Posted by
Posted in

Rettenetes

Rettenetes   Rettenetes viharra ébredek. Hangja félelmetes. Romboló dörrenés, éles villámlás a legbátrabbakban is elülteti a félsz érzését és a természet elemi ereje nem hagy kétséget hatalmasságáról. Zúg a világ! A fák lombja vadul leng, hajlítja a könyörtelen szél orkán ereje, mi felér a végítélet eljövetelével. Egy óra csupán és megváltozik a táj. Kettétört fatörzs […]

Posted by
Posted in

Rád gondolva!

Vallomások limerikben. Óh, jó, hogy vagy… édes Kedvesem, Rád gondolok, dárdám hegyezem. Szerelem oltárán Fektetlek én… most mán… Szeretetből, jó beléd verem! Kedvesem, bírom a szöveged, Dárdád fényezd is, ne csak hegyezd… Legyen kezelhető, Ki-bevezethető… Így kéjemet, égig növeled. * Legyen ilyen kedvesem, vágytam… Rád gondolva, zsebemben… ráztam. Kár, hogy nem voltál itt, Ráztad volna […]

Posted by
Posted in

Városi madarak

Városi madarak! Mit csiripeltek? Nem értem. Sokan vagytok, és sokfélék. Drótokon lógtok, vagy a megmaradt fakó fákon. Hozzászoktatok az épített környezethez. Hozzászoktatok, hogy díszes tereken elétek dobott morzsáktól dagadhat begyetek. Vagy, hogy a szürke esőben tető alá szálltok, s nem áztok – miért van szárnyatok, ha jó itt nektek? Csupán egy tollvonással mindent elintéztek. Mit […]

Posted by

És indulunk az égi házba…

Juhász Anikó: És indulunk az égi házba… Naponta látjuk, emberek halnak, és madarak némulnak ágak tövén, bennük a csönd sem szikrázva fut már, a hajnal sem koppan az utca kövén. Tavakban hínár, kagylókban csönd van, a városban kopottabb lassan a tél, benne a hó sem magaslik immár, a zúzmara fogja, csak hangja beszél. És indulunk […]

Posted by

A városunk, Budapest…

Juhász Anikó: A városunk, Budapest… A városunk, Budapest könnyű, mint a lég, tornyain a múlt idő a felhőkre lép, üvegszálas házakon fémtető a Nap, és a Duna hídjain a Hold iszogat… És minden esernyő egy furcsa keringő, a Duna vizében embersereg, fényhajók izzanak, hullámok inganak, ez a tánc, ez a kép jövőt remél, ez a […]

Posted by
Posted in

A hársfa Madonnája és a bakelitlemez

Juhász Anikó: A hársfa Madonnája és a bakelitlemez A lányom szeméből feltekint rám az anyám is. S mintha kagylókból ömölne ki, felém hullámzik és mégis távol marad az a zöld fóliával védett tenger. Az asztalon evőeszközök; kés, villa s egy dugóhúzó a szellem palackjához, már csak a barlang hiányzik a meséhez nekünk… a palack öblös […]

Posted by
Posted in

Játék és Pompeji

Juhász Anikó: Játék és Pompeji Zöld békaemberek a bunkerek, s úgy úsznak a mozdulatlan tájban, mint levelek a repedt vízsugárban, maguk alá húzva a testesebb levegőt. Ujjunkat nyomkodjuk a mába, e visszafordult vulkáni tufába, s csinálunk magunkból lélegző Pompejit. Fatuskót görget egy medve, jön az erdő is, homályba kötözve, két lécből alákerítve lába. Az időhöz […]

Posted by
Posted in

Az állomás és a fehér ruhát is látó Budapest

Juhász Anikó: Az állomás és a fehér ruhát is látó Budapest Az állomásra mentem eléd. Előbb az illatod emeltem le, aztán téged is, s hosszan néztem, hogy kopog a cipőd mellettem. Szatyrodban az anyai aggódás volt, körbepakolva a szorongás érett almáival, fejeden apróvá zsugorodott a múlt idők homályát idéző kalap, kabátodon pedig helyet kapott az […]

Posted by
Posted in

Az öregség realizmusa…

Öregember megkeseredett lesz, ha volt hite már elveszett. Nyugdíjból nyomorog, szó már sincs, nyaka bőre száraz, fényezett, Itt már az ember, mire fejéhez kap, rég elment az idő, De vár egy végső út… kaszás csak jő, suhint… mi lesz, a győző! Ma már ráncosodik a nyakam Látom én a tükörben magam… Régen, ha esett és […]

Posted by
Posted in

Élet, halkan sötét éjszakái?

A hulló hópelyhek, kristályai, Hóvirágok hófehér szirmai, Élet, halkan sötét éjszakái? Emlékeimben feketék az élmények, de vannak jók és szépek. Ahogy szerintem előre megyek, nem világítják utam fények… Bánat bennem a közöny, utcai lámpák látnak, mint érző lények… Bizony, sokszor van, hogy az élet-zord időkben a szele, Elfojt lángot, és segít neki, a zord idők […]