About Me

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.
Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót.
Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk.
A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket és galériáinkat.
Szerzőinknek segítünk kötetük kiadásában, akár a teljes kiadási folyamatot elvégezzük nyomdai partnerünk segítségével.
Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezzük felolvasóestjeinket, nyári táborunkat, születésnapi rendezvényünket.
Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését és lebonyolítását is.
Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók (írók, költők, képzőművészek, előadók) jelentkezését is.

2018-ban már 16 éves az Irodalmi Rádió és terveink szerint ez a szám még többször megsokszorozódik majd.

Elérhetőségeink:
ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu
telefon: 70/616-7583; 70/616-8684

Posted by

Az év pedagógus írója és költője 2018. – pályázat – végeredmény

„AZ ÉV PEDAGÓGUS KÖLTŐJE 2018.” – „AZ ÉV PEDAGÓGUS ÍRÓJA 2018.” az Irodalmi Rádió pályázata – végeredmény Az Irodalmi Rádió felolvasóest-sorozatának keretén belül 2018. szeptember 15-én, szombaton, 13:00-tól Budapesten, a Csokonai Művelődési Központban telt ház előtt kiosztottuk “Az év pedagógus írója 2018.” és “Az év pedagógus költője 2018.” kitüntető címeket és díjakat. A rendezvényen a […]

Posted by

Az év jogász írója és költője 2018. – pályázat – végeredmény

„AZ ÉV JOGÁSZ KÖLTŐJE 2018.” – „AZ ÉV JOGÁSZ ÍRÓJA 2018.” az Irodalmi Rádió pályázata – végeredmény Az Irodalmi Rádió felolvasóest-sorozatának keretén belül 2018. szeptember 15-én, szombaton, 13:00-tól Budapesten, a Csokonai Művelődési Központban került sor “Az év jogász írója 2018.” és “Az év jogász költője 2018.” kitüntető címek és díjak átadására. A rendezvényen a díjátadás […]

Posted by
Posted in

Az év orvos írója és költője 2018. – pályázat – végeredmény

„AZ ÉV ORVOS KÖLTŐJE 2018.” – „AZ ÉV ORVOS ÍRÓJA 2018.” az Irodalmi Rádió pályázata – végeredmény Az Irodalmi Rádió felolvasóest-sorozatának keretén belül 2018. szeptember 15-én, szombaton, 13:00-tól Budapesten, a Csokonai Művelődési Központban kiosztottuk “Az év orvos írója 2018.” és “Az év orvos költője 2018.” kitüntető címeket és díjakat. A rendezvényen a díjátadás ünnepélyes pillanatai […]

Posted by
Posted in

Művészportré Szilágyi Katalinnal

Mottóm édesapám, Szilágyi Ferenc után szabadon: „tisztelet, becsület, szeretet”. Szeretnék ennek megfelelően élni, alkotni és tenni. 1967. szeptember 16-án, Pápán születtem. Édesanyám: Székely Jolán. Édesapám: Szilágyi Ferenc. Egy húgom van, Anitának hívják. Szüleimmel és húgommal boldog, családias gyermekkorom volt Pápán. Sajnos szüleim már nem élnek, édesapám kilenc, édesanyám hét éve hunyt el. Felmenőim Erdélyből származnak. […]

Posted by
Posted in

Nádasi Katalin: Az őrzők szigetén – előadja: Zsoldos Árpád

Nádasi Katalin: Az őrzők szigetén Ez a harmadik indián mese, igaz mese, ezért aztán inkább felnőtteknek szól, bár igen jó volna, ha gyermekek is időben átélhetnék e történet szépségét. Kecsua indiánok egy kis csoportjának csodálatos életfelfogásáról, életmódjáról szól, amely negyed századdal ezelőtt még így volt igaz, ahogy elmesélem, de lehet, hogy ma már csak színjáték […]

Posted by
Posted in

Nádasi Katalin: Csillagláma – előadja: Zsoldos Adrienn

Nádasi Katalin: Csillagláma Utolsó mesémet rólad mondom Yakana (Jakana), ki a déli éjszakák tündérszép tüneménye vagy, s nekem legkedvesebb az inkák meséi és csillagai közt. Bocsánatodat kell kérnem, de oly régóta őrizlek szívem melegében, hogy már csak magyar mesét tudok mondani rólad. Úgy jártál, mint az igazi népmese hősök: aki csak beszél róluk, mind beleszövi […]

Posted by
Posted in

II. Miskolci Élő Adás – az Irodalmi Rádióval

Ebben a cikkben egy beszámolót olvashatsz az Irodalmi Rádió szerkesztőségének egyik legnagyobb 2018-as projektéről, a Szinva-parti sztorik című antológiánkról és a hozzá kapcsolódó technikai fejlesztésünkről. A projekt a Térerő Közösségi Alapítvány Városunkért Miskolc II. Élő Adás című kezdeményezésének keretén belül valósult meg. Mi az Élő Adás? Élő Adás – ez most esetünkben nem egy élőben […]

Posted by
Posted in

Művészportré Szűcs Jánossal

1954. november 14-én Békéscsabán születtem. Édesapám szobafestő, édesanyám kiskereskedő volt, már mindketten meghaltak. Gyermekkorom és ifjúságom a nagykorúságomig Vésztőn telt el. Színes, élményekben gazdag falusi gyermekkorom volt. Ezt ma is nagy kincsnek tartom, nem rabolták el a szüleim a gyermekkoromat, hagytak játszani. Az általános iskolát, a gimnáziumot Vésztőn végeztem el. Miután leérettségiztem, 1973 nyarán Budapestre […]

Posted by
Posted in

Apeva-csokor – szépirodalmi pályázat, antológia, rádióműsor és apeva-nap

„Apeva-csokor” szépirodalmi pályázat, antológia, rádióműsor és apeva-nap az Irodalmi Rádió pályázata A pályázat beküldési határideje 2018. május 30-án lezárult. 2018. június 12-én készítettünk egy rádióműsort, ahol 41 pályázó egy-egy apevája hangzik el: 2018. június 23-án megtartottuk a pályázat eredményhirdetését is játékos-sportos apeva napunkon. A rendezvényen készült fotók: A pályázat végeredménye: 1. helyezettek, az APEVA mesterei […]

Posted by
Posted in

Művészportré Dobos Andreával és Kolarics Zoltánnal

Dobos Andrea bemutatkozása 1980. május 20-án születtem Nyíregyházán. Két éves koromban derült ki, hogy magzati korban egy Toxoplazma vírusfertőzés okozta gyulladás érte a látóideg hártyát és ez maradandó károsodást hagyott. Egyik szememmel csak fényt érzékelek, a másikon pedig a látásmaradvány 5%. Szerencsére már a lakókörzetünk szerinti óvodában (Nyíregyházán) szívesen fogadtak az óvónők, gondozónők. Maximális segítségüket, […]