About Me

Szekeres Nóra az Irodalmi Rádió szerzője.

„Ki szeretni, és lelkesedni képes,
az csalódik, ám akkor is megy,
minden fájdalmon, s bajon át,
a verset csak ő érti meg,
ki a szívével néz, s a lelkével lát.”
(Sepsi Sándor: A verset ő érti meg… -részlet-)

A magyar irodalom és költészet szeretete számomra gimnáziumban kezdődött – remek magyartanárom volt. Reálszakos diákként is mindig nagyon vártam az óráit. Imádtam a verseket, a verselemzéseket: általuk teljesen más világba csöppentem. Rájöttem, hogy a magyar nyelv mennyire árnyalt, kifejező és hogy a költői képekkel, eszközökkel a „hétköznapi” nyelven el nem mondható érzések, hangulatok, megélések is milyen szemléletesen érzékeltethetőek. Akkor indultak az első szárnypróbálgatások: amíg a kamasz lányok többsége naplót írt, én verseket.

A gimnázium végeztével elmaradtak a magyar órák erőteljes impulzusai. A közgazdaságtudományi egyetemen eltöltött évek elején még írtam pár verset, de ez lassan háttérbe szorult, és átvette helyét a sok-sok tanulás, munka és a magánélet. Ha valami mélyen megérintett, akkor abból a későbbiekben is született vers, de csak elvétve.

Komolyabban – közel 15 év kihagyás után – 2017 nyarán kezdtem újra az írással foglalkozni. Ehhez egyértelműen kellettek az elmúlt évek sokszor nehéz vagy épp lélekemelő tapasztalásai, önismereti munkái. Új csatornát nyitott bennem minden vers, segített elvezetni, kimutatni azt az érzelmi állapotot, folyamatot, amin épp keresztülmentem vagy amit már régóta cipeltem magammal.

A hobbim, a mániám az emberi lélek – ez megmutatkozik a verseimben is –, ilyen szemmel látom, élem az életem, és a családi, baráti beszélgetések jó része is ennél a témánál köt ki időről időre. Nagyon fontosak számomra a benső értékek és azok a kapcsolatok, amelyek ezeket képviselik, amelyekben ezek megmutatkozhatnak.

Versírás közben próbálok minél közelebb kerülni önmagamhoz – olyan ez, mint egy meditáció, és minél jobban sikerül, annál jobban kivehető, érezhető a versben a megjelenített érzelmi állapot, hangulat, lelki folyamat is.

Az írás rengeteget adott és ad a mai napig nekem – ezzel az élménnyel szeretném megajándékozni a tisztelt Olvasókat is. Két ember – így az író és az olvasó – világa sohasem lehet teljesen egyforma: eltérő tapasztalatokkal, életúttal és asszociációkkal vágunk bele mindannyian egy-egy mű olvasásába, megélésébe. Ami a verseken keresztül mégis összeköthet minket, az a befelé fordulás, az önmagunkkal való őszinte kapcsolódás és a belső munka minősége, mélysége. Ebben szeretném közös utazásra hívni, kísérni az Olvasót a verseimmel – a saját érzelmi világában.

Posted by
Posted in

Mégis

– Mégis – Nem előnyös nekem ez a fejtartás. Túl sok a ránc az áll alatt, a tokán. Mégis engedem, hogy így láss. Nem előnyös nekem ez a megnyilvánulás. Túl közönséges ez a hang Neked, túl lármás. Mégis engedem, hogy így hallj és láss. Nem előnyös sok stációm, válaszom, ruhám. Ahogy szerepeimet húzom, hordom, sután. […]

Posted by
Posted in

Lételem

– Lételem – Állam felszegem, s nézem az eget, az álló, boltíves légtömeget. Lentről a csupasz őszi ágak belenőnek, belekéredzkednek: behálózzák az égszínű kéket, ahogyan kézfejemet az erek – néha engem is látsz ilyen megfoghatatlan, sima végtelennek? Láthatatlan lettem, könnyed, lágy megszokottság: ős, éltető elemed. Hiányom fojt – közelségem evidencia lett: körülölellek. Belélegzel, s én […]

Posted by
Posted in

Két karodban

– Két karodban – Könnyed, fodros fellegekkel táncolt a szél, a nap még izzott, s korongja lágyan, könnyedén simult a meleg, barna domboldalakra, míg az estét csendesen magához húzta, s a gyémántporos égboltot hátrahagyva békésen nyugodni tért. Vállamra tetted két kezed, s gyöngéden elaltattál – ígértél rózsaszín felleget, s míg vártam, hogy az ég megremeg, […]

Posted by
Posted in

Keringő

– Keringő – Csak ámultam, milyen gyönyörű voltál. Fölém emelkedtél, reám borultál, mint a tüzes, tiszta ég – fénylő egem, s én oly’ kicsiny voltam, jelentéktelen, mint nyári éjbe tévedt, gyönge fuvallat, amit magába szív a forró, sötét mozdulatlan lég – s ahogy a szellő: én is megadtam magam. Lágyan simultam két szemedbe, s álltam […]

Posted by
Posted in

Akác

– Akác – Tücsök-lármás, szélfútta éjjel, int az akác lombos ág-kezével: Te előttem, hátad mögött a fák, s az az egy akác pont a szívembe lát. Hangod a nyár-éjben könnyedén kering, fülembe száll, zenél, s néma szívemben barangol – lágy és meleg, mint az első, kacajtól édes otthon. Maréknyi kis rőzseláng lobban ájult szívemben, nagy […]

Posted by
Posted in

Kézen fogva

– Kézen fogva – Egyszer csak kézen fogott a magas Isten, miközben gondjaimat hoztam-vittem; kézen fogott, s akkor, ott kezeimből minden bú és bánat kipotyogott. Hűlt helyükre, két tenyerembe az Isten szépen, gondosan, hatalmas nagy ívben időtlen, szelíd jeleket rajzolt – s én közben újra éreztem az otthont. Egyikbe a békét, másikba a harcot, s […]

Posted by
Posted in

Séta Istennel

– Séta Istennel – (Egy szürkületről) Az utolsó napsugarak futnak versenyt a száraz levelekért, Csak vállamon lassítanak; így sétálunk az avaron: Te meg én. Látom az őszt, a színeit; Te meséltél nekem sárgát és ébent… Hív még az élet! s képeid, ha fakultak is, bennem egyre élnek. Én nem akartam ennyi őszt, ennyi kiégett, elhullott […]

Posted by
Posted in

Hit

– Hit – Ember voltam, fa lettem. Az ég is kinyílt felettem. A keresztet már ágak tartják helyettem. Ahol csendben megtörtem, új hajtást ott növesztettem: általa is éltem – újra megszülettem. Keresztem már nem viszem. Körbefonom, átölelem, és idővel – lassan – az égig emelem. Ott, tudom, majd átveszed. Koronámból két szent kezed kibogozza – […]

Posted by
Posted in

Ajtót nyitok

– Ajtót nyitok – Ha ajtót nyitok, ne mondd meg, ki vagy. Ne legyél az, kinek tartod magad. Ne legyél anyám, apám, rokonom, se társam, se félszeg jóakaróm. Se haragosom, se bús szeretőm, se adósom, se régi ismerőm. És ha kézen fogva bevezetlek, dolgom, hogy élő tükröd legyek, eldobom – kinn a küszöbön hagyom. Ne […]