About Me

toroknandorTörök Nándor az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2017. cím birtokosa.

1965-ben születtem, a felvidéki Lelesz községből származom. Gimnáziumi tanulmányaimat Nagykaposon és Selmecbányán végeztem. 1989-ben szereztem kertészmérnöki diplomát Budapesten. Azóta itt élek.

Első verseimet az egyetemi évek alatt írtam, majd kb. 20 év szünet után, 2010-ben újra az írás felé fordultam. Elég későn kezdtem publikálni. Nyomtatásban 2015-től jelentek meg írásaim az Agria irodalmi folyóiratban, a Magyar Múzsában, a Napútban, a Hetedikben, a KisLantban, a Kaptárkövekben, a Régióban (Szlovákia) és számos antológiában. A különböző online irodalmi lapokban, pályázatokon is próbálok legjobb tudásom szerint jelen lenni.

2017-ben elnyertem az Irodalmi Rádió legjobb szerzője  díjat és a Természet Poétája címet.                           Az OMLIT pályázatán Mécs Lászó Irodalmi Díj: 2.hely, Az Év verse: 2.hely  

2018. OMLIT Igazgyöngy pályázat: 1.hely, Az utolsó olvasóért pályázat: 1.hely  

2019-ben az IR pályázatán az Év mérnök költője pályázat  1.hely, a Természet Poétája pályázat: 2.hely             A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Líra Különdíj, 2019.                                                                                     A Napút Ady-pályázat, parafrázis kategória I. hely (Tavaszi Hanga néven)                                                      Anyanyelvápolók Rímes Nyelvi Játék pályázat 3. hely, Bárka gyermekvers pályázat: Antológia

2020-ban a Szárnypróbálgatók pályázaton Líra kategória: 1. hely

Öt versemet megzenésítették (Karády István, Deme Csaba, Viháncos Duó) és több versem is hallható CD-n és a világhálón művészi előadásban (pl.:Barbinek Péter, Csankó Zoltán, László Zsolt, Náray Erika, Stohl András, Zsoldos Árpád és Zsoldos Adrienn közreműködésével)

Megjelent köteteim:

Érzelmek sodrában (2015. Hungarovox Kiadó) + Netkötet (2018. Irodalmi Rádió)

Pajzs a résen (2016. Hungarovox Kiadó)

Hangok szürkületben (2019. Hungarovox Kiadó)

A Pillanat geometriája (2020. Hungarovox Kiadó)

 

 

Posted by
Posted in

Megyek a télbe

Megyek a télbe. Lépdelek kimérten, s lám, az ősz búcsút int, illedelmesen. Gúnyos új gesztusát addig meg nem értem, amíg a friss hóban az ösvényt keresem. Megyek a télbe. Ordas, vad vidéken a nyár heve még emlékeimben él. Álmomban jártam itt (nem is olyan régen), ez ugyanaz a hely, hol senki sem beszél. Megyek a […]

Posted by
Posted in

Őszi képeslapok

Hajnal A fák horizontján a hideg Hold henyél, míg szemérmetlenül elszórják terhüket, a homály ritkuló hajába kap a szél, s borzasan ébrednek a nincstelen füvek. Reggel Széltépte plakátok tövében tétován, híg sárban fetrengve ébredez a fény, a torz valóság rám fröccsen még korán, s foltos lesz rajtam az aznapi remény. Délelőtt Kelletlen nyújtózik a ködhatár […]

Posted by
Posted in

Pohárral kezemben

Érzelmek sodornak, lehúznak, emelnek, konok kérdésekre ötven év felel meg. Ötven év nagy idő embernek és bornak, minden pohár alján indulatok forrnak. Indulatok forrnak, érzések támadnak, védekező állás: hátam a hátadnak. Megvetettem lábam, szemtől szembe várom megüdvözülésem, vagy hitvány halálom. ⃰ Örvények húznak le, átölel a hínár, felszínen maradva minden nap a kín vár. Szomjas […]

Posted by
Posted in

Szavak

Emlékek mezején bolyongok tétován, szavakat kutatok, mit senki sem talál, kószálok, tűnődöm a múló lét jogán, s eszembe jut néhány roncs élet, ép halál. Érzésem foghíjas: zavaró a hiány, az űr e kietlen nirvána peremén (mi nékem megfelel, de egyébként silány), milliók élnek itt, közöttük te meg én. Több millió szittya, besenyők és hunok rongyos […]

Posted by
Posted in

Szégyenemben írok

Húszévesek izzó hevével, ha írok: csiszolatlan, érdes, ösztönös szavakkal, belülről szétmarnak évszázados kínok, szégyenemben írok, sohasem haraggal. Szégyellem magamat minden ember miatt, aki mosolyogva képes hátba döfni társát, vagy barátját, és a lengőhidat köztük felégetni, szakadékba lökni. Szégyellem magamat önmagát tagadó, kérkedő fohászú, képmutató helyett, ki vízről papolva pimaszul kacagó hangsúllyal emeli fel a boros […]

Posted by
Posted in

Lebegés

Ujjaid balzsama ápol, halk hangod biztat és nyugtat, lehetsz itt, közel vagy távol, gyógyító ópiumom vagy. Függővé te tettél engem, ösztönöm tudja a választ: végleg a részeddé lettem, s te is a részemmé válhatsz. Testünk és lelkünk forr egybe, amikor suttog az ajkunk, úgy szállunk a végtelenbe, semmilyen súly nincs ma rajtunk.

Posted by
Posted in

Vadvirágok

Egy üstökös száguld felém és türelmem holdja fogyva. Ti értetek perelek én. Kezetek majd ki fogja? A puszta földön nőttetek, konok búzaként a gyomban. Erősek vagytok, úgy lehet, ám szívem félve dobban. Gyönyörű rózsájú kórók, tüskék közt, szirmokból lángok, illatuk szerteszét szórók, vagytok, kis vadvirágok.

Posted by
Posted in

Valami rám esett

Valami rám esett. Az ég sötét súlyából csipetnyi. Egy marék valóság, mit megpróbálok nem észrevenni, pedig felhőként tornyosul fölém. Falak repednek, s inog a födém. ⃰ Valami rám esett. Angyal szárnyából kitépett pihe. Pár deka boldogság könnyektől fakult tavaszi színe, egy áttetsző, misztikus talány. Paplanom alatt szunnyad a magány. ⃰ Valami rám esett. Gyermeki kacaj […]

Posted by
Posted in

Szilánkok, tövisek

Szilánkok, tövisek szaggatják ruhádat, lelkedet tépázó záporozó vádak. Szilánkok, tövisek húsodba hatolnak, véred a papíron fájdalma a tollnak. Szilánkok, tövisek tokozódnak benned, a részeddé válnak, soha le nem vedled. Szilánkok, tövisek barázdája mélyül, szívedbe hasítva belepusztulsz végül. (Szilánkok, tövisek örökös bántalma, sértett hiúságok szemétre szánt halma).

Posted by
Posted in

Gerincem húrján

Gerincem húrján játszik az isten, kínvallatását nehezen bírom, közhelyes vallomás: (mire vittem?) üres gondolat egy sajtpapíron. Lényemben bujkáló hófehér hitem szikrázó szavát a zord égre írom. ⃰ Gerincem húrján játszik az isten, fájdalmas himnuszt: végzetem dalát; deresbe simult szakállam, tincsem, s nem ettem meg még kenyerem javát. Ezentúl magam élőnek tekintem, s dalolva várom az […]