Posted by
Posted in

Téli örömök

Téli örömök Hull sok ezernyi hópihe, elő a szánkót izibe. A rozsdás szán talpa kifényesedik rögtön rajta. Domboldalon gyerek sereg, ott csillognak a szemek. Nevetésük messze elszáll, velük örül a jégmadár. A téli örömök napján, messze repül velük a szán. Ha néha fel is borulnak, puha hóban megmártóznak. Kinn vannak a természetbe, hol csipked a […]

Posted by
Posted in

A fenyő illata

A fenyő illata A fenyőerdőt hó borítja, néha a szél felborzolja. A méla csend rátelepszik, egy lovas szán közeledik. Csilingelő hangja hallik, járatlan úton jól siklik. Paták kemény dobogása, a havat szinte felszántja. A tobozok mint harangok, díszítik a fenyő tornyot. A szél belekapaszkodik, mint szélcsengővel úgy játszik. Az erdő mély álomban van, csendben alszik, […]

Posted by
Posted in

Múló idő

Múló idő A percek órákká, az órák napokká, a napok évekké válnak ékkövekké. Az élet elrohan, kiszámíthatatlan, jó vagy rossz történik, sorsunk rendelkezik. Néha megállítanánk vagy visszafordítanánk, hogy azt újra kezdjük, a fájót feledjük. Azok az ékkövek nagyon viseltesek, elmúlt csillogásuk, fakó foglalatuk. Koptatta az idő, mint felhőt az eső, körhintában ülünk, ahol még létezünk.

Posted by
Posted in

Van már, hetven évem

Fura az élet… és abból csak egy van… Hetven éve, hajnal négy-huszonháromkor, élet jól elkapta a grabancom! Egyedül voltam, sorba állított, pedig láthatta, nem rakoncátlankodom… Nem is vettem észre, amikor erős hajókötél-gúzsba kötött! Nem tudom ma sem, miért bánt velem így, szerintem nem vagyok lökött. Fiatalságomról, annyit tudok, volt részem nagy szeretetben, De bevágott első […]

Posted by
Posted in

hol egykor hullám…

döngő léptek kiált a félelem agyad a csendben rémet fabrikál a gondolat vergődik mi lesz velem a barométer is esőre áll hol egykor hullám vetett tajtékot képeket sodor az emlékezet szitok sziklák és fekélyes partok szegélyezik az elmúlt életed vergődsz e zajból applikált csendben ordítanál de tudod nem lehet érzed körülötted nincsen most rendben emberség […]

Posted by
Posted in

Avartengert kavargatja a szél

Renga-láncversben nézzük az őszt! Aszottan szikkadt A színes levélavar. Szél, bús nótát hoz. Kapaszkodik sok, Sárga, rőt, fonnyadt levél. Szellő lefújja. Puha szürkület… Avarillat terjengős. Épp elbújó nap. Pirkadat dereng, Friss avar illatozik. Szél, levélverő. Sokaság földön, Őserők bomlasztóak. Szőnyegnév, avar. Fa alatt gyűlik, Sok, szél cibálta levél. Bronzszínű paplan. Avartengerben Tobzódik az elmúlás. Szín […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Fekete-Afrika

Rózsa Iván: Fekete-Afrika Fekete-Afrikára senki sem vet turista szemet; Nem vonzó célpont az éhező Száhel-övezet; Ide hordják inkább a radioaktív szemetet: Rendben van ez így; demokraták, emberek?! Budakalász, 2018. december 8.

Posted by
Posted in

Kik szenvednek?

Korgó gyomorral születnek a nagy gondolatok, De jó lenne egy nagyot zabálni, de kukázok… Korgó gyomorral nem lehet semmilyen háborút megnyerni, De jó is lenne, nagyot enni, ücsörögni, nem lelőni… Dörög az ég, vihar. Vagy puska az, ami ropog? Utcán háború dúl. Éhség gyermeket emészt fel, Szívek megtelnek szeméttel… * Éhesen születtünk, ordítottunk is rendesen, […]

Posted by
Posted in

mit lát a nap…

mit lát a nap ha besüt az ablakon kócos hajad és a válladon a hálóing szerényen félrecsúszva nézlek talán az ifjúság bája mi emlékeimben újra éled feledve hogy elszálltak az évek s a csend talán egyszer betakar csak álmodom rólad rólam és hamar kijózanít az álmokból az élet megöregedtem de szemed színében felfedezek újra egy […]

Posted by
Posted in

hol szőlőt nevelt…

hol a templom előtt szárnyát tárja a turulmadár hol a talpazaton kőbe vésve hősök neve áll hol szőlőt nevelt mindenki aki ezen a tájon élt kicsiny falum Pusztamérges ott születtem én de elszármaztam réges-régen másfelé vitt az út régi emlék az én koromban minden napra jut gyermekkorom sok emléke vissza-vissza jár hív és csábít most […]