Posted by
Posted in

ha úgyis…

ha úgyis élned kell hát tisztán élj emberséged legyen szenvedély mely utadon elkísér s talán a végén az út másik oldalán dicséret lesz jutalmad nem szenvedés hisz ember maradtál ez nem kevés

Posted by
Posted in

Kiút

Mit látok! Segíts Jézusom! Feketeség, láthatáron… Nyisd fel a szemem, lássak már fénysugarat, Kiúthoz mutass nekem fényalagutat. Budapest, 1997. december 8. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Fagyos reggel

Hó még nincs, de már fagyos a reggel, Az időjárás köddel szemetel. Efkáefvé ezt nem szedi össze, Minden ez, csak nem hölgyek öröme. Tudom, lesz ez még jóval rosszabb is, Autóst érinti, gyalogost is. Várjuk, hogy a jó nagy hó leessen… Autós, gyalogos el ne essen! Budapest, 1997. december 6. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Fehér örökzöld

Az örökzöldek, azért szépek, mert örökké szép zöldek. Az örökzöldek, születésüktől fogva mindig zöldek… Az örökzöldek, azért szépek, mert örökké szép zöldek. Szép Zöldek Örökké. Így születnek Örökzöldeknek. * Télen, sűrűn esnek a pici kristályszemcsék, Színezik örökzöldeket, együtt, nem gyengék… Télen, sűrűn esnek a pici kristályszemcsék. A Pici Hópihék, Örökzöldek Ékes dísze lesz. * Szűz […]

Posted by
Posted in

Az autizmus margójára

Szememben könnyek. Apró, csillanó kis gyöngyök, éppen rájuk esik egy napsugár. Szinte tündökölnek. Máskülönben talán észre sem vennéd. Az előbb még nevettem? Nyugodtan ültem? Meglehet. Most könnyezem. Lelkemnek már szüksége volt rá. Megkönnyebbülés. Fellélegezhet. Jó ideje húzta már a bánat.   Érzelmek, élmények kavalkádja, színek, fények, illatok, Szavak, gyöngyök, hangzatok, illanó kis gondolatok. Itt-ott egy-egy […]

Posted by
Posted in

Görbe tükör

Nézem magam a tükörbe’. Arcomon széles barázdák futnak körbe. Egyik sima, másik görbe. Van óriás, van, mi törpe. Szürkéből hajlanak fehér-törtbe, Árkos hasadékok körbe-körbe. Vannak fájóan mélyek közte. Nem múlnak el, nem mennek össze. A bőr megy inkább köröttük egyre tönkre. S én csak nézem magam a tükörbe’. Önbecsülésem tükrébe’. Fakó üvegfelszíne szilánkosra törve. Sebzett […]

Posted by
Posted in

Dobozba zárt bizalom

Egy padláson felejtett üvegdoboz, a fantáziában mindent összebogoz. Cirkalmas írással címzett boríték. Vajon csalfa lélekre bizonyíték? Lehet, hogy benne lapul a szenvedély, ehhez ugye nem kell külön engedély. Valószínűleg sírva epekednek a sorok, gyöngyökben gurulnak a mosolyok. Ha pedig némi kétely fel is merül, a józan ész azonnal ellenszegül. Ne nyisd ki, ne nyisd ki, […]

Posted by
Posted in

Elvesznénk mind ketten…

EROTIKUS LIMERIK csokor Rudink, ha a combjaid között Végezné a dolgát, mint… lökött?! Elvesznénk mind ketten… Lennénk így elegen. De dárdám, bugyidba ütközött. Tartózkodó gondolat, minek? Tömény kéj, jár biz’ mindenkinek! Nekem, veled kéne. Óh! Mi lenne vége… Bugyiban nem lehet, az minek? Csak már hallanám üvöltésed, Tudnám, elmúlt a félszegséged… Kitárnád vasajtód, Lennék… behatolód. […]

Posted by
Posted in

Ahogy jő az est…

Ahogy beáll az est, a sok csillag, mint sajka, fölém úszik, És a sejtelmes fényük, kissé vibrálva, lelkembe kúszik. Ha lemegy a nap, éjt, mint fekete köntöst magamra húzom, Már nem látok semmit, sűrű a sötét… benne már csak úszom. Estefelé az égbolt oly’ szép, gyönyörű, mámorító, A milliónyi csillag beborító fénye csábító. Holdsugár fény […]

Posted by
Posted in

Naplemente után…

Föntről, a szférák titkos zenéje, ködből és homályból Nekünk szól, és elalélunk a bódító hangfoszlánytól… Csókot lehel a homlokomra, az elsuhanó szél, Közben az eszem fönt jár ősöknél, elődeinknél. Mint kiszáradt kóró, várok valamire, Csak nem a vihar előtti mennydörgésre?! Lelkem fürdik éji, idilli mámorban És várok, bár már nem hiszek… a csodákban. Mily’ csodálatos, […]