Posted by
Posted in

Szemembe kiül a könny…

Szemembe kiül a könny, Te sosem ülsz mellém. Szívemben beáll a csönd, Te sosem vagy enyém. Ereimet jég feszíti szét, Közénk háló feszült. Halottnak való szerelmi lét, Római kőszobor mely kidűlt.

Posted by
Posted in

Egyedül

Hullámzó tenger mellett áll a zenész és játszik. Egyedül. Sápadt fiú várja kedvesét a mozi előtt. Egyedül. Szivárvány dalok születnek egy költő ajkán. Egyedül. Öregasszony szürke szemével várja a halált. Egyedül Esti imát mormol a pap, hazamennek a hívők. Egyedül. Egy rab töpreng tányérja felett, eszmél. Egyedül. Egy kislány siratja el kócos babáját. Egyedül. Valahol: […]

Posted by
Posted in

Marina Cvetajeva: Ifjú éveim korai rímeire…

Ifjú éveim korai rímeire, Tétova költő, ki téblábol, Vízcseppek fröccsentek falikút köveire, Pattogó szikrák egy rakétából.   Megzavarták egy szentély csendjét, Hol béke és tömjénfüst honolt, Verseimre, mik leírták a világ rendjét, S ott maradtak a polcomon.   Raktárak mélyében porosodva, (Ki tudja, hogy kerültek oda s mikor!) Verseimre, penészes hordók nemes borára, Egyszer kíváncsi […]

Posted by
Posted in

Marina Cvetajeva: Neved csengése

Neved csengése – kezemben fióka Neved csengése – nyelvemen itóka, Száj, ami mozdul rezzenéstelenül Neved csengése – öt betű. Labda, ha röppen, elkapom, Ezüst csengettyű ajkamon.   Kavics, ha pottyan pataknak medrébe Visszhangozza neved sebtébe’, Lovak, ha dobognak vadul Nevedet dübögik, mikor alkonyul Templomi áhitat csendjébe betér, Ravasz, ha meghúzzák, golyó,  mi célba ér.   […]

Posted by
Posted in

Stílusgyakorlatok

   Trocheusok a fáradt szívről   Balga az, ki vágy a szépre, Szíve hogyha mindig égne, Mint, ki érzi: sorsa véges, El ne hagyja álma, édes, Múltja hátha visszatérne, Kéjt a kínra nem cserélne, Ósdi szíve újra szólna, Mintha égi hárfa volna.   Daktilusok az elmúlásra   Lankad a szív heve, készül távoli útra, a […]

Posted by
Posted in

Az új ház

Lecsorgó nagy esőcseppek az ablakon, Könnyeim azok, nem férnek az arcomon, Minden szín kifakult, pedig még van erőm, Miben eddig hittem, az most mind összedőlt.   Romokból építek magamnak új házat, Mert szívem elbírna életet még százat, Vágyból lesz teteje, s az Isten majd benéz, Biztatón rám mosolyog: „Tudom, mily nehéz.”   Az új házam […]

Posted by
Posted in

Most épp háború

Éles fények villóznak, mindjárt összedől minden, örülök a fájdalomnak, azt jelenti: élek. Már tágul bennem az idő, még van néhány kincsem, elgurult üveggolyókat szedeget a lélek.   Más bolygón nincs élet, itt kell örökre maradnom, nem gyűr le semmi szörny, nem gyűlölöm őt, csak értem. Virágos réten megyek tovább, nem sivatagon, magamat mentem meg, nem […]

Posted by
Posted in

Szőke nő költői öntudatra ébred (paródia)

Mikor verset írok és itt vagy mellettem, még az sem zavar, hogy köt a rímfegyelem, látod, kedves, hogy immár mennyit érek, ezentúl mindent jambusokban mérek.   Ragrím vagy páros, nekem egyre megy, a lényeg, hogy enyém az égi kegyelem, melyet úgy kaptam a rossz évekért cserébe, ezentúl tollal kezemben élek, nem henyélve.   És ha […]

Posted by
Posted in

Antonio Salieri beszélgetése a Jóistennel

Meguntam már, hogy hiába szolgálok, Oltalmadba mindig Őt vetted, Uram, Zengik a nevem lakájok, s kufárok, Az a m á s i k járja mégis az utam, Rend honol agyamban, művemen átok, Te csak Őt láttad, égi fény, elsuhant.   Sehol se leltem rá egy igaz hangra, Azt hittem elég, ha dolgozom serényen, Láttam egy […]

Posted by
Posted in

Isten tenyerén (A Teide csúcsán Tenerifén)

  Isten tenyerén ülök, s hallgatózom, hátha hallatszik szíved dobbanása, nem zengő érc, nem is pengő cimbalom, csak csendes eső finom koppanása. Megnyugszom itten a világ tetején, Te gondok közt lent, felhők közt távol én, ki szívében hordozza a világnak minden édes mosolyát és bajának szürke felhőit, mik itt kúsznak tova, ismerem, még ha nem […]