Posted by
Posted in

Apevák

Apevák 1. Sorban Egy… Kettő…, tizenöt… De így tovább, legnagyobbra túl! 2. Én? Élek- és gyártok, ám végsőször!, életlen kést is. 3. Én? Élek- és gyártok, ám végsőször!, ékkő-díszkést is. 4. fordított apeva: A Föld kering, no. Repülni itt, felette… leszállsz? Nem. 5. összetett apeva, ereszkedő-emelkedő: Szúrva és vágva is Véredző kés. Szép, fehéren. Mégis […]

Posted by
Posted in

Az estfény

Az estfény eltűnik a napfény elaludtával, A sokasodó felhők, felérnek egy dunnával. Erdei manók mennek aludni, párosával. Szép Este Bágyad most, Csillagtalan, Mégis reményes. * Csillagösvényt most a dunnától nem látni, Mert a dunna egybefügg, ezt nem engedi, Ettől ott vannak lovasok seregei. Alkonyi vágyad Mint részeg tánc jár már át. Küzdő csillag vagy. * […]

Posted by
Posted in

vajon elmennél-e…

“Volt sok nyár, sok bolondos emlék, átvirrasztott, forró éjszakák, ha kézen fogsz, most is mehetnénk, míg csiklandoz, fűt és űz a vágy.” (Kerecsényi Éva: Volt egy nyár) vajon elmennél-e ha hívnának újra a vágyak és a vad képzelet sarut vennél-e a hosszú útra s csodálnád újra a kék eget talán álom már a régi emlék […]

Posted by
Posted in

Lehettem volna szirtkő?

Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet, Vittem is magammal barátomat, az ebet. Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet. Fűszálként mindenütt megterem, tarolón végzetes baj, Ha napra kerültem a fejemen rögvest olvadt a vaj. Mindig tapasztaltam ide-oda, jártamban-keltemben, A csűrés-csavarás a menő, ez alap a sikerben. Az őszöm, úgy vélem, immár szép, szürkés-télikabátos, Talán ezután, már […]

Posted by
Posted in

Lélek-egyensúly

Lélekből jött meditáció a lélekről… Meg kellene tudnom ki is vagyok, bízok, a remény embere, Hozzám, elér a dal, a szeretet, lelkem tárva fogadná be. Célok nélküli vágyak? Itt olyan nincsen, itt… lélek tengere. Lelkem kapuján Térjél be… szeretetet. Így, puszta vágy, tengere. Ó, te szeretet! Töltsd fel esdő lelkemet. Csak reményem ne vesszen. * […]

Posted by
Posted in

A kőangyalnak.. súgok valamit

Edit Szabó : A kőangyalnak… súgok valamit Fehérséged remény színe, ám tested kőbe dermedve, állsz a vártán, messze figyelsz, vársz valakit, aki tied. Tied lehet gondolata, tied lehet a fájdalma, megőrzöd az öröklétnek, nem örülsz a feledésnek. Hozzád fordul a bánatom, hozzád fordul az én titkom, füledbe súgom vágyamat, türelmed tudom, nem apad. Magadba mélyen […]

Posted by
Posted in

A sokágú fénykardok…

A villámlást, Basó féle stílusú Tankában örökítette a meg a szerzőpáros. Villám szabdalja, Földig lógó felhőket. Szinte világít. Vészjóslón fúj dühös szél, Romboló vihar eszmél. * Már, tornyosulnak A vastag esőfelhők. Villámlik, dörög. Sűrű felhők vonulnak, Villám szárnyak villognak. * Vészterhes felhők, Nagyon-nagy esőt hoznak. Villám cikázás. Ég dörög, nagy a robaj, Nagy vészt jósol […]

Posted by
Posted in

Vágyálomban… káprázat

Lázálomban… ábránd Érzés él, szunnyad! Nem fél, a széllel szárnyal. Érintés hiány. * Érzés felébred, Szellő, vad széllé éled! Szív is bizsereg. * Simogatásod Észveszejtő, remegek! Vesztő élvezet… * Térdem már inog, Szél száll, minket nem kímél. Simítom nyakad. * Vágyam, már ébred, Csókod, szinte már érzem. Meleg a nyálad. * Szerelem vihar Képében tépem […]

Posted by
Posted in

sok-sok betű…

sok-sok betű egy vastag könyvben de a végén még üres lapok kántált imák a hajnali csöndben rádöbben a létem magam vagyok szakadt borító szamárfüles lapok csend zaj áramlás hajt csak előre dekadens érzés rezignált napok feljutunk-e egyszer oda a tetőre gyorsul az írás fogy már az üres lap betelik egyszer minden ember könyve gyilkos erővel […]

Posted by
Posted in

Miért kell mindig…

Miért kell mindig a rosszat látni, hiszen így minden sivár, rideg. Talán az élet nem mindig szmájli, de csodákat szór néha elébed. Mért alvad vér a járdaszegélyen, mért csattan el néha egy pofon? Házak faláról lefolyik lassan a közöny, míg az életről álmodom. Tört válaszok a foszladozó csendben, mosolygó arccal hátulról döf beléd, apró újságcikk […]