About Me

Fotó: Ambruzs-Szabó József

Turi Török Tibor az Irodalmi Rádió szerzője.

Budapesten születtem, majd Keszthelyre kerültem múzeumosként (Népviseletes Babamúzeum, Magyar Történelmi Panoptikum, Játék és Nosztalgia Múzeum). Középiskolai nevelőtanárként novellákat írtam, MUOSZ pályázaton döntőbe került egy írásom. Aztán „jött szembe az élet”, és fel kellett hagynom legkedveltebb időtöltésemmel. Rajzszakköröket tartottam középiskolákban, majd hogy „megritkult” vagy tíz év előtt az életem, szobrászkodni kezdtem. Közel két tucatnyi köztéri szobrom van a Kárpát-medencében.
Az önkifejezés legigazabbja számomra a novella. Nappal műterem, éjjel ánégy és ceruza… Emlékeim legjobb társaságom. „Izgalmasak” a vele töltött esték, ő mesél nekem, én kiigazítom, és papírra vetem. Messzire utaztat térben és időben. Néha „megfűszerezem” hamisságokkal, amitől határozottan fogyaszthatóbb, olvasmányosabb lesz. Végül is, ami nem történt meg, az is velünk van.
Korábban a Látóhatárban jelentek meg írásaim (Andrásfalvy Bertalan szerkesztése alatt). Egyik novellám a Corn and Soda pályázaton 2. helyezést ért el 2017-ben. A 100 Mini Történet c. antológiába (Trivium Egyesület) két írásomat, a Szó-kincs 2018 antológiába egy írásomat választották be idén.

Posted by
Posted in

Egy nagy grafikus életmargójára

Egy nagy grafikus életmargójára Negyed évszázada találkoztunk Tusnádon, szülőfalujában. Küküllő-mentit ittunk, közös barátunknál, Virág Jóskánál. Első látásra kis ember, majd egyre nagyobb… Az Olt partján élt kutyájával, ki, mikor Elemér hazafelé ment a Csángó csűrből (kocsma) és rózsaszínnek látta a Nyergestető ölelte csillagos eget, előrefutott, jelezve: gyere gazdám, nincs medve a közelben! Rendben mindig bevárta, […]

Posted by
Posted in

Ködbe veszett mindenünk

Ködbe veszett mindenünk Mikor a fáradt Hold belezuhant a nyújtózó Nap ágyába, a hajnal, régen holt Mátyásunkat a Duna-parton találta. Hatalmas dereglyék gyomrába dörömböztek a ledobált corvinák. Bő bugyogós törökök hordták keskeny pallón egyensúlyozva, gyakran a vízbe ejtve terhüket. Galeotto Marzio és Janus Pannonius fejedelmük vállára borulva zokogtak, kinek vigaszra nem maradt ereje, csupán ennyit […]

Posted by
Posted in

Saját árnyékom gazdáját keresi

Saját árnyékom gazdáját keresi Ha már a lét és a valóság paradoxon, akkor az érthetőnek az elkövetkezendő halálban kell lennie. Valami körül kullogunk, de míg élünk, fel nem foghatjuk, hogy valahol lennie kell az érthetetlennek, hogy végre megértsük. Létünk jelen formája az élet, alsóbbrendű más létezésformánál, mert a felfoghatatlan jellemzi. Létfilozófusok soha nem jutnak eredményre, […]

Posted by
Posted in

Örökké vagyunk!

Örökké vagyunk! Jól belegondolva, vagy akár sehogy, örök életű vagyok. Mert: Mozdulatomat, hanghordozásomat, elhivatottságomat, életfelfogást és tehetséget őseimtől örököltem. Mikor a kávémhoz kockacukorért nyúlok, pont úgy teszem, mint ahogy lang pakombartos porosz ősapám. Mikor megdobban a szívem Erdélyért, a székely anyai elődök üzennek. Miként a formázófa nem idegen a kezemben, sejtem, valakim már gyakorolt helyettem, […]

Posted by
Posted in

Mobiltelefon

Mobiltelefon Végignézve a metró utasain, elkap a csüggedés. Mindenki a telefonját bújja. Belőlük léphettek ki, mint Jin a palackból. De az legalább kalandra indult, ők viszont nem bírják elengedni. Teret nyertek, de hiába, mert tenyerükben vigyázzák volt börtönüket. Nem léteznek egymás számára. Bezzeg a régi szép időkben beszélgettek. Bocsánat! Akkor az újság mögé bújtak, most […]

Posted by
Posted in

Író, ki a boldogsággal jegyben jár

Író, ki a boldogsággal jegyben jár Az örök élet kezedben! – csak tollat fogj vele! Ki majd szerencséssé tesz, ő vezeti soraidat, ő osztja el a pontot és vesszőt, majd abban is segít, mit közé kell írnod. A fáradt régiségeket megbabonázza, és kelendővé teszi időköntösük; mert szín és forma a jelenből beléjük szivárog, tarkítja és […]

Posted by
Posted in

A bolondok házában

A bolondok házában – Pusztai úr! Maga mindig is Kolombusz Kristóf volt. Miért mondja most, hogy Neumann János? – kérdi dr. Paksi Imre neurológus az ápoltjától. – Miért baj az, doki? – Mert Neumann én vagyok! – Akkor én most dr. Paksi Imre legyek? – Isten ments! Akkor ki gyógyítja magát?! – Hát, ha maga […]

Posted by
Posted in

A győzelemhiányos békétlenkedő

A győzelemhiányos békétlenkedő A Rákóczi utca 47. számú lakás leégett, a Malév Airline 13. számú légijárata az Alpok felett lezuhant, a Nyíregyháza felé közlekedő 17 óra 20-as gyors kisiklott. Ha nincs tűz, légikatasztrófa és vasúti szerencsétlenség; sem a ház, sem a légibusz, de a vonat sem repülhetne a hírek szárnyán. (A Boeing megtehette volna a […]

Posted by
Posted in

A művészi szabadságról

A művészi szabadságról A művészi szabadsággal lehet élni és visszaélni. Mikor ábrázolok, mondjuk Bartókot, akkor szolgai alázattal teszem, mert tudom, hogy jobban a zeneszerzőre kíváncsiak, és nem énrám. Ha nem ikonikus a modell, már szívesen hallatom énemet is. Nem csak dokumentálok, de véleményt is szívesen mondok a megformázáskor. Elcsüggedek, mikor a portré csak ürügy a […]

Posted by
Posted in

A sztupánál

A sztupánál A zalaszántói Világosvár-hegyre kapaszkodtunk. Ormán Európa legnagyobb sztupájának* lombok fölé emelkedő csúcsa szúrta nyársra az arra tévedt bárányfelhőket. Hajdan volt szőlőskertek érett cseresznyéi nevettek ránk. Fogócskázó, babos kendős kislányok angyalhangja csilingelt a múltból. Ameddig az ösvény, a bazaltkövekből épített buddhista tornyocskák**, az ágakon napfürdőző piros gömböcskék mindenkié, felérve a Buddháé lesz a minden, […]