Posted by
Posted in

A falevél I., II.

I. Klorofillhiányos sminkje pasztell színekbe hajlott, stresszhormonjai feldúsultak, s a gravitációnak már nem tudott és nem is akart ellenállni, eleresztette az ágat és a vágyait. II. Életében először és utoljára keringőzött a szélben, boldogan pörgött kifulladásig, s a kert végében arra ébredt, hogy a tervezett szürke világ egy improvizált csendéletének lett nélkülözhetetlen, színes momentuma.

Posted by
Posted in

A gorombákról

Réges-rég, mikor az emberek még égig érő házakat építettek, melyeknek hatalmas harangjai hangosabbak, mint az ég harsonái, tornyaik magasabbak, mint a legmagasabb hegycsúcs és hatalmas ablakaikon a szivárvány minden színe beragyogja a hosszú padsorokat. Élt ebben a korban egy goromba fickó. Éjt nappallá téve üldögélt a hatalmas tornyok között, hallotta a csúcsaikból feltörő végtelen harangszót […]

Posted by
Posted in

A nimfa

Hó, hó a nyár kellős közepén. Hatalmas pelyhekben hullott alá a hófehér, szilárdra fagyott eső. A király, kastélyának legmagasabb bástyáján állva fürkészte a megzavarodott világot. Arcát megcsípte már a pír és fényesen ragyogott, ahogy a lenyugodni készülő nap utolsó sugaraival megvilágította az olvadó hópelyheket. Hosszú szakállában itt-ott feltűnt egy-egy fehér szál, ám mélykék szemei még […]

Posted by
Posted in

Az egyszarvú

Rudi egy messzi-messzi tájon ébredt. Egy olyan helyen, amelyet eddig csak könyvekben vagy tévében látott. Egy gyönyörű és veszélyes esőerdőben, egy ősi varázserdőben ébredt. Miután feltápászkodott meglátott egy virágot. A virág – ez a legjobb elnevezés rá – leginkább egy húsevő növényre hasonlított. Vörös szirmai akár a karmok, vonzották a tekintetet és a tudatlanok érintését […]

Posted by
Posted in

A vásár

A piac ezen a hétvégén a kelleténél is hangosabb volt. Rudi a nagypapájával járta be keresztül kasul a kofakirályok uralta birodalmat. Az egész olyan volt, mint egy elnagyolt játék, ahol a harcosok következő küldetésükre készülve bevásárolnak élelemből, fegyverekből, páncélból, varázsitalokból és varázstekercsekből. Nagyapa listáján persze ezek közül semmi nem szerepelt. Volt rajta cékla, egy csokor […]

Posted by
Posted in

Az ágy

Hősünk, leleményes Lélek, amúgy köztünk szólva Rudi, egy ágyon ébred. A szoba körülötte fehér, bár néhol már hullik a vakolat. A hirtelen fölé hajoló arctól nem látja a szoba másik felét, de sejti, hogy az sem nézhet ki sokkal jobban, mint amit eddig látott. Az arc ismerős. A vonások, a szemek, lassan kúszik előre a […]

Posted by
Posted in

A mester

Ismertem egyszer egy fiút, hívjuk most Léleknek. Botor volt a maga módján, botor és bizakodóan naiv. Hittem benne, ám ő nem hitt semmi másban, csak hogy a játék és a boldogság örök. Az pedig, hogy valami örök és mindörökké való-e, az csak tőlem függ. De ne rólam beszéljünk. Aki most rövid megemlékezésem célpontja, nem más, […]

Posted by
Posted in

Gratulálok

Szívből gratulálok Bodó Csiba Gizellának a megérdemelt 2015-ös év legjobb szerzője elismeréshez, és kívánom, hogy még sokáig folytathassa értelemmel és alázattal teli alkotói munkáját!

Posted by
Posted in

Vergődő vigasz /Asszociáció/

Vergődő vigasz   Itt kucorgok létem vermében, felém nyomuló falak tövében tenyerembe rejtem arcomat. Halkan sikolt a konok kétely, elfojtott dühök torkomban. Tehetetlen tétovaság gyötör, lábam előtt nyílik száz gödör: át hogyan, hogyan ugorjam? „Talán a hang, talán a szó, talán a vers üt át a félelem falán…”

Posted by
Posted in

Nyelvünk tánca (Carmen versforma)

Földanya méhéből szólt a Nap dalt érlelt rá, Ős-magja bimbót hozott, hajdan, éltünk bokrán. Mint megannyi kis levél szállt ajkunkra csókként, Virágzott utak hegyén szekereken beszélt. Lovak vágtája: ritmus nyílvessző-rezgés, tánc, Torkon érlelt száraz hús ajkunkon ezer ránc. Völgy ölének visszhangja medencének könnye, Kárpátok hű madara ezredévnyi csöndje. Idegen szelek tépték zajos viharfelhőn, Hamis mérlegre […]