Posted by
Posted in

Legyen vége a cudar életnek

Hidegnek, jegesedésnek, hóviharnak… Feledjem már a telet, és legyen, az éjszaka az enyészet, Napfelkeltével ébredjen más élet és szépséges természet! (Hairon) Hűvös, ködös hajnalok, Napfényt óhajt minden élőlény. Hóvirág alszik. * A macska rúgja meg azt a cudar életet, Én magamban hordozom, az összes végzetet… Pedig igyekszek, már állva alszok, mint a fuvaros ló, Meg […]

Posted by
Posted in

De bizony az óra, tik-tak…

De az a fránya óra tik-tak táncot rop! Kertben, utcán, ajtón az újév meg kip-kop. Az óránk mutatója biztosan, bár lassan halad, Összekapaszkodva, ővele, az óév sem marad… Megálmodtam éjjel én, egy jó és szép jövőt, Lelkem hite percet sarkallja, tolja időt. Végére jár már óév, a sokat átélt december, Próbáld meg, a jövőben élj, […]

Posted by
Posted in

Nőnapi köszöntő – énekelhető

Edit Szabó : Nőnapi köszöntő Piros rózsa illatával, az én szívem mosolyával, megköszönöm néked, a szerelmet véled. . Enyém vagy te mindenestől, ragyogok a szerelemtől, csengő nevetésed, mosolyog a lélek. . Köszöntelek a szívemből, Nők napján is nagy örömből, egyetlen egy nő vagy, nékem tőről fakadt ! . Virág mellé sok édes csók, néked szóljon […]

Posted by
Posted in

De ne engem

Az élet nagy boksztermében edzek, De öregedve, lassan már félek, Élet láthatóan bekeményít, Talán előadja a kiütit? Nem tudom, mire készül, védekezek, Majd én talán a nagy túlélő leszek… Üsse ki a… majd én megmondom, hogy kit! Ne engemet, a valaki-akárkit… Dunaújváros, 2010. november 11. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Hapták

Vigyázzba vágom magam, kérek és jelentek. A szavaim azonban a semmibe vesznek. Alázatosan jelentek, ez sem kell neki, Látom rajt’, ha szólok hozzá; ő a kuncogi. Tán most is csak csillogtatja, Janus álarcát? Pedig mohón innám, ha hihetném a szavát. Vagy ébredjek fel, a rossz álom már véget ért? Az élet igen rövid, nélküle mit […]

Posted by
Posted in

Ötvennégy évesen.

Immáron, úgy ötvennégy évesen Felismertem, életem végesen Telik, mint egy már középkorúé, De ezt, hát ki tudja, szomorú-é? Az előtt ilyet sohse éreztem, Csak úgy éltem, egyhangú életem. Nos… a vége mily’ hosszú, nem tudom, De, hogy ez a vég kezdete… tudom. Vecsés, 2002. november 1. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Nyári zápor

A nyári zápor végigvert a kertemen, Vad és heves volt, végigment a lelkemen. Esett, zuhogott, nagy cseppű, és meleg volt, Fújt a szél is, fakoronát összekócolt. Pár percig tartott, talán végtelen volt, De elmúlt ez is, máshová vándorolt. Friss lett a levegő, locsolni nem kell, Vihar volt, már elment, magát elröstell? Kutya lábosban néztem; egy […]

Posted by
Posted in

Az élet lángja…

Már lassan nem lesz a birtokomban Az életem lángja. Már csak parázs van, birtokomban Az élet maradéka. Ha kihuny a parázs, szürke hamu lesz És széthordja a szél. Ha kihuny a parázs, hosszú hideg lesz, Már a meleg sem kél… Vecsés, 2011. július 6. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

A kék égbe kiáltom…

Fájdalmamat… a tengerbe szórom, Könnyedségemet aztán… kék égbe kiáltom És erőt merítek… sivatag homokjából, Meg… puszták bokros sokaságából. Vecsés, 2013. január 30. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Elmosódott álmok…

A korral az életcél szélei Kezdenek bőn elmosódni. A vágyak már elmosódott álmok, Üressé válik a kinyílt marok. Vecsés, 2002. május 20. – Kustra Ferenc