Posted by
Posted in

Szenvedély

Én hittem nekik. Elhittem minden pillanatot, melyet szemem elé pergettek a tánc bűvöletében. Hittem minden mozdulatot, lépést és gesztust. Mert szót nem szóltak, hangjuk helyett kezük, lábuk és egész testük beszélt, arcukat minden pillanatban a zenébe foglalt történet formálta kifejezővé. Hinni kellett nekik. Hinni akartam nekik. Őszinte volt a könny, melyet ejtettek, valódi a boldogság, […]

Posted by
Posted in

Belépő

Az idő-óra rugóját valaki túl szorosra húzta, vagy a kerekei lettek túl nagynak alkotva, mert az előre haladása igencsak rohanó. Mintha nyeldesve lennének, oly észrevétlenül tűnnek el a hetek – az évekbe, évtizedekbe gyülekező – hónapokban. Nem tudom, feledékeny vagyok-e, vagy elégedetlen? De olyan az érzésem, hogy alig éltem, s az évek úgy futottak tova, […]

Posted by
Posted in

Tükör

– Hogy tehetted ezt velem?! – sziszegi összeszorított fogakkal, indulattól remegő testtel. Ujjai kifehéredve markolják a mosdókagyló peremét, szertefoszlott álmok után kapnának, ám azok lassan, de biztosan elillanó füst módjára válnak semmivé a levegőben. A tehetetlen düh váltakozik benne a toporzékoló kétségbeeséssel. Nem érti. Egyszerűen fel nem foghatja, miért. Miért döntött így? Annyi év gyakorlás […]

Posted by
Posted in

Édes kis titkaink

– Ott vannak! Látod őket? – kérdezi nagyapa. – Hol? Te magasabb vagy, emelj fel! – ágaskodik Berci. – Akkor elijesztjük őket. – hajol le nevetve az öreg, és nagy lendületet véve emeli kisunokáját a borostyánnal benőtt kerítés pereme fölé. – Na? Most már látod? – Igen, igen! Ott vannak a szökőkút peremén, mosakszanak. Hogy […]

Posted by
Posted in

A napfény színe

A hatalmas udvar teljesen megtelt emberekkel. Szülők, rokonok, ismerősök ácsorognak mindenhol, a füvön és a betonon nincs egy talpalatnyi hely sem. Különös június tizenötödike remeg a forró aszfalt fölött. A hőség ismeretlen holnapot tol maga előtt, felnőttes sóhajokra kényszeríti a várakozókat.  Változás kezdődik, súlyos, izgalmas változás, amely örökre lezárja a gyermekkort a benti fiatalok számára. […]

Posted by
Posted in

Nagymama

Egy kis ház áll a város főutcáján. Körülötte a világ már újkori, megszokott medrében folyik az élet, ifjú házasok mozgalmas napjaitól nyüzsögnek az udvarok, gyerekek születnek, az emberek hordozzák a mindennapok terheit. Nincs megállás, autók jönnek-mennek, dolga után siet mind, ki élő. A kis ház szinte évszázados, értékes emléket őriz. Egy hosszú élet emlékét, mely […]

Posted by
Posted in

Siklás

A kocsi halkan suhan célja felé a reggeli ködben. Sietni kell, már megint nagy a késés, ha nem ér oda időben, most biztosan kirúgják. Ha éjjel nem kellett volna a gyerek ágya mellett ülnie arra várva, hogy csökkenjen a láza, most talán kipihentebb lenne, s nem volna olyan érzése, hogy a tejfehér ködben szitáló pára […]

Posted by
Posted in

Dani

előadja: Kocsisné Heiler Éva – Lasssssan!!! – kiáltom teli torokból suttogva a félhomályos folyosón. Egyik kezemet a homlokomra tapasztom kétségbeesett, kínos mosollyal, másik kezem az ajtófélfát markolja görcsösen – Ó, te kis gazember! Szeptember óta mondom hiábavalóan, hogy rohanás helyett sétálni illik az iskola falai között. Különben is, a mosdóba futást a szünetben kell elintézni! […]

Posted by
Posted in

Magunk rovására

„Talán a hang, talán a szó, talán a vers üt át a félelem falán” (Mészáros Viktor: A költő dolga) Kutasi Horváth Katalin: Magunk rovására Nem enged szólani, riaszt a félelem; megbénul a nyelv, tátog az értelem. Elszorul a szív, tompít a bánat, nem lehetek ura az erkölcsi aggálynak. Bűn, hogyha hallgatok, bűn, ha beszélek. Kínzón […]

Posted by
Posted in

Fényképeidet nézegetve

Kezemben a házasságkötésünkkor készült kép. Mindketten komor derűvel nézünk a jövőbe. S mégis mindkettőnk szemében ott van a szomorkás fájdalom is. Csinszka hiába reménykedett abban, hogy Babits Mihálynéként élheti tovább életét… Nekem megadatott az első költőfeleség rangja. Ő talán mindent elrontott a ravaszságával. Azt a házasságotokról szóló hírt igazán nem kellett volna elhintenie! Kissé elvetette […]