Posted by
Posted in

Menj tovább az utadon

Menj tovább az utadon, Nehogy sírj a múltadon. Menj, menj csak előre! Nézz, tekints… jövőbe! Süvíts, vagy henyélj, tégy meg mindent, S lásd, elnyered majd a mindent! Vecsés, 2013. április 5. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Első pentameter

  Libben a szépkezü lány, lépek a lába nyomán. Marcona gőg derekán: nem szeret úgy igazán. Nem szeret úgy, ahogy én, elhagy a nyár peremén, kék szeme vissza se néz, új hite, új szive kész. Szép keze másba karol, szökken a kertem alól. Kis lugasom feketül, benne az ősz hegedül.

Posted by
Posted in

Amikor ölellek

Amikor ölellek összebújnak a csillagok, s köröttük fényesebb a glória.   Amikor ölellek finoman Rád olvadok, mint a dér szőlőhegy karóira.   Amikor ölellek felborul a koordináta – rendszer, összedől az X és az Y.   Amikor ölellek alkonyatba vált a reggel, s langyos tejre édes bort iszom.   Amikor ölellek megszáll kristálytiszta mámor, élesebben […]

Posted by
Posted in

Sziluett gondolatok

  Nem kell a líra, sem a szép szavak Példa helyett vélemény, Oktatás helyett kioktatás Ma már nem kell a fűzött gondolat A lételem a virtuális áradat A versek ma nem poémák Az írók ma nem poéták   Nem kell a szép szó, a bölcs gondolat Fekáliában fulladozó világ Bűzlik az élet, s már nincs […]

Posted by
Posted in

Ébredés

    A hajnal álmos köntösét kéjesen bontogató, Mohón ölelő kávészemek ébresztgető lágy csókjai egyre követelődzőn szakítanak ki az éj mámorából S hagyom, hogy álmom kacagva vágtasson hátra hagyva a tegnap mosolyát, Védtelenné téve a ma könnyeivel, hogy meztelen maradjak egy újabb őrült napon

Posted by
Posted in

Vasicsek János: A múzsa és a költő

Te múzsa vagy én költő. Nem ismerlek igazán, de tudom, hogy neked is két lélegzetvétel egy emberöltő. És tudom, hogy fél hanggal magasabban cseng a nevetésed, ha zavarban vagy. Nem ismerlek, mégis, ha nagy-néha látlak, és megsimogatom a vállad, úgy gömbölyödik a tenyerembe, mintha oda lett volna teremtve. Én tudom az elmúlt 200 éved, és […]

Posted by
Posted in

Vasicsek János: Első ballada

Szőke volt, mint völgyben a hajnali köd, a szeme kék, akár távol ázsiában az azúrkő a havas hegyek között. Zsenge búza hajlott mozdulatában. Tudtam, hangjában gyógyító varázs van, és tudtam, az úton akárhova lép margaréták nőnek a lábnyomában, és ránevetnek, mert Ő annyira szép. Szárnya volt, igen, s szólt, hogy repüljek Vele. Én két kézzel […]

Posted by
Posted in

Várlak, ó, Henrietta!

Gyere várlak, ó, Henrietta, Te vagy szívem megszállottsága. Tudd, hogy testemé is, Megőrülök… csakis. Légy közelembe Henrietta. Vágyamnak csúcsa vagy, Lélekharang kondul… gyere. Kar közelben legyél. * Imádnám már cickód a számba, Nyelved nyalogatnám a szádba. Simítanám hátad, Csókolgatnám nyakad. Öledbe nyelvem behatolna. Istenem, ha én már Játszhatnék izgi testeden… Nyalogatnám hátad. * Élvezném a […]

Posted by
Posted in

Átlényegülés

Földre szálltak a csillagok, Befedik testem, s én ragyogok. Felszállok az Űrbe lebegni, Hozzám jönnek a felhők melegedni. Simogatja testem ködpárnájuk. Elnyúlok rajtuk, ringat a jóságuk. A kövér Hold megvilágítja orcám, Hideg van, s mégsem ér el hozzám. A szeretet lángja messze világlik, Fütyülök, s a szél velem nótázik. Dalunk néma, nem hallja senki sem. […]

Posted by
Posted in

Bakancs

Porlepte, sárgult, mogorva. Rég elveszett már az orra. Valamikor volt benne fűző, Most spárga lóg ott. Ócska cipellő. Nyelve kifordult. A mostoha! Tán nem is volt tiszta soha. Pedig egykor sokat megért! Nem venné most senki egy lyukas garasért. Sarka már rég levált, Este pókhálók közt hált. Tátva van a szája. Éhes. Akár a gazdája.