Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet, Vittem is magammal barátomat, az ebet. Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet. Fűszálként mindenütt megterem, tarolón végzetes baj, Ha napra kerültem a fejemen rögvest olvadt a vaj. Mindig tapasztaltam ide-oda, jártamban-keltemben, A csűrés-csavarás a menő, ez alap a sikerben. Az őszöm, úgy vélem, immár szép, szürkés-télikabátos, Talán ezután, már […]
Lélekből jött meditáció a lélekről… Meg kellene tudnom ki is vagyok, bízok, a remény embere, Hozzám, elér a dal, a szeretet, lelkem tárva fogadná be. Célok nélküli vágyak? Itt olyan nincsen, itt… lélek tengere. Lelkem kapuján Térjél be… szeretetet. Így, puszta vágy, tengere. Ó, te szeretet! Töltsd fel esdő lelkemet. Csak reményem ne vesszen. * […]
Edit Szabó : A kőangyalnak… súgok valamit Fehérséged remény színe, ám tested kőbe dermedve, állsz a vártán, messze figyelsz, vársz valakit, aki tied. Tied lehet gondolata, tied lehet a fájdalma, megőrzöd az öröklétnek, nem örülsz a feledésnek. Hozzád fordul a bánatom, hozzád fordul az én titkom, füledbe súgom vágyamat, türelmed tudom, nem apad. Magadba mélyen […]
A villámlást, Basó féle stílusú Tankában örökítette a meg a szerzőpáros. Villám szabdalja, Földig lógó felhőket. Szinte világít. Vészjóslón fúj dühös szél, Romboló vihar eszmél. * Már, tornyosulnak A vastag esőfelhők. Villámlik, dörög. Sűrű felhők vonulnak, Villám szárnyak villognak. * Vészterhes felhők, Nagyon-nagy esőt hoznak. Villám cikázás. Ég dörög, nagy a robaj, Nagy vészt jósol […]
Lázálomban… ábránd Érzés él, szunnyad! Nem fél, a széllel szárnyal. Érintés hiány. * Érzés felébred, Szellő, vad széllé éled! Szív is bizsereg. * Simogatásod Észveszejtő, remegek! Vesztő élvezet… * Térdem már inog, Szél száll, minket nem kímél. Simítom nyakad. * Vágyam, már ébred, Csókod, szinte már érzem. Meleg a nyálad. * Szerelem vihar Képében tépem […]
sok-sok betű egy vastag könyvben de a végén még üres lapok kántált imák a hajnali csöndben rádöbben a létem magam vagyok szakadt borító szamárfüles lapok csend zaj áramlás hajt csak előre dekadens érzés rezignált napok feljutunk-e egyszer oda a tetőre gyorsul az írás fogy már az üres lap betelik egyszer minden ember könyve gyilkos erővel […]
Miért kell mindig a rosszat látni, hiszen így minden sivár, rideg. Talán az élet nem mindig szmájli, de csodákat szór néha elébed. Mért alvad vér a járdaszegélyen, mért csattan el néha egy pofon? Házak faláról lefolyik lassan a közöny, míg az életről álmodom. Tört válaszok a foszladozó csendben, mosolygó arccal hátulról döf beléd, apró újságcikk […]
teremtés hibáját szűköli az élet fürdetővízzel elszállt a gyermek is kimondani azt mit gondolok nem félek talán csak rémítés az apokalipszis a gödör mélye nem old meg semmit törött tükörben ott a halál maga mi megóv és fenntart csupán a hit: az isten benned és a pokol jajszava
mint szerte áramló sugárnyaláb fény tör át a szürke felhők között vöröslő égbolt nyújt ilyen csodát egy arc tekint rám a fények fölött mint befutott festő hófehér vásznon természet fest most csodás képet fenn lenn lágy hullámú víztükör ágyon a tükörképe csendben megpihen a szürkeségből feltörő fénynyaláb mint pokolból szabadult tiszta lélek most felfelé tör […]
Értelmetlen, szóáradatokban kimondva sem lehetne több annál, s már magam sem tudom mit jelent, s jelentesz-e még felém valaha szórakozott pillanatokban, talán. Hajdanán kudarc, s most sem vált levegővé csak fel-fel feslik néha a kép, mintha folyton emelkedőn mennék felfelé, enyhe karikákat vetve. Bátor az ki énekel, s népnek kel, s talán nagyobb cipőben is […]
