Posted by
Posted in

Sára meséje

„Feküdni küldenek… de nem megyek! Ülök csak itt és rámolok… Eljön, tudom! Becsönget, érzem én… Ha csendbe’ húszig számolok…” (Ranschburg Jenő)  Te, most lehet, hogy éppen nagyon figyelsz egy bogarat. Vagy egy parkban sétálsz, és belement egy kavics a cipődbe, és ez rossz. Vagy egy buszmegállóban ácsorogsz és nézed az órád, de az is lehet, […]

Posted by
Posted in

Édes kis titkaink

– Ott vannak! Látod őket? – kérdezi nagyapa. – Hol? Te magasabb vagy, emelj fel! – ágaskodik Berci. – Akkor elijesztjük őket. – hajol le nevetve az öreg, és nagy lendületet véve emeli kisunokáját a borostyánnal benőtt kerítés pereme fölé. – Na? Most már látod? – Igen, igen! Ott vannak a szökőkút peremén, mosakszanak. Hogy […]

Posted by
Posted in

Elfogadsz?

Tibi pakolt. Volt egy hete mielőtt munkába kellett állnia. Úgy döntött, azt a hetet otthon fogja tölteni. Milyen régen nem járt otthon, ötlött fel benne a gondolat. A diplomaosztó előtt, úgy fél éve, talán. Bezárta bőröndjét, visszarakta szekrényébe a feleslegesnek bizonyult ruhadarabokat, aztán készített egy teát a konyhában. Jól belakta az albérletét. Egy szoba, konyha, […]

Posted by
Posted in

Kis úr

Ha az életünk olyan, mint egy homokóra, akkor az abban lévő homokszemek, a velünk történő események. Milyen érdekes, minden esemény egyforma súlyú, egyforma felületű. Ha jól belegondolok, lehet benne valami. Minden történést, csak mi címkézünk fel, jónak vagy rossznak vélve. Mi töltjük fel érzelmekkel, de a dolgok valójában csak megtörténnek velünk. Az én homokórám első […]

Posted by
Posted in

Igaz történet

  Bence a Gyűjtőben ült és várt a sorsára. Így nevezik azt az intézményt, ami arra szolgál, hogy a családból kiemelt gyerekeket befogadja. Majd döntve sorsukról, tovább küldje őket. A szerencsésebbeket nevelőszülőkhöz, de van, aki állami intézménybe kerül. Bepakolva várt a folyosón, egyedül volt. Így elég ideje maradt arra, hogy befelé fordulva, átélje érzelmeit. Eddig […]

Posted by
Posted in

Cím nélkül

-Anya! Ugye te soha nem hagysz el? kérdezte, Anna az anyukáját. Közben, odasimult az asszonyhoz, kicsi kezével átölelve a derekát. – Nem, Édesem, soha! Az asszony fáradt tekintetét felvidította, a gyermek kedvessége. -Hiszen apa is ezt mondta, és még is elment! Szólalt meg a kislány, és még szorosabban tartotta anyját. – Tudod Kicsim, apa nagyon […]

Posted by
Posted in

Névtelenek

A tanítónő megállt a kopott iskolapadok között. Keze végig simított egy üres tintatartós üveget. Ilyet is régen látott- futott át az agyán a gondolat. Az olajos padló erős illatával, bíztatta, hogy ne aggódj haza érkeztél! Az iskolaigazgató ott tornyosult a háta mögött. Kicsi termete, még kisebbnek tűnt, a jól megtermett férfi mellett. Könnyű fehér ruháját […]

Posted by
Posted in

Kutyavilág

Tavaszodott a Tengely-közön. A fák elkezdték kibontani aprócska rügyeiket. A szél enyhe simításként járta végig az utcát és próbálta begyógyítani a tél ejtette sebeket. Hajnal volt, a Nap kikukucskált a hegy oldaláról, sugarai megvilágították a siralmas épületeket. Valaha jobb napokat élt ez a környék. Kétszintes házak voltak, melyek homlokzatán még látszódott az építészek által megálmodott […]

Posted by
Posted in

A napfény színe

A hatalmas udvar teljesen megtelt emberekkel. Szülők, rokonok, ismerősök ácsorognak mindenhol, a füvön és a betonon nincs egy talpalatnyi hely sem. Különös június tizenötödike remeg a forró aszfalt fölött. A hőség ismeretlen holnapot tol maga előtt, felnőttes sóhajokra kényszeríti a várakozókat.  Változás kezdődik, súlyos, izgalmas változás, amely örökre lezárja a gyermekkort a benti fiatalok számára. […]

Posted by
Posted in

Nagymama

Egy kis ház áll a város főutcáján. Körülötte a világ már újkori, megszokott medrében folyik az élet, ifjú házasok mozgalmas napjaitól nyüzsögnek az udvarok, gyerekek születnek, az emberek hordozzák a mindennapok terheit. Nincs megállás, autók jönnek-mennek, dolga után siet mind, ki élő. A kis ház szinte évszázados, értékes emléket őriz. Egy hosszú élet emlékét, mely […]