Posted by

Az év gyermekverse és meséje 2016. – eredményhirdetés – 2. rész

Felolvasó-délutánunk második részében a 18 év alatti verselők sikeresen szerepelt alkotásaiból olvastunk fel és jutalmaztuk az alkotókat. A pályázat nyertesei Kuji Zsolt szerzőnk Harminchárom című kötetéből, Papp András alkotónk Föld alatt és föld felett című könyvéből és Aleva Sárosi Erzsébet szerzőnk kiadványaiból kaptak egy-egy példányt. A 18 év alatti gyermekversírók kategóriában a helyszínen oklevelet vehetett […]

Posted by

Az év gyermekverse és meséje 2016. – eredményhirdetés – 1. rész

2016. szeptember 17-én, Budapesten rendeztük meg az év egyik legjelentősebb pályázatának eredményhirdetését, ahol “AZ ÉV GYERMEKVERSE” és “AZ ÉV MESÉJE” címért versengtek a pályázók. A XV. kerületben, a Csokonai Művelődési Központban megtartott rendezvényen szép számú vendégsereg gyűlt össze. Az est házigazdája és a műsorvezető Zsoldos Árpád volt, az előadók pedig Baráth Zsófia, Kocsisné Heiler Éva […]

Posted by
Posted in

Út a boldogsághoz – felolvasóest és pályázati eredményhirdetés

Az “Út a boldogsághoz” pályázat eredményhirdetését 2016. április 30-án, szombaton rendezzük meg, Miskolcon, a Miskolci Egyetemi Könyvtárban 14:00-17:00 között, ahová ezúton is szeretettel meghívjuk a pályázókat és az érdeklődőket! A belépés térítésmentes, de előzetes regisztráció szükséges a rendezveny@irodalmiradio.hu ímél címen. Regisztrációkor kérjük, hogy adja meg a kísérők számát is! Ezen az eredményhirdetésen hozzuk majd nyilvánosságra […]

Posted by
Posted in

Február 13 – Irodalmi Rádió 13

Sok szeretettel várjuk alkotóinkat, partnereinket következő rendezvényünkre! FEBRUÁR 13. – IRODALMI RÁDIÓ 13 Tavalyi évzáró és idei évadnyitó rendezvényünk időpontja összeért, így mindkét eseményt ezen a napon ünnepeljük meg. Helyszín: Miskolci Egyetemi Könyvtár Miskolc, Egyetemváros Időpont: 2016. február 13., szombat, 14:00 Várható befejezés: 17:00 A belépés ingyenes, de az előzetes regisztráció feltétel. Kérlek, hogy részvételi […]

Posted by
Posted in

“Az év pedagógus költője / írója 2015.” – díjátadó és felolvasóest

Szeretettel várunk minden érdeklődőt az Irodalmi Rádió idei pedagógus-pályázatának eredményhirdetésén, ahol kiosztjuk “Az év pedagógus költője 2015.” és “Az év pedagógus írója 2015.” díjakat. A rendezvényen felolvasást tartunk a sikeresen szerepelt alkotásokból, ill. elismerő oklevelek, könyvjutalmak átadására is sor kerül. A rendezvény időpontja: 2015. november 28., szombat, 14:00 A rendezvény helyszíne: Miskolci Egyetemi Könyvtár (Miskolc-Egyetemváros) […]

Posted by
Posted in

Otthonom a templom

MEGHÍVÓ AZ ARS SACRA ORSZÁGOS FESZTIVÁL NYITOTT TEMPLOMOK NAPJÁRA 2015. szeptember 19-én szombaton 17 órára a DESZKATEMPLOMBA (Miskolc, Tetemvár Alsósor 158.) Műsoron: “OTTHONOM A TEMPLOM” zenés-verses irodalmi műsor az Éltető Lélek Irodalmi Kör Egyesület előadásában Szereplők: Asztalos Julianna, Dr. Czap Ágota, Csáti-Ersók Károly, Kardos Katalin, Kocsisné Heiler Éva, Kovács Éva Orgonán közreműködik: Varga László (orgonaművész, […]

Posted by
Posted in

Farkasszélben – Requiem a Don hőseiért

Meghívó Az Éltető Lélek Irodalmi Kör előadására Szeretettel meghívjuk Önt és barátait az Evangélikus Egyházközség (Luther-udvar) Parókia épületébe Miskolc, Hunyadi u. 8. 2015. október 10-én 17 órára a Farkasszélben – Requiem a Don hőseiért című antológia bemutatójára. Díszvendégeink: Buda Ferenc és Serfőző Simon költők Közreműködik: Asztalos Julianna, Bognár Lili Janka, Csáti-Ersók Károly, Dr. Czap Ágota, […]