About Me

szencsakerika2Szencsák Erika az Irodalmi Rádió szerzője.

Debrecenben születtem, ma is itt élek. Német nyelvet tanítok egy gimnáziumban. Szeretek utazni, ezek az élmények sokszor visszaköszönnek az írásokban is. Érdekel a képzőművészet, az egyiptológia, szeretek furulyázni, klasszikus zenét hallgatni és olvasni. Írni 2013 őszén kezdtem. Rövid, egy-egy oldalas írásaim vannak. Valójában nagyon személyesek, jelen pillanatban nem is tudnék olyan dolgokról írni, amelyekhez nincsen személyes kötődésem. Az emberek alapvetően azt jelzik vissza, hogy jó érzés olvasniuk az írásokat. Amíg olvassák őket, megnyugszik a lelkük. Számomra ez óriási dolog, mert azért írok, hogy örömöt és boldogságot vigyek mások szívébe. Annyi szürke és lelketlen dolog van a világban, igyekszem olyat hozzátenni, ami a pozitív oldalra hangol, ami melegséget ad a mindennapokhoz. Persze nem minden írás ilyen talán, de alapvetően én ezt fontosnak tartom. Boldog vagyok, amikor írok, jó érzés, ahogy sorjáznak a gondolatok. Írok szomorúbb dolgokról is, de azokat meg jólesik kiírni magamból.

Posted by
Posted in

Arcok

Lehet gyerekekről aranyos képet készíteni, tinikről dögöset, bulizóst, modellekről tökéleteset, gazdagokról irigylésreméltót, de letisztultan őszintét csak egy felnőtt arcáról lehet, aki már sokat tapasztalt a világból és legfőképp önmagából. Talán még nem ráncos az arca, nem löttyedt a bőre, de a tekintete mégis sokatmondó. Túl van jón és rosszon, szerelmeken és csalódásokon, álmokon és azok […]

Posted by
Posted in

Átmeneti hely-telenség

Békésen utazom a vonaton. Jegyem előkészítve, ha jönne a kalauz. Mondhatni példaértékű utas vagyok. És a kalauzzal együtt elérkezik az a pillanat is, amikor kiderül, hogy a jegyemen minden stimmel, csak a dátum nem, hogy rosszul adták vagy rosszul kértem, már mindegy. Ergo nincs is érvényes jegyem. Úgyhogy elkezdek vándorolni üres helyről üres helyre, de […]

Posted by
Posted in

Ne engem

Vannak sorsfeladatok, amikor az ember érzi, hogy esélye sincs kihátrálni, pedig a háta közepére kívánja az egészet. De az a valami üldözi őt, és állandóan az útjába kerül vagy inkább útját állja, megakadályozva, hogy elnézzen, vagy akár elslisszoljon mellette. Akármennyire is lábujjhegyen tipeg, hogy a sors ne csapjon le rá, mikor azt hinné, hogy megúszta, […]

Posted by
Posted in

A sors útjai

Mostanában divatba jött Toscanáról, az olívaolajról és az olívaszüretről írni. Bevallom én szívesen olvasok ilyen memoárokat egyrészt mert nagyon szeretem Itáliát, másrészt mert  egyszer megadatott nekem, hogy részt vegyek egy olajbogyószüreten és ily módon is felelevenítem az emlékeket. Még pedig Assisi mellett egy farmon. Egy hétig szüreteltünk október végén, november elején, de ott még nappal […]

Posted by
Posted in

Tökéletes pillanatok

Egyszer elutaztam egy Diana Krall koncertre. Megkérték az árát, olyannyira, hogy el is tűnődtem, megéri-e úgy mindennel együtt, ha hozzáveszem az utazást, szállást. De mégis,  annak a nyárnak emblematikus pontja volt, mert ez a program a maradandó, tökéletes pillanatok élményét adta. Elmehettem volna az árából öt másik kultúrprogramra is, de azokból már van tucatnyi az […]

Posted by
Posted in

A szeretet megszépítő erejéről

Volt egy rövid időszak, amikor sokszor megfordultam a kórház ápolási osztályán. Szomorú egy hely az. Egy kórteremben feküdtek talán hatan is, és nagyon gyakran cserélődtek, mert vagy hazakerültek vagy meghaltak. Ez utóbbi tényleg megváltás volt, mert az ő állapotuk, élethelyzetük már nem igazán nevezhető életnek. Én magamban csak a halál előszobájának tekintettem ezt a helyet, […]

Posted by
Posted in

Boldogság kortyokban

Már régóta gondolkodom, hogy rá kéne szoknom a kávézásra. Igaz, hogy az orvosok mindig lefelé szoktatnák az embert: „Kávézik? Hagyja abba, nem jó az.” Pedig remek szokás. Az ember kiül egy kávézó teraszára, rendel egy erős eszpresszót vagy egy lágy kapucsínót, elmélázik felette, nézi az arra járó embereket. Ha szerencséje van, élvezi az arcát simogató […]

Posted by
Posted in

Bogi

Azt mondják, kutyával könnyebb ismerkedni, kisgyerekkel meg a férfiaknak csajozni. Bogit is mindig vitte magával a gazdája. Bár neki nem volt ilyen célja, mégsem lépett ki nélküle az ajtón. Szép, közepes testű kutya volt, zsemleszínű, puha, hosszú szőre olyan simogatnivaló. Utat is engedtek neki, amerre csak ment. No nem félelemből, hiszen Bogi roppant barátságos és […]

Posted by
Posted in

Világokon át

Még nem is meséltem, hogy a nagymamám fényképész mester volt. Imádta a szakmáját és profi volt benne. Portréfotósként dolgozott, egész életében tágranyílt szemű gyerekeket, boldog párokat, érettségiző diákokat örökített meg. Nekem nagyon tetszett a munkája, büszke voltam rá. Kiskoromban többször voltam vele a kettes műteremben, ahol láttam azt is, hogyan hívják elő a képeket. – […]