Posted by
Posted in

Mégis

– Mégis – Nem előnyös nekem ez a fejtartás. Túl sok a ránc az áll alatt, a tokán. Mégis engedem, hogy így láss. Nem előnyös nekem ez a megnyilvánulás. Túl közönséges ez a hang Neked, túl lármás. Mégis engedem, hogy így hallj és láss. Nem előnyös sok stációm, válaszom, ruhám. Ahogy szerepeimet húzom, hordom, sután. […]

Posted by
Posted in

Lételem

– Lételem – Állam felszegem, s nézem az eget, az álló, boltíves légtömeget. Lentről a csupasz őszi ágak belenőnek, belekéredzkednek: behálózzák az égszínű kéket, ahogyan kézfejemet az erek – néha engem is látsz ilyen megfoghatatlan, sima végtelennek? Láthatatlan lettem, könnyed, lágy megszokottság: ős, éltető elemed. Hiányom fojt – közelségem evidencia lett: körülölellek. Belélegzel, s én […]

Posted by
Posted in

Két karodban

– Két karodban – Könnyed, fodros fellegekkel táncolt a szél, a nap még izzott, s korongja lágyan, könnyedén simult a meleg, barna domboldalakra, míg az estét csendesen magához húzta, s a gyémántporos égboltot hátrahagyva békésen nyugodni tért. Vállamra tetted két kezed, s gyöngéden elaltattál – ígértél rózsaszín felleget, s míg vártam, hogy az ég megremeg, […]

Posted by
Posted in

Keringő

– Keringő – Csak ámultam, milyen gyönyörű voltál. Fölém emelkedtél, reám borultál, mint a tüzes, tiszta ég – fénylő egem, s én oly’ kicsiny voltam, jelentéktelen, mint nyári éjbe tévedt, gyönge fuvallat, amit magába szív a forró, sötét mozdulatlan lég – s ahogy a szellő: én is megadtam magam. Lágyan simultam két szemedbe, s álltam […]

Posted by
Posted in

Akác

– Akác – Tücsök-lármás, szélfútta éjjel, int az akác lombos ág-kezével: Te előttem, hátad mögött a fák, s az az egy akác pont a szívembe lát. Hangod a nyár-éjben könnyedén kering, fülembe száll, zenél, s néma szívemben barangol – lágy és meleg, mint az első, kacajtól édes otthon. Maréknyi kis rőzseláng lobban ájult szívemben, nagy […]

Posted by
Posted in

Kézen fogva

– Kézen fogva – Egyszer csak kézen fogott a magas Isten, miközben gondjaimat hoztam-vittem; kézen fogott, s akkor, ott kezeimből minden bú és bánat kipotyogott. Hűlt helyükre, két tenyerembe az Isten szépen, gondosan, hatalmas nagy ívben időtlen, szelíd jeleket rajzolt – s én közben újra éreztem az otthont. Egyikbe a békét, másikba a harcot, s […]

Posted by
Posted in

Szerelmi ballada a mából

Edit Szabó : Szerelmi ballada a mából Szerelem tüzében megfogant ígéret, lelkeknek tükrében végtelen igézet, szerelemespár láttán dobbannak a szívek, reménykedve várják beteljesült létet. Sorsoknak az útja kiszámíthatatlan, hazug beszédeknek mély gyökeret adnak, távol lévő kedvest, gyanúnak árnyéka, befészkeli magát a leány agyába. Beszélgetés után haragos az arca, veszekedés nyomán már hallik a hangja, félelmetes […]

Posted by
Posted in

Új hajnal

Edit Szabó : X. szonett Jelige : Új hajnal Megtisztult vágyaink, igaz álmaink Új életnek,tiédnek érzed a mát, Megnyugszik lelked és ez a hitvallás Körbe ölel, érezheted vágyaid. Az új hajnal fényes mosollyal tekint Előre nézve, várva megújjulást, Messzire szállt a bánat, indulj tovább, Életedben szépséget remélj megint. Holnapok várnak, bízz hát a csodákban, Gondolatok […]

Posted by
Posted in

Gondolat mezején…

“sehová se vezető utakon, lyukas hálóval kint a tavon, ostoba hírvivő és ügyetlen halász, hogy hová igyekszem,már magam sem tudom” (Parancs János: Túl a férfikor delén) véget ért gondoltam…de talán még sem bár szorít és nyomaszt itt legbelül túl a felezőn alig remélem hogy tart még de ki írja itt felül gondolat mezején rendet vágni […]

Posted by
Posted in

Rohanás az idővel

Edit Szabó : Rohanás az idővel Szélsebes a rohanás, a gondolat messzejár, túl a rétek rejtekén, rohan léptek erdején. Elegáns a ruhatár, maga után tovaszáll, zakó libben utána, hajol fények nyomába. Rohan vele fiatalság, szél nem fújja a kalapját, gyorsan akar nagyon sokat, jóval a föld felett halad. Ne fussál még fiatalság, járjad lépted sorsok […]