megírását tervezem. Örömömre szolgál, hogy az Irodalmi Rádió alkotó közösségének tagja lehetek, s megismerkedhetek tagtársaim munkáival is.

Posted by
Posted in

A tejföl

A mezítlábas, süldőkorú cimborák önfeledt vidámsággal rótták ócska ruhájukban a szekérkeréknyomos falusi utcát. Szomszédok és osztálytársak lévén gyakorta láthatta egyik a másikat. Ha szórákozásra vágytak, vígan fújták a maguk készítette tökszár dudát, fára mászva „fészkeztek”, vagy örömmel rúgták a száraz fűvel kitömött rongylabdát. Csillogó szemmel diskuráltak a nekik tetsző lányokról, elbeszélték a mástól hallott eseményeket, […]

Posted by
Posted in

Bodzatánc

  Napsütötte, árnytalan, meleg délután izzasztotta a földeken dolgozó emberek homlokát. Egyre nehezebbnek érezte fáradt, kérges tenyerük a kopott kapanyelet. A közeli poros úton elhaladt néha egy-egy lovas szekér a többségében nádfedeles, tornácos vályogházak előtt, az akáccal szegélyezett útszélen rongylabdát rugdostak a mezítlábas fiúgyermekek. A zsenge korú Szabó Mihály és a vele egyidős Gyuris Bandi […]

Posted by
Posted in

A gyógyír

Andrást, a család legidősebb tagját minduntalan elfogta a mehetnék. Heves természete lévén gyakran talált magának dús keblű, forró ölelésű asszonyt, aki hosszabb vagy rövidebb időre maradásra bírta. Hiába tartóztatta volna otthon hűséges felesége, Márta, az ő szoknyájánál valahogy nem tudott tartósan megrekedni, még gyermekei szomorú szemeit látva sem. Akár nap sütött, szél fújt, esett, vagy […]

Posted by
Posted in

A kimosott jelvény

Ősz van. Az évszakhoz képest enyhe idő. A fák itt-ott aranyló, máshol rozsdavörös színekben pompáznak, helyenként ritkuló zöld levelek emlékeztetnek az elmúlt nyárra. Reggel még ködburok vette körül a környéket, de mostanra már a nap simogatja gyengéden a járókelők arcát. Az utca sárgás homokfedelét halványbarnásra festette a tegnapi csapadék. A levegő ennivalóan finom. A kerttől […]

Posted by
Posted in

Végzetes kirándulás

Végzetes kirándulás Csodásan zajlott a nyár. Vidáman röpködtek a fiókáikat már rég szabadjára engedő madarak, amelyek az üde és lombos fák ágain megpihenve adták elő kórusművüket vagy szólamaikat. Boldogan járták féktelen táncukat a tarka lepkék, s a gyors, repülőgép alakú szitakötők sem feledkeztek meg kecses bemutatójuk megtartásáról. Élénken dolgoztak a hangyák, szorgalommal gyűjtögették mézüket a […]

Posted by
Posted in

A kislány és az ibolyák

A kislány és az ibolyák Égszínkék szemeit tágra nyitva felébredt álmából a víg tavasz. Körülnézett, mintha azt keresné, megvan-e még, amit tavaly itt hagyott. Kopár ágak, száraz füvek nyitottak neki nyikorgó ajtót, s arra kérték, frissítse fel őket. A tavasz megtette. Mindig is jóban volt az áldott Nappal, mely kellemes hőmérséklettel és simogató sugaraival üdvözölte […]

Posted by
Posted in

Az imakönyv

A család apró népe kíváncsian hallgatja az édesanyjuk szájából elhangzó izgalmas, vagy csodaszép, de mindig tanulsággal végződő meséket. A kis házban a sok jó ember szűkösen bár, de nyugodtan elfér. Az anya a háztartás vezetése mellett rengeteg időt tölt csemetéivel, hogy azok rendesen és egészségesen fejlődjenek. A nagyobbak tanuljanak jól az iskolában, a kisebbek meg […]

Posted by
Posted in

Álljon meg a gyászmenet!

Fáradtan andalogtak a vállukra vetett, alaposan megdolgoztatott kapával, vagy éppen kaszával este az emberek a kellemes árnyat adó, akáccal övezett, poros, faluszéli úton. Napbarnított arcuk, szikkadt testük jelezte, hogy nem kívánkoznak másra, csak egy vacsorára, egy kis pihenésre, s asszonyuktól néhány kedves szóra. Útközben el-elbeszélgettek arról, mit hallottak, mit mondott be a rádió, mennyit nőtt […]

Posted by
Posted in

Falusi lány Pesten

Bizonyára sokan emlékeznek még a 80-as évek tájékán elég gyakran hallható, s a vidéki ember tudatlanságát, tapasztalatlanságát megjelenítő, „Paraszt bácsi felmegy Pestre” kezdetű viccekre. Nos, én ismerek valakit, akiről szintén mesélni lehet azzal a különbséggel, hogy ő nem egy bácsi, hanem egy falusi nagycsaládban élő, ifjúkora elején járó leány volt. Az akkori társadalmi időszakban igen […]

Posted by
Posted in

Tessék harapni!

Örömtáncot lejtve érkezett meg a sorára váró tavasz. Már a lustább hófoltok is világgá mentek, semmi sem mutatta a tél nyomát. Eltette magát jövőre a szerényen fejet hajtó fehér hóvirág, hogy átadja helyét az álmukból magukhoz térő fák dús rügyeinek és a sokféle színes szirmú növénynek. Az itthon telelő madarak víg nótákra keltek, s hosszú, […]