Posted by
Posted in

Karácsony lesz

Az ablak előtt áll egy hatalmas fenyő, lehajló ágaira fagyott zúzmara. Napközben olyan rajta, mint fehér cseppkő, jég-könnyel siratja, hogy egyedül maradt.   A lombhullató társai elaludtak, nem törődik ilyenkor senki se vele. Sötét, szomorú tekintettel bámulja, mikor élénkül meg az ünnep kezdete.   Akkor sziporkázó fényárba borítjuk, égők színes csillogásukkal ékítik. A magányáért most […]

Posted by
Posted in

Az első hó

A hőmérő higanyszála már csak a mínuszok közt szaladgál. Reggelre újabb eső helyet hó a lepte be a környéket.   Vastag paplant húzott az tájra, fehérré vált az ősz bundája. A fákon a dara remegett, mint óriás pom-pom megdermedt.   Betakarta a rozsdás felszínt, nem látni mást, csak a fehér színt. Nem állt már ki […]

Posted by
Posted in

Apám keze

Rövid vaskos ujjaiban sok esztendő, tenyerén mély barázdákat vájt az idő, Tisztességgel naponta nehéz munkát végzett, holtfáradt lett, mire végre hazaérhet.   Gyakran csak este láthattuk mi gyerekek, küzdött a megélhetésünkért eleget. Igaz, ereje nap végével megfogyott, kérges tenyerével mégis simogatott.   A szorgalmában meggyötörté lett teste, a munkáját mégis sikernek érezte, mert családjának így […]

Posted by
Posted in

Szeretet

A legerősebb összetett érzet, amely az emberben kiváltódhat. A kellem másik egyénhez szólhat, mivel őt helyezzük előtérbe.   Nagysága az idővel növekszik, fentebbre emeli az alapot. Megsemmisíti a torz haragot, eleven kötöttségek ölelik.   A fázós hidegben felmelegít, a kínzó távolságot csökkenti. A magány silányságát döntheti, kínzó betegségben ápol, segít.   Kedvessé teszi a hangulatot, […]

Posted by
Posted in

Magány útján…

Az élet nyálkás hídján, Léptem neszez a gyenge szélben. Halak figyelnek… Egy langymeleg nyári éjszakán Gondolataim szállni hagyván… * Átérek békességgel, Szemben fátlan rónaság. Megyek. Füvet taposom. Elmém csodás álomképet szül, Mellkasomban a szívem hevül. * Döngő lépteim feszes Vigyázban egymásnak feszülnek! Már szembeértünk. Holdfény cirógatja arcomat, Ajkad érint, szívben karcolat. * Rozoga életünkben A […]

Posted by
Posted in

Puhátlan helyzet.

Sors szerint köztünk csak egy lehet, Valós vér, frontális ütközet. Nekem anyám könnyű álmot ígért, De csak üldöznek álmomban… miért? Puhátlan a helyzet: továbbra, Nem nő a remény, csak árnyéka. A helyzet továbbra sem változott, A remény nem veszett, de elfogyott. Vecsés, 2002. május 25.- Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Lobogott

Csak elgondolkoztam… Szívem lobogott, Mögöttem lég, porzott, Vágy kicsit okoskodott. Nem, kicsit se mocskoskodott, Senki sem akaratoskodott, Vágy helyén, folyóparton tobzódott. Szerelemben senki nem huzakodott, Sőt, az élet közben békésen mormogott, Közben senki se, semmit nagyon el nem rontott. Így valahogy volt, valamelyest jó életrészlet, De az már hol van, mert, nagyon elkallódott, hová lett? […]

Posted by
Posted in

Egy díva az éjszakába

  Mily gyanús ez a hajnal, hideg kezével simítsa ajkam. Testem borzolja hideg bájjal Vágyódva nézem a paplanos ágyra. Lefeküdnék véle, de nem teszem, nem jön állom a szememre. Boldog lelkem, ha itt hon vagyok, hisz szeret az én családom. Majd jő az est meleg karjával, magához ölel romantikával. Est paplanja betakargat, míg a munkába […]

Posted by
Posted in

Drága Stefi, kis szívem…

Te, drága kicsi Stefánia, Jó lenne már, ittléted tárgya… Vállgödrömbe bújnál, Hason simogatnál. Úgy szeretném érezni, még ma. Park vastag füvében ledűlnénk, Jövőnkről hosszan merenghetnénk. Mesélnénk vágyunkról, Elgondolt ábrándról. Szádat puszilgatnám; élveznénk. Szeretném a végtelenséged, Kéne szerető kedvességed. Idő van, indulnánk, Aztán meg rohannánk… Kicsi Stefi! Imádnám lényed. Vecsés, 2019. augusztus 7. – Kustra Ferenc […]

Posted by
Posted in

Kedves vagy nekem

Belül még valami derengett, mint kísértettől megremegett. Kedves, kedves leszel! Valahogy talán így hangzott el.   A távoli múltból tolakszik, édesanyja hangja hallatszik. Kedves, kedves leszel! Így tudsz igazán boldogulni.   Nem lehet minden csak a szépség, hatásosabb lesz a kedvesség. Kedves, kedves leszel! Eddig lényegtelennek vélte.   Most tehetetlenséget érzett, de akkorra fülébe csengett. […]