Posted by
Posted in

Lecseppent paca…

Nézem, látom, hogy a legtöbb ember margón éli életét. Kik meg bent szép sorokat írják, ott rögzítik a kilétét. Itt még az a tintapaca sem középre csobban, Így igazi lét az első oldalon ellobban… Margóra írni sok jegyzetet, nem igen lehet, Bent, sorok között rejtik a tudáselemeket! Milyen élet az, amit a lecseppent paca is […]

Posted by
Posted in

Északnyugati Átjáró

Keresem az Északnyugati Átjárót, Mint az életbeli egyetlen folyosót. Kitörés lehetőségét, keresem… várkaput, Mert ha nem találom meg időn belül, úgy kaput. Az Átjárón túl biztosan van Kánaán De legtöbbünk nem jut oda csak az álmán. Itt a letarolt puszta síkján már fű sincs, Mert mi aranyásók várjuk, lesz-e ott kincs. A nagy keresésben már […]

Posted by
Posted in

Hulló csillag…

Könnyező, haldokló csillagok, Mondjátok, hogy óh… én ki vagyok? Csak hulló csillag a kék égben Vagy törmelék a semmiségben? Vágtatnék én harci szekéren… Csak álmodok hosszan és mélyen, De nincs lovam, nincs is szekerem, Csak nagyon vágyódik a lelkem. Szárnyalnék, mit sas a kék égben, Halásznék, mint sirály a vízben. Tortát sütnék, mint egy cukrász, […]

Posted by
Posted in

A HAZA HIMNUSZA

Ajánlom e sorokat… mind a magyarnak! Ország ez a hely… de kicsi, Elvették, megmaradt pici. Mi azonban itt élünk, Igyekezzünk, ne féljünk. Fogjuk meg egymás kezét, Tegyünk meg mindent ezért. Keményítsük a szívünket, Fogjuk össze erőinket! Ne engedjük át ezt az ugart, Ne engedjük veszni a magyart! Jöjjön elő a nemzeti tudat, Hazánk előre, csak […]

Posted by
Posted in

Rézvörös Hold…

A rézvörös Hold méltóságteljesen előbukkant hegy mögül És vöröses fényével megvilágította a párafátyolt. A kis-lak ablakai tompán fénylettek és fölül A Hold, bár oly’ lassan kezdte, de szépen zsugorodott. Egyre feljebb, csak fel, egyre magasabbra kapaszkodott Közben lassan elvesztette a vöröses árnyalatát. Menetközben egész lassan átöltözött, felruházkodott, Ember, állat örömére, felvette ezüstös kabátját. Az égen, […]

Posted by
Posted in

Holdtalan anziksz

Estéli csendélet tavasszal… A holdtalan, vaksötét éjszaka, ráterül mindenre, A nesztelen, zizzenéstelen csend lett a lételeme. Hirtelen, messze ugatni kezdett egy rekedtes kutya, És fogott! Mérges, könyörtelen hangja szerint, nem mulya. Az eget eltakarja egy egybefüggő felhőalap, Enyhe szél fúj és esőszagot hoz….. sötét, beleharap. Az esőszag egyre élesebb lett és kellemes volt, A másik […]

Posted by
Posted in

Egymás egyszerű tisztelete…

Rossz felé megy a világ, s nem vagyok egyedül, Lehet még valaha, hogy haza fényre derül? Párok már nem esküdnek, így el nem is válnak, A tömegek érzelem nélkül mivé válnak? Szeretet, egymás egyszerű tisztelete segítene, Ha bármilyen kicsi emberség még itt-ott leledzene… Vecsés, 2013. május 22. – Kustra Ferenc József

Posted by
Posted in

Intelligens hallgatás

Hétköznapi pszichológia… Az élet ködében a szemafort sem látni, Az életvonat zakatol, a köd színorgia. Állomás vagy ütköző? Ezt ki kell várni! És Sínpár is lehet törött, mert már ócska… Elveszett sorsban a múlt! Kár felfújni… Vecsés, 2017. június 5. – Kustra Ferenc József

Posted by
Posted in

A lét ködében…

Hétköznapi pszichológia… Az élet ködében a szemafort sem látni, Az életvonat zakatol, a köd színorgia. Állomás vagy ütköző? Ezt ki kell várni! És Sínpár is lehet törött, mert már ócska… Elveszett sorsban a múlt! Kár felfújni… Vecsés, 2017. június 5. – Kustra Ferenc József

Posted by
Posted in

Tavaszodik

Madárdaltól hangos az erdő, Mezei csokor lett a mező, Mégis kizöldül a temető. Nap bekacsint függönyön keresztül, Családban, lakásban öröm zendül, Jó idő jön, tavaszon keresztül. A tél mérge végre már elfolyik, Sáros hólé tetőről lefolyik, Hurrá! Hurrá! Végre tavaszodik. Budapest, 1997. március 2. – Kustra Ferenc József