Renga-láncversben az évszakokról Nyárias tavasz Befedi, mind’ a tájat. Hajnal, még hűvös! Borús az idő, Ónos eső csepereg. Az éjjel fagyott! Korai meleg Napok, nyarat ígérnek. Egy kicsit félő… Jégeső pereg, Felhőktől szürke az ég. Télies idő. Esőcsepp hullik, Levelek epekednek. Új lét locsolás. Napnak fénye nincs, Ónos felhők takarják. Látás homályos. Őzek, pataknál Isznak […]
Csak csellengsz kora reggel óta! Az óta nem állt meg az óra! Áttértél, veszett firkálgatóra! Mért tolakszol írni szíre-szóra? Mást-mit tehetek, így kábult fejjel lézengek, Írni képes nem vagyok, csak mérgelődhetek, Az idő meg elmúlt, kínomban csak nevetek. Lehet, hogy már felkelésed is kósza csellengés volt? Az óra rosszul kongatott, de az tán’ nem a […]
hová lettek az elcsókolt álmok tört emlékek délibábja tarka sebzett szárnnyal már soha nem szállok földi létnek leszek martaléka a hegy megöl a csúcsra nem jutok fel mert szikla hó fagy állja utam marcangolt sebektől testem nem felel vihar tépte tájban látom magam de dőreség a korai ítélet talán messze az utolsó vacsora amíg élek […]
már sólyomszárnyon suhan az éjjel aprócska álmok halmaza mozgat majd zilált aggyal nézhetek széjjel reggel ha újra kisütött a nap széttört álmokkal mozgalmas az éj verítékben úszik paplan és párna keserű már a könnybe fulladt kéj ablakot nyit egy másik világra megtörni csendben nem lehet a cél olykor a zaj csak a csendet váltja szűnni […]
Az eső úgy esik éppen mintha a szürke felhő vigyorogna epésen fájó lelkemen. Kínai versforma: “Yijiangnan” 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet= xaxaa
Minden, a néma messzeségben… Halk csobbanás, S halványan csillanó vágyképek. Nap melege, Bódító fényáradat. Tovaszárnyaló képzelet, Egy élet, És megannyi gondolat. Furcsán tátongó titokzatos űr: Oly végtelen. Egy percnyi csend, mi világunkból Megmaradt. Határtalan, kis darab. Szemeink csak néznek, De közben Valami más elszalad. S csak ülünk, miközben Múlandó életünk Folyékony tükrébe révedünk. […]
Hogyan mondjam, jó Anyám neked mennyire szeretlek? Könnyek között, hálás imádságban, leírom, amit érzek. Diktáld csak szívem, ezt a köszöntőt, segíts nekem lelkem, Gyermeked vagyok és az is maradok, maradj még velem. Szemedben, ott van az a régi fény, amely most újra kél, Színesebbek lesznek a nappalok, ha most veled leszek. Míg kicsi gyermek voltam […]
Elindult egy vándor botját is a vállára tette. Kereste a vándorútján mi lehet az élet értelme. Tarisznyáját még üresen a botjára felakasztotta. Útja során amit gyűjtött tapasztalattal megrakta. Lombos erdő hűvösén, mohából volt a takarója. Ágyán,fűből a lepedője, fák kérgeiből a párnája. Szomjúságát csillapítva esővíz hűs cseppjeit itta. Erdőszéli cserjebokrok édes termése táplálta. Ruháját a […]
Csábítóan szép vagy hozzád fel sem érek. Közel sem engedsz fenn hordod a fejed. Legutóbb megfogtál, karcoltál és tépkedtél. Belém kapaszkodtál, tüskéiddel védekeztél. Elkerüllek majd téged, mert kezembe martál. Ha mégis arra mennék kesztyűs kéz várna rád.
Rózsa Iván: Tények Most éjszaka van, kevés a fény: Rövid lesz hát e vers, ez tény. Az ember a legszélsőségesebb teremtmény: Embernek maradni – a legfőbb erény. Budakalász, 2018. május 25.
