Posted by
Posted in

No de tényleg?

No de tényleg? Az mind vers ami egymás után írja a sorokat rövid vagy hosszú szavakat olykor látszólag értelmetlenül? Ha néha előkerül egy-egy rím, csodálkozol miközben lázasan olvasol megérteni szeretnéd azt mit leírtak. Hisz együtt születik a mű ki írta és ki olvassa együtt alkotnak élményt s lelkük ha jó a vers, bizony összeér. Néha […]

Posted by
Posted in

Mint pisla fény…

Mint pisla fény, ha átdereng a redőnyöm zárt”rácsain” emlékek során mereng az idő játékos húrjain az elmém. De mit talál? Tenni akaró létet, mit a halál egy reggel majd megszakít. De érzem, hogy addig itt még sok a dolgom. Emlékezem. Ha összekulcsolom két kezem nem imádkozom…minek? Hinnem kell…hát hiszek magamban. Mert ott legbelül csak én […]

Posted by
Posted in

Sírok és be nem gyógyult sebek…

(Rendhagyó emlékezés 1956. okt. 23) Kicsi a nép és abból is kevés aki kimerte mondani: ebből elég. Nyomatékul még fegyvert is fogott, hogy kivívja a szabadság látszatot. Hisz a szabadság csak viszonylagos. Ha szegény vagy neked semmit sem ér, csak mint egy szürke kopott egér, várod a “macska” majd megkímél. De tankok jöttek a lánctalp […]

Posted by
Posted in

A remény…2017.

Hullik csak hullik egyre az elsárgult diófalevél. Címzett, feladó egyiken se, a fa választ nem remél, (hisz nemsokára itt a tél) csak majd a tavasztól ha újra ideér.

Posted by
Posted in

Tétova léptek…

Vergődő létben zörögnek a csontok friss koncra éhes a kegyetlen világ őszül a táj, sárgulnak a lombok nem nyílik, hervad, a színes virág. Tétova léptek visz tovább az élet belső zenéd halkul nem a régi már. A csend ordít benned, megszüli néked ezerarcú magányt, mely most reád vár. Ha feladod véged, elsöpri benned, mindazt mi […]

Posted by
Posted in

Gyere, ülj ide…

Gyere, ülj ide mellém most kedves, “hallgassuk” együtt a kandalló “zaját”, hogy világít lángja, pattog ha nedves a fa, melegít majd egész éjen át. Gyere ülj ide mellém most kedves, tegyünk most úgy, mint ki nagyon szeret. Hazudjuk, hisz tudod ilyen az élet, hazudjuk a lángot, “pusztító” tüzet. Társas magányunk és emlék a múltból minden, […]

Posted by
Posted in

…fázom…

fázom ha a lelkem üres és levegőt markol kezem tétovázom a mozdulatban most senki nincs velem fázom ha üres a gondolat törött szilánkok álmaim nem látom előre sorsomat s az akarat nem segít fázom ha ujjad rám mutat dorgáló hangod száll felém s nem találom a kiutat ringok az álmok tengerén fázom ha elbújik majd […]

Posted by
Posted in

Jöjj végre álom…

Messze még a reggel,álmodom nyitott szemmel, fekszem az ágyamon elsuhanó fény, játszik a falon. Az ágy hideg, takaró sem melegít a sötétség csupán csak rásegít érzés kavarog, csak a csend sikít. Ember vagyok, hát gondolkodom most csendes magányom átkozom de tudatos az út, hiszem, tudom. Szép lesz a holnapom, remélem vágtatok majd szerencse szekéren a […]

Posted by
Posted in

Ülj mellém…

Ülj mellém, kérlek, borulj a vállamra, ha nem többre, csak egy pillanatra, tudod, nekem már ez is elég, szeretet, boldogság, ennyi kell még!

Posted by
Posted in

Voltál, Anyám !

Edit Szabó : Voltál, Anyám ! Szonett Édesanyám sokáig beteg voltál, mégis jártad kijelölt utadat, szavaidban hallottam fájdalmadat, lépteiddel is halkabban csoszogtál. Szíved fájdalmasabban veregetett, nem győzte a sok-sok évi gondokat, megvívta a maga harcát foltosan, minden nap ünnep, ha szerethetett. Nyugalmasabb élet, néha kettecskén, apám átélte betegség veszélyét, délutáni szieszta ebéd után Kis széken […]