Az azúr fénnyel áradó utcákon, A selymesen halovány kék ég alatt, A házak homlokzatának csillogón Visszaverődő visszfénye nem oly’ matt. Nők, mint azúr színű arany üstökős, Úgy mentek tova, szinte átsuhantak. Ruhájuk lebegett, arcuk gyönyörős, De mindez csak álom, mit mások láttak. Vecsés, 1998. december 28. – Kustra Ferenc József
Mindenütt pára, örvény, árnyékok, Köd-gomolyból néha, nagy hegycsúcsok, És hihetetlen magas sziklafal. Ezt látni felér egy szép álommal. A mélységből előtűnik a tó, Látványához nincs hozzáfogható. A vize varázslatosan szép kék, Csípem magamat, mintha álmodnék. A hegyekben a Bow-tónál ilyen, Lelki szemeimmel látom milyen. Mert biz’ ez nekem marad csak talány, Mi látható Kanadában; talán. […]
Európai stílusú haikuban… Telefonálnak Egymásnak, de megszakadt. Vonalszakadás. * Utazás jeggyel, Legális utas leszek. Vonaljegy oda. * Tartsa vonalat, Mondja partner… én várok. Utóbb, megszakadt. * A bakter, vonal Vizsgálatra ment. Majd jön! Vasútbiztonság. * Egyenes vonal, Kockás papíron ferde! Szemmértéke rossz! * Részegnek vonal, Hiába is egyenes. Ő, görbén halad. * Egy vonalzóval Adták […]
A sivatag pusztaság, nyomasztó, végtelen, rettenetesen, Homok mindenhova beférkőzött, zoknijukba is rendesen… A tébolyult nap a hátukra ráragasztotta az inget, Aztán szikkasztott és így elérte a deszka keménységet. A nap a hőség aranypalástját, mindenre ráterítette, Szárazságot növelte, életlehetőséget majd’ elvette. Valaha pihenője volt, Kairó jómódú lakóinak, Nyílegyenes főutca vágja ketté a várost, neki, partnak. Abrahimia… […]
Feldúlt reggeleknek némaságában várok egy megszokott, szerető szóra, mely fölrepítene magasba, égbe, s ajtót nyitna a valóra. Várom ébredésed mélyülő neszeit, hajnali zajoknak örömhangjait, s a pillanat széthullott darabjai között a szívedet, mely úgy érzem: ellökött. – Ó, Istenem! Ma áthallik lelked mindenen. Ha itt lennél gyermekem, pompás lenne a pillanat, s a szétgurult perceket […]
Meg kell már törni a vörös, hajnali, bús csendet, El kell kezdeni a mára kiszabott új létet! Minek rettegni az esőfelhős, vöröslő hajnalokat? A mosolygó léttel várjuk a következő új napokat… Ne higgy ma már a régen volt meghazudtolt ígéreteknek. Elő kell venni a belsőből fakadó, saját terveket. Angyalok! Este imádkoztam, mély hittel hozzátok! Ma, […]
A hajnali köd nesztelenül, lassú léptekkel Oson át a nyálkás, a nedvességtől csöpögő Útszéli fák között, versenyez a kikelettel És a betonúton mutatta, hogy ő az erő. Az út olyan lett, mintha egy termoszból Gőzölgő, forró kávét kilocsoltak Volna, hogy ki ne lássunk a köd sugarából És az úti vándorok lassacskán haladtak. Korán keltem, úton […]
A csendben, halkan hulló esőnél nem protestáltam, A csendben halkan hulló eső ellen nem ágáltam… Egyszerűen nagyszerű, fantasztikus élmény volt, A béke és én beteljesedtünk, akkor és ott. No, de most! Zúg a vihar, és tombol a szél, Japán akácfánk a békességről regél, De vihart ez nem hatja meg, Csak támad, közben nem piheg. Nem […]
Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek 10 szóból kell állnia és rímeljen! Télen hideg van, Házban meleg van. Rekedt énekes Hang, különleges! * Hóesés, pelyhek, Mind-mind hidegek. Kéményből füst jő, Mikulás jő! * Bicajozni jó! Ez sportolásnak való! Tandem? Kemény! Hegynek felfele, remény… * Szereptévesztés, öntudatkeresés, A szükségletek elégítettek? Menopauza! Már a nő kora. * […]
A tél mozdulatlan, fagyos, Tavasz, bizsergős, csiklandós, Nyár, rekkenő, sikamlós, Az ősz meg esős, borongós. Budapest, 1997. március 4. – Kustra Ferenc József
