Posted by
Posted in

P

Hűs forrásom titok vizével itatlak. Folyásomnak gátat mondd, mégis mi szab? Miért nem merülök el magamban, Süllyedő csónak. Megfenekleni vágyom medremben, Benned.

Posted by
Posted in

Honvágy

Elhagytalak. Most azt gondolod, Hűtlen vagyok, Pedig legigazabbul Szeretlek Téged. Mondd hát, Mit tehetek? Ahogy a szerelmeseket sodorja messze egymástól az élet, Úgy vetett engem a sors most távol Tőled. Magyar honból, Magyar honba. De amint tudok, Sietek Hozzád: Smaragd erdőm, Selymes, hűs patakom, Kicsi, tornácos házaim, Édes Erdélyem. Ígérem szaladok. Újra és újra. Kereslek! […]

Posted by
Posted in

Siralom

Ímhol eljött Nagyboldogtalanasszony ünnepe: Ki mennybevét, Más pokolra fut. A földi lét helyére Örökkévalóság jut.

Posted by
Posted in

Csak

Ázni akartam. Dehogy bőrig! Húsig, csontig! Áradni és árasztani, Könnyemmel megmosni; Magam S a világot. Port elverni, Sárt dagasztani. Jókedvet adni.

Posted by
Posted in

Pá!

Ki- gondol Át, vele, bele. Ki- játszana Gyere! A színtér: Játszótér Mesterkélt. Tervezett tervezet. Eltökélt Tökölés. Akaratlan erőtlen. -Kényszerből Jöttem. -Láttam. Féltem. Éltem. Miért ne(m)? Kérdtem. Kértem: Ejts! Veszejts! Felejts! Engem. Magad. Léted: Múltad, Jelened, Félszed. Nevess! Keress! Mást Ha Tudsz, Önként Szeress!

Posted by
Posted in

Éhínség

Szeretetre! Ölelésre! Habzsolni, Falni vágyunk Mi újkori éhezők; Túlsúlyosan is alultáplált, Érzelmektől mentes Kenyérkeresők.

Posted by
Posted in

Gy

Ahogy paplan és Nélküled, Abban az illóolajjal átitatott szobában csak úgy hevertem, Hirtelen ott voltál mellettem. Én csendben szuszogtam Hason fekve. Észrevétlen rám feküdtél, Libabőrös lettem. Szúrtalak, Te öleltél; Csókoltál. Borostád minden kardja Édes gyilok. Veled elkárhozni Akarok!

Posted by
Posted in

Adventi készülődés

– Nyisd ki az ajtót galambom! – dörömbölt a Csodabogyós-barlang bejáratán medvepapa. Mogyoró betessékelte párját, akinek két karja tűzifával volt tele. Barna bundáját vastagon belepték a hópelyhek, amíg a fát aprította, és most egy tömzsi hóemberre hasonlított. Mazsolka a kandalló előtt játszott, és amikor megpillantotta apukáját, elnevette magát: „Hóember, jóember, itt van már a december.” […]